Aggasztó rákstatisztika: minden harmadik ember érintett, a halálozások negyedét daganatok okozzák

Már most is évente 75 ezer új daganatos megbetegedést regisztrálnak, de a számuk ennél is magasabb lesz - hangzott el egy pénteki szakmai fórumon.

Megalakult a nemzeti szoptatási bizottság, és rögtön sikerült belerúgni több ezer anyába

A kizárólagos anyatejes táplálás az újszülött egészségének alapja, ami egész életét befolyásolja - fejtegette az egészségügyi államtitkár.

Illusztráció

A hálapénz megmérgezi a bértárgyalásokat is

A Cser Ágnes nyilatkozata utáni helyzet azért különösen pikáns, mert az orvosi kamara eddig a szakszervezet meghívott társaként vett részt az úgynevezett sztrájktárgyalásokon, és mindeddig nem volt jele, hogy a törésvonal lenne a munkavállalókat képviselők, illetve a tárca között.

Létszámstop: egy hét kellett, hogy kipiszkálják a homokszemeket

Az egészségügyért felelős államtitkár visszavonta azt az ágazati létszámstopot, ami a kormány szerint sosem volt.

Kórházbezárás nem lesz, de igény volna rá

Struktúra-átalakítással oldaná meg a kormányzat a kórházi adósságválságot – derült ki egy budapesti egészségügyi konferencián.

Kásler Miklós a csatában

A következő hetekben derül ki, hogy az orvosok „ledobják-e az atombombát”

Legtöbbször piros kártyák felmutatásával fejezték ki egyet nem értésüket az orvoskamarai nagygyűlés résztvevői a kormány üzenetét közvetítő tisztségviselők beszédei alatt.

Az államtitkár szerint új mentőautót kaphatnak a mentőállomások

Horváth Ildikó kiemelte, hogy 1,6 milliárd forint kormányzati támogatással 2500 új mentéstechnikai eszköz – köztük defibrillátorok, lélegeztetőgép – beszerzésére nyílik lehetőség.

Illusztráció

Utolsó pillanat: ajánlatot tett a fogorvosoknak az államtitkár

A hétfői, két hetes fogorvosi demonstráció előtti utolsó pillanatban többlet finanszírozást ajánlott a kormány az alapellátóknak.

Magatartás-terápiát ajánlott az államtitkár, és egy kicsi torna mindenkinek kellett

Az egészségügyi bérekről, a kórházi adósságokról, a finanszírozás átalakításáról, vagy új forrásteremtő lehetőségekről Horváth Ildikó szót sem ejtett.

Az amputált lábak száma jelzi az érsebészhiányt a kórházakban

Gyenge válasz az érsebészetek centralizációja a szakorvosok hiányára. A kevés érsebész akkor sem menthet több lábat, ha együtt rendel.

Száznyolcvan érsebészre lenne azonnal szükség

Az új államtitkár szerint megoldhatatlan, hogy egy orvos ne dolgozzon több helyen

Horváth Ildikó azt mondta, az egészségügyi ellátórendszer legfeljebb az egészségi állapot 25 százalékáért tehető felelőssé.

Shutterstock illusztráció
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang