Megviselte az egészségügyi államtitkárt, ahogyan a szombati rendkívüli orvosgyűlés közönsége piros lapokkal, füttyel, olykor tiltakozó kacagással fogadta a kormányt képviselők produkcióját. Pedig nem volt azon semmi csodálnivaló. Az évtizedes bajaikat elősoroló orvosok már azon is megsértődhettek volna, hogy a meghívott három miniszter helyett két államtitkárt kaptak. (Amúgy meg is sértődtek.) Ám még ennél is súlyosabb volt annak a következménye, hogy akik a miniszterek helyett mentek, azokat is csak az unásig használt kormányzati kommunikációs panelekkel szerelték fel.
A még szabad nyilvánosságnak dolgozók jól ismerik ezt a technikát. Ha kiderül valami disznóság, az állam működésének valami anomáliája, vagy csak egy közérdekű kérdéseket felvető konfliktus, a kormányzati hivatalok rendszerint bezárkóznak. Az írásban esetleg mégis fogadott kérdésekre aztán érkezik - ha érkezik - egy közlemény, amely a bajt eltagadja, elkeni, vagy egyszerűen nem beszél konkrétumokról, viszont hosszasan idézi a kormány korábbi "pozitív tetteit". És van benne még valami megnyugtatás is: vagy a "folyamatos és magas színvonalú ellátásról", vagy hogy "az érdekeltekkel folynak a tárgyalások" - még ha azt sosem tudjuk is meg, hogy pontosan mikor, kivel és miről. Ezt a nyilvánossággal szembeni hadviselést már évek óta üdvözítőnek tartja a kormány propagandagépezete, így az orvosgyűlés "kezelésébe" sem fektettek több energiát a színpadra küldött államtitkárok felkészítésekor. Ez különösen szépen látszott Szalay-Bobrovniczky Vince "civil és társadalmi kapcsolatokért felelős" helyettes államtitkár teljesen empátiamentes szónoklatán, aki sokáig el sem hitte, hogy azok ott vele szemben tényleg nem akarják őt hallgatni.
A szokott eszköztár rutinszerű bevetése az elmúlt kilenc éveben még soha nem tapasztalt eredményt hozott. Itt ugyanis nem bújhattak mailboxok, sajtóosztályok és nyilatkozati tilalmak mögé. A kormányzat mondanivalója közvetlenül azokkal találkozott, akiknek a bajaira rendre csak dumát, közhelyeket kínálnak, nem megoldást. Most az érintettek szemtől-szembe mondtak ítéletet erről a teljesítményről.
A kormányzat immunrendszerének gyengülését jelzi, hogy bár most ismét orvosminiszter áll az egészségügy élén, Kásler Miklós nem jelent meg az ágazata feletti konzíliumon. Ő is az államtitkárát küldte maga helyett. Holott az orvosoknak nem egy szakmai államtitkársággal, hanem az egész kormány létező/nem létező egészségpolitikájával van konfliktusuk. Azzal az erőközponttal, amelynek a miniszter a tagja, s amelynek képviselete is az ő dolga, amíg le nem mond a posztjáról. Ám Kásler Miklós nem így tett. A neki szóló meghívásra a felajzott tömeg elé vetette - muníció és felhatalmazás nélkül - az államtitkárát. Talán abban bízott, hogy az egyébként az orvostársadalmon belül nagyra tartott kollégán, Horváth Ildikón majd csak megesik a közönség szíve. Nem tudjuk, így gondolta-e, de a cselekedet nem volt valami férfias. Viszont bizonyítja: el lehet bukni úgy is, ha valaki el sem megy a csatába.