Marton László: Bolygó vagy hullócsillag?

A kedves fiú. Francois Hollande korábbi államfő jellemezte így újonnan toborzott munkatársát, az elnöki hivatal igazgatóhelyettesét, Emmanuel  Macron pályafutása azonban nem igazán illik népmesébe, ő inkább a francia felső középosztály megtestesítője.

Macron elnök politikáját leginkább jellemző mondása: egyidejűleg. Jelentése: a szavak és tettek közötti ellentét szükségszerű!

Olimpia a félelem árnyékában

A párizsi nyári olimpia hivatalos megnyitóját július 26-án, pénteken rendezték, de a rögbi és a labdarúgótorna már 24-én elkezdődött, egy nappal később pedig bekapcsolódtak az íjászok és a kézilabdázók is. Az olimpián négy új sportág szerepel a hivatalos programban: a breaktánc, a gördeszka, a sportmászás és a szörf.

Az Eiffel-toronyra
is felkerült
az olimpia szimbóluma,
az öt
karika. Az épület
kiemelt szerepet
kap a játékok során,
a hivatalos
megnyitót is itt
rendezték meg

Vészhelyzet a francia politikában

Túlélte a bizalmatlansági indítványt múlt héten Manuel Valls szocialista kormánya, ezzel hatályba is lépett a rendeleti úton elfogadott munkaügyi törvény. Az eljárás ugyan nem volt alkotmányellenes, de nem is szokványos a demokrácia szabályaihoz általában ragaszkodó francia politikában. A lakossági elégedetlenség nem múlik, a hónapok óta sztrájkoló szakszervezetek és diákszervezetek változatlanul ellenzik a munkaügyi reformot. Az államfőválasztásra készülő francia politikai életben ez nem sok jót ígér sem Hollande elnök, sem a szocialista párt számára.

A francia „vezérkar”: Francois Hollande elnök, Manuel Valls kormányfő és Jean-Marc Ayrault külügyminiszter. Mindhármukat maga al
  • Reflektor
  • Visszhang
  • Szép Szó
  • Vélemény
  • Népszava-videó
  • Belföld - Archív
  • Gazdaság - Archív
  • Külföld - Archív
  • Kultúra - Archív
  • Fotógaléria - Archív
  • Nyitott mondat - Archív
  • Sport - Archív
  • Mozaik - Archív
  • Napi Visszhang - Archív