Mától toboroz a Nyugdíjas Párt 50+

Az előre beharangozott IDESZ helyett Nyugdíjas Párt 50+ néven ma kezdi meg hivatalosan a működését az új rétegpárt. A nyugdíjminimum megemelése mellett 40 ezer forintos alapnyugdíjat vezetnének be, amit a költségvetés fizetne minden idős embernek, a munkanyugdíjat pedig ettől függetlenül finanszírozná a nyugdíjkassza.

Nem szelvényvagdosók FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

Pácban a nyugdíj előtti férfiak

A mainál rugalmasabb nyugdíjba vonulási rendszert kellene kidolgozni - állítják egybehangzóan több kutatóműhely munkatársai. Van, aki ennek fejében megszüntetné a Nők 40 lehetőséget, olyan elemző pedig nincs, aki a férfiakra történő kiterjesztése mellett érvelne. Még 20 évig egyensúlyban lehet a nyugdíjkassza, de a 40 év alatti korosztály már kevesebb pénzre számíthat nyugdíjas éveiben.

"Betelt a pohár" - Az oktatásról vitáztak a Házban

Az Országgyűlés ma az MSZP és a Jobbik által javasolt témákban tart politikai vitákat. A szocialista párt vezérszónoka a vitanap műfajának kiüresedését tette szóvá az egyébként szinte üres ülésteremben, és kijelentette, hogy az átalakítással a végéhez ér a totális államosítás. Az LMP jelezte, hogy nem hogy sikertörténetről, de még jó irányról sem lehet beszélni az oktatás kapcsán. Később azt bírálták, hogy éppen a pedagógusokról, a diákokról és a szülőkről nem esik szó a vita során. A Jobbik azt hiányolta, hogy a fiatalokat nagyobb mértékben bevonják a döntésekbe, a kormánypárti képviselők azonban maximálisan elégedettek voltak az utóbbi évek átalakításaival.

Illusztráció: Molnár Ádám/Népszava

Ohne Propaganda

A férfiak nyugdíjáról

A férfi nyugdíj 40 programhoz

Apa csak egy van

A jussunkat akarjuk

Férfi 40 - Ezért alkotmányellenes a Kúria döntése

A nők a férfiakhoz képest kedvezőbb alanyi jogokra tarthatnak igényt az alaptörvény szerint, ezért is alkotmányellenes a Kúria június végi döntése, amely lehetővé tette a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazásáról szóló népszavazási kezdeményezést - derül ki az Alkotmánybíróság (Ab) egy héttel ezelőtti határozatának kedden a testület honlapján közzétett indoklásából.

Fotó: Népszava

„Férfi 40”: parkolóban a népszavazás

Újabb pofont kapott a demokrácia – így értékelik érdekvédők és ellenzéki pártok is az Alkotmánybíróság keddi döntését, amely szerint nem lehet megtartani a népszavazást a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjának lehetőségéről. A Fidesz ismét a mostani nyugdíjak összegének csökkentésével riogat.

Alkotmánybíróság: most villámgyorsan döntöttek FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

Tévedésből jelentik

"Megdöbbentő" az Ab döntése a Férfi 40-ről

A férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazásáról szóló népszavazás támogatói szerint megdöbbentő az Alkotmánybíróság (Ab) keddi döntése, amelyben a testület alaptörvény-ellenesnek nyilvánította a Kúria korábbi, népszavazást engedélyező döntését - hangzott el a népszavazási aláírásgyűjtéshez csatlakozott Liga Szakszervezetek szerdai sajtótájékoztatóján. A kezdeményezők valószínűleg nemzetközi jogi útra terelik az ügyet az Ab részletes indoklása ismeretében.

Ab: alkotmányellenes a "Férfi 40"

Az Alkotmánybíróság (Ab) keddi döntése szerint alkotmányellenes a Kúria azon döntése, amely lehetővé tette a férfiak - nőkhöz hasonlóan - 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazásáról szóló népszavazási kezdeményezést. Így nem lehet megtartani az erről szóló népszavazást.

Fotó: Népszava

Az Ab soron kívül vizsgálja a "Férfi 40"-et

Az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke soron kívüli eljárást rendelt el a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazásáról szóló népszavazási kezdeményezés kapcsán benyújtott alkotmányjogi panasz ügyében - közölte Bitskey Botond, a testület főtitkára szerdán.

Megtámadta az Ab a "Férfi 40"-ről szóló népszavazást

Alkotmánybíróságon (Ab) támadták meg azt a kúriai döntést, amely elrendelte a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazásáról szóló népszavazási kezdeményezést - mondta el az alkotmányjogi panaszt benyújtó Dessewffy Alice ügyvéd.

Jó hír: gyűlnek a népszavazási aláírások

Eddig több mint 50 ezer aláírás gyűlt össze az Új Magyar Köztársaság "rendszerbontó" népszavazási kezdeményezéseire - számolt be lapunknak Lattman Tamás. A szervezet egyik alapítója reálisnak tartja, hogy a határidőkig minden kérdésükhöz összegyűljön a 200 ezer szignó: több párt és szervezet is segédkezik a gyűjtésben, valamint ők is több aktivistával lesznek jelen az utcákon.

Férfi 40: az ellenzék politikai lehetősége?

Amennyiben sikeres lesz a szakszervezetek aláírásgyűjtése, az lépéskényszerbe sodorhatja a kormányt - összegezte a Policy Agenda elemző cég, miután megvizsgálta, milyen hatása lenne a magyar belpolitikára, ha népszavazást írnának ki a férfiak 40 éves munkaviszonnyal való nyugdíjba vonulási lehetőségéről. 

MTI Fotó: Máthé Zoltán

A „Férfi 40” nem kényszer

Augusztus utolsó hetében a szakszervezetek és a munkaadók üljenek le tárgyalni a nyugdíjrendszer szükséges változásairól, majd szeptemberben a kormányoldal is kezdjen végre érdemi egyeztetést a kérdésről. Ezt a forgatókönyvet javasolja Kordás László, hogy újra lehessen indítani a május 29-én megszakadt tárgyalásokat a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán, ahonnan Varga Mihály legutóbb azzal állt fel, hogy nincs felhatalmazása semmilyen megállapodásra.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang