„Megbukott a politikai kereszténység”

Ahol kevésbé hitelesen képviselik az egyházi vezetők az evangéliumot, ott visszaesik a hívők száma – értékelte a népszámlás eredményét Gégény István katolikus hittanár, a Szemlélek lapigazgatója.

A Szent István-bazilikában az idei húsvéti vigília. A katolikus egyház válaszút elé került

Gábor György: Akik az uruk asztaláról esznek, avagy Erdő Péter és a hatalom

Engem igazából nem az döbbentett meg Erdő Péter bíboros, prímás (és ne felejtsük Balog Zoltán református püspököt sem) elhíresült kötcsei zarándoklatakor, ami az arra reflektáló többséget: mindazokat, akik az állam és az egyház elválasztásának, a szeparációnak a teljes felmondását olvasták ki a történtekből. Állam és egyház elválasztásáról idehaza úgy tizen-egynéhány éve már szót sem érdemes ejteni; ugyanis a „haza bölcsének”, Deák Ferencnek, vagy a többi kiválóságnak, Eötvös Józsefnek és Trefort Ágostonnak az életművére, amelyeknek egyik lényeges eleme volt az az igaz és a maga idejében roppant korszerű meggyőződés, hogy egy modern társadalom egyik meghatározó alappillére a szeparáció, immár aláereszkedett a fideszes feledés sötét homálya.

Erdő Péter
bíboros, prímás
az idei kötcsei
„zarándoklaton”.
A jól tartott
papok és hamis
próféták nem
csak az ókori
Izraelben ettek
uruk vagy úrnőjük
asztaláról

„A háború mindig az ember csődje” – A békét és az Istenhez vezető út fontosságát hangsúlyozták a magyar egyházi vezetők az ünnepi istentiszteleteken

Erdő Péter Jézus szeretetét, Balog Zoltán a jézusi gyermekséget, Fabiny Tamás pedig a krisztusi új embert emelte ki beszédében.

Volt egyházi vezetők felelhetnek gyermekek megerőszakolásáért

Kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélés miatt kezdődött per a vatikáni bíróságon.

Képünk illusztráció

Magyar állampolgárság szír egyházi vezetőknek

Szanyi az egyházi vezetők vagyonára lenne kíváncsi

Ha a civil szervezetek vezetőinek, illetve tisztségviselőinek vagyonnyilatkozatot kell tenniük, rendben, de akkor az egyházi vezetők és papok esetében is tegye ezt kötelezővé a jogalkotó - javasolta Szanyi Tibor. 

Adventi ebédet adott az államfő

Adventi ebéden fogadta kedden a Sándor-palotában a hazai egyházi vezetőket Áder János köztársasági elnök. Az államfő hangsúlyozta, az év vége ünnepi emelkedettségét kiteljesíti, ha a fények mellett az árnyékra is figyelünk.

Egyházi vezetőket fogadott Áder János. FOTÓ: MTI, Beliczay László.
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang