Elakadt az Orbán-kormány és a főváros közötti egyeztetés, már senkinek sem sietős, hogy elkerüljék a csődhelyzetet

Több mint egy hónapja nem egyeztettek a kormány és a főváros képviselői a budapesti csődhelyzet elkerülése érdekében, az átvilágításról pedig semmiféle visszajelzést nem kapott a főváros.

A nyár végéig nincs nagy veszély, de addig csak egy hónap maradt

Az ADF szerint számos jogi abszurdum kíséri a kutatóközpontok egyetemhez csatolását, sorsdöntő lehet, ha a bíróság megadja az azonnali jogvédelmet

Az egyetemek alapító okiratait a felsőoktatási törvény szerint nem lehet bármikor változtatgatni, ebben a félévben augusztus 1. a határideje. Ha a Fővárosi Törvényszék megadja az azonnali jogvédelmet, erre legközelebb a jövő év elején lesz lehetőség.

Azonnali jogvédelmet kért a kutatóhálózat átalakítása ellen az Akadémiai Dolgozók Fóruma

Emellett közérdekű adatigényléseket adott be az érintett szervekhez, hogy elérje az eddigi határozatok és jegyzőkönyvek nyilvánosságra hozatalát.

Sokan flashmobbal tiltakoztak a döntés ellen 2025. július 7-én

Budapest azonnali jogvédelmet kapott, a Magyar Államkincstárnak vissza kell utalnia az inkasszált 10,2 milliárd forintot

Kamatokkal együtt. Karácsony Gergely rendkívüli bejelentésre készül.

A főpolgármester szerint a szakadék széléig vinné el Budapestet a kormány
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang