Apologia Historiographiae – avagy a történész szakma „ártalmasságáról”

Zsákutcából zsákutcába (Hirsch Jenő kalandozásai Kelet-Európában)

(Elő)ítéletek nyomában

A ruszofóbia – ne tagadjuk – ma is jelen van a globális (elsősorban az angol nyelvű) közvéleményben, de e tekintetben más nyugat- és kelet-európai országoknak (köztük Magyarországnak) sem kell „panaszkodnia”. Kevés kísérlet történt azonban a jelenség történeti gyökereinek vizsgálatára: hová, milyen történelmi előzményekhez nyúlik vissza az orosz „másság”, és milyen geopolitikai, nagyhatalmi összefüggések formálták a nyugatiak (vagy az „európaiak”) Oroszország-képét? Erre vállalkozik Szvák Gyula, az ELTE Ruszisztikai Központjának alapítója és professzora, a Russia Pannonicánál 2016-ban megjelent Mi az orosz? A magyarok (és mások) orosz-képéről című könyvében.

"A magyarság mellett voltam jó sorsában"

A címként választott idézet szomorúan emblematikus. Ferge Zsuzsa "Nem cserélek elveket" címmel megjelent, Weiler Katalin által készített életút-beszélgetései egyikében idézi fel apai nagyapja testvérének, Kecskeméti Lipót nagyváradi rabbinak az emlékét, aki Trianon után a következő szavakkal utasított el egy budapesti meghívást: „A magyarság mellett voltam jósorsában. Most, balsorsában ne tartsak ki oldalán?”. Kecskeméti Lipót 1936-ban meghalt, Ferge Zsuzsa nagyapja, Kecskeméti Ármin makói rabbi azonban a holokauszt áldozatává vált, édesapjával, a Pester Lloyd munkatársával együtt.

Szárnyaim kötve, nem mozdulhatok

A cím sokféleképpen rímel azokra a sztereotípiákra, amiket gyakran kialakítunk a múlttal kapcsolatban: a nőnek mindig nehéz, de minél messzebbre megyünk vissza a történelembe, annál nehezebb. Szécsi Noémi írónő és Géra Eleonóra történész könyve nem tartozik a szigorúan vett tudományos művek sorába, viszont bőségesen kimeríti a komoly tudományos ismeretterjesztő munka kritériumait – amely műfaj egyre inkább fehér hollónak számít a könyvkiadásban.

Klió szolgálatában

Kelet-Európa: álmok és valóság

Kelet-Európának számos definíciója létezett a 20. században és azóta, de azért valljuk be, ma bizony sokan kevéssé lelkesen vállalják fel a kelet-európaiságot, mint identitást. Ennél ezen a "vidéken" ma jóval vonzóbb a nemzeti, etnikai hovatartozás. A kelet-európai érdeklődés hiányát a mai magyar historiográfia is tükrözi: nagyon kevés a magyarul (is) megjelent kelet-európai összehasonlítás. Már csak ezért is nagy érdeklődéssel vettem kézbe Stefano Bottoni "A várva várt Nyugat: Kelet-Európa története 1944-től napjainkig" című összefoglaló kötetét mint, a "várva várt" hiánypótló munkát.

Harc a Lehetetlennel – Ady és a politika

Az államszocializmus időszakában még vizsgakérdés volt egy-egy korszakos jelentőségű alkotó politikai költészete. Mivel az egykori kánon az osztályalapok mentén építkezett, mára már az is aktualitását vesztette, ami pedig visszatérő kritika Magyarország társadalmi struktúrájáról, meghatározottságáról. 

A feminizmus alkonya?

A feminizmust hazánkban sokan még ma is a patriarchátus női változatával, a férfiszerepek elsajátításával, a gyakran agresszív érvényesülési kényszerrel, a család elhanyagolásával és általában véve a nőuralommal azonosítják, amit a hagyományos szerepekben szocializálódott férfiak és nők egyaránt élesen elutasítanak.

A kapitalizmus szelleme

Bourdieu neve jól ismert a magyar rendszerkritikai szakirodalomban. Egykori tanítványa, Boltanski és szerzőtársa, Chiapello neve már kevésbé. A de-indusztrializáció, ami sokkhatásként érte Kelet-Európát, Európa nyugati felén jóval korábban bekövetkezett. A nyugati szakirodalomban jól ismert elmélet a fordizmusból a posztfordizmusba történő átmenet, amelynek következményeképpen a fejlett kapitalista országokban az 1970-es évektől jelentősen csökkent a hagyományos nagyipari munkásság létszáma és társadalmi súlya. Weber nyomán Boltanski és Chiapello a kapitalizmus új szellemének nevezik ezt a fordulatot. 

A rendszerváltás gyermekei

Összetartóbb közösségeket lehetett a rendszerváltás előtti években összehozni - mondták a megkérdezett riportalanyaim, amikor egy munkásinterjút készzítettem. Ezzel érzékeltették a szocialista időszakban és a mai újkapitalizmusban fennálló társas kapcsolatok közötti különbségeket. Amelyek nagyon mélyek lehetnek, mert egy másik alakalommal a kelet-német interjúalanyaim ugyanezt a különbséget hangsúlyozták: mint mondták, akkor szolidárisabbak voltak a munkahelyi kapcsolatok, kevesebb volt a könyöklés és a félelem a menedzsmenttől, s még az is előfordult, hogy a szocialista brigádok tagjai a közösségi eseményeken jól érezték magukat.