A Központi Választási Bizottság által közreadott előzetes eredmények – ahogyan ez várható is volt – azt mutatják, hogy a szeptember 18–20. között megtartott dumaválasztást a putyini hatalmi gépezetnek ismét sikerült a terveknek megfelelően levezényelnie.
A részvételi arány megközelítette a 60 százalékot, míg a hatalompárt, az Egységes Oroszország a listán elért eredményét (58 százalék) a putyini évek alatti egyik legnagyobb sikereként könyvelheti el.
(Az egyéni körzetekben elért eredményével együtt 355 mandátumhoz jutott, ami a párt történetének eddigi legjobb választási eredménye.) A Kreml parlamenti támaszaként működő pártnak a mostaninál jobb listás eredményt csak 2007-ben sikerült elérnie. Akkor valamivel 64 százalék felett teljesített. Ám már akkor is komoly kétségek merültek fel e látványos sikerrel kapcsolatban. Ez azonban még az az időszak volt, amikor az orosz gazdaság és a lakosság reáljövedelme is gyorsan növekedett, vagyis nem alaptalanul lehetett azt feltételezni, hogy a siker nem a választási eredmény meghamisítása révén állt elő. Az azonban mégiscsak elgondolkodtató volt, hogy az előző parlamenti választáshoz képest Putyin pártja 26 százalékkal tudta felülmúlni négy évvel korábbi, pártlistán elért eredményét.
A választások tisztaságával kapcsolatban nemcsak 2007-ben, de már 2003-ban is merültek fel aggályok. Ez volt az első, Putyin elnöksége idején megtartott dumaválasztás. Mind az elnök, mind az általa nyíltan támogatott Egységes Oroszország párt népszerű volt. A társadalom nagy többsége hálás volt a jelcini évek káosza után helyreállított stabilitásért és a növekvő jólétért, vagyis minden fontos feltétel adott volt ahhoz, hogy méltányos körülmények között tartsák meg a választást. De mégsem ez történt. A szavazás tisztességes lebonyolítását ellenőrző civil szervezet, a Golosz (Voks) számításai szerint a tényleges és a hivatalosan kihirdetett listás eredmény között legkevesebb 6 százalék lehetett a különbség. Erre mondja a mára megtizedelt és az országból lényegében kiszorított orosz ellenzék, hogy ezek még „vegetáriánus évek” voltak.
Másképpen fogalmazva: már ekkor is csaltak ugyan, de mértékkel. Ez éppúgy vonatkozik a 2003-as, mint a 2007-es dumaválasztásra.
A hatalom még az utóbbi esetben is visszafogottan viselkedett, mert alig 8 százaléknyi fiktív szavazattal növelte csak meg az Egységes Oroszország ténylegesen elért eredményét. Erre a „beavatkozásra” azért volt szükség, mert enélkül nem lett volna meg a párt alkotmányozó többsége. Szergej Spilkin szerint, aki már ekkor is a választási csalások legelismertebb oroszországi szakértője volt, a hatalompárt tényleges támogatottsága nem 64, hanem csak 56 százalékos volt, ami ugyan nagyon impozáns eredmény, ám önmagában nem lett volna elég az alkotmányozó többség eléréséhez. Ez a látszólag apró kiigazítás ugyan érdemben változtatta meg a választás kimenetelét – mert nélküle a hatalompártnak csak abszolút többsége lett volna –, ennek ellenére az eredmény „átszerkesztése” akkor még nem váltott ki jelentős társadalmi tiltakozást. Részben azért nem, mert a társadalom nagy többségének fogalma nem volt a csalásról, annak bizonyítékai nem jutottak el hozzá, részben pedig azért nem, mert a szavazópolgárok elégedettek voltak a helyzetükkel: folyamatosan nőtt az életszínvonaluk és a jövő is kiszámíthatónak tűnt. Mindemellett ekkor még olyan ellenzékkel sem kellett a Kremlnek szembenéznie, mint amilyen évekkel később mégiscsak megszületett.
Egészen más körülmények között került sor a 2011-es dumaválasztásra. Oroszország ekkor még nem heverte ki a 2008–09-es globális pénzügyi válság következményeit, ami többek között azzal járt, hogy a korábbi gyors növekedés jelentősen lelassult. Európa felől nézve persze imponálónak tűnhetett a válság utáni évi 4 százalék feletti GDP-bővülés, de az mégiscsak mindössze fele volt a korábbi évek gazdasági teljesítményének. Másrészt erre az időszakra – a korábbi, csaknem egy évtizeden át tartó növekvő jólétnek köszönhetően – felnőtt egy nem túl népes, de a lakosság 15-20 százalékát kitevő középosztály. Az orosz társadalomnak az a rétege, amely – az életszínvonal növekedésén és a stabilitás fenntartásán túl – a hatalomtól elvárta, hogy csökkentse a bürokráciát, fogja vissza a korrupciót, biztosítsa az igazságszolgáltatás függetlenségét és tartsa tiszteletben állampolgárai politikai akaratát, vagyis ne csalja el a választásokat. És ennek a születőben lévő középosztálynak akadtak politikai vezetői, akik immár világosan meg tudták fogalmazni követeléseiket. Ilyen, az eddigiektől jelentősen eltérő körülmények között tartották meg 2011 decemberében a parlamenti választást, aminek eredményét a korábbiakhoz képest is sokkal durvábban kellett meghamisítani, hogy az Egységes Oroszországnak legalább abszolút többsége legyen az alsóházban. 2007 után ez a második olyan dumaválasztás volt, amelyet nem vegyes rendszerben bonyolították le, hanem kizárólag pártlistára lehetett szavazni. Ezen a listán hivatalosan a hatalompárt a szavazatok valamivel több mint 49 százalékát szerezte meg, ami 238 mandátum elnyeréséhez volt elég. Ez ugyan abszolút többséget biztosított a 450 fős dumában, ám ahhoz nem volt elég, hogy 2007 után újra alkotmányozó többséghez juttassa a pártot.
Ám még ez az abszolút többség is csak úgy tudott megszületni, hogy a hatalompárt tényleges eredményhez legkevesebb 15 százaléknyi szavazatot „csaptak hozzá”.
Ez volt az első olyan dumaválasztás, amikor az eredmény hatékony manipulálásához már nem volt elég a normakörnyezet átalakítása és a kampányfeltételek egyenlőtlenné tétele. Vagyis kevésnek bizonyult a választási és a párttörvény végrehajtó hatalom számára kedvező átszabása, ahogy az sem volt elég a kívánatos eredményhez, hogy a választáson elinduló pártok egészen más feltételek mellett voltak kénytelenek kampányolni. Míg a hatalompárt dúskált a pénzügyi eszközökben, akadályok nélkül hozzáfért a politikailag értékes médiafelületekhez, a szelektíven működő igazságszolgáltatás nem vegzálta jelöltjeit és a végrehajtó hatalom mozgósító erejére is számíthatott. Ezzel szemben a többi párt ezektől az eszközöktől vagy teljesen el volt zárva vagy csak részlegesen fért hozzájuk. A fentiek ellenére a hatalom ezúttal arra kényszerült, hogy a szavazatszámlálás folyamatába minden korábbinál durvábban nyúljon bele, ami azt eredményezte, hogy az addig megtartott dumaválasztásokhoz képest jóval nagyobb arányban kellett fiktív szavazatokkal megsegíteni a gyengélkedő Egységes Oroszország pártot.
A szavazatok meghamisításának ez a durva és viszonylag könnyen leleplezhető formája 2011 végén erőteljes, hónapokon át tartó tiltakozási hullámot váltott ki, ami nemcsak önmagában jelentett problémát, de nehéz helyzetbe hozta a visszatérésére készülő Putyint is.
A következő elnökválasztást ugyanis alig három hónappal a parlamenti választások utáni időpontra, 2012 márciusára tűzték ki, ezért a hatalomnak erősen meg kellett gondolnia, hogy milyen taktikát választ: erővel töri le a tüntetéseket vagy inkább békülékenyebb arcát mutatja. A Kreml az utóbbit választotta. Ám azt követően, hogy sikerült a medvegyevi közjáték (2008–2012) után Putyint újra az elnöki székbe visszaemelni – még ha nem is olyan arányban, mint ahogyan azt a hivatalos végeredmény állította –, az új-régi elnök májusi beiktatása után beindult a bosszúgépezet; represszív törvények és törvénymódosítások sorának elfogadásával a hatalom elégtételt vett. Ezeknek a változtatásoknak az volt a nyilvánvaló célja, hogy hasonló helyzet, mint ami 2011–12 fordulóján kialakult, többé ne jöhessen létre.
A Kreml – túl azon, hogy megpróbált erőt mutatva minél többeket elriasztani az utcai tiltakozásoktól – okult is a történtekből. A következő, 2016 őszén megtartott dumaválasztást – ami a Krím annektálását követő első parlamenti voksolás volt – igyekezett látványos konfliktusok nélkül lebonyolítani. Erre vallott a hivatalosan kihirdetett feltűnően alacsony országos részvételi arány is (nem egészen 48 százalék). Ilyen alacsony sem előtte, sem azóta nem volt.
A két történelmi fővárosban – Moszkvában és Szentpéterváron – a választójoggal rendelkezők alig harmada járult az urnákhoz. És ezt nem az ellenzék állította, hanem maga a hatalom.
A Kreml ezen a két, politikailag felettébb érzékeny helyszínen tartózkodott attól, hogy meghamisítsa a részvételi hajlandóságot, ahogy egyébként az ország többi részén is óvakodott ettől. Ám ami a hatalompárt listás eredményt illeti, a Kreml már messze nem volt ennyire tartózkodó. Spilkin számításai szerint ezúttal is legkevesebb 14-15 százalékkal növelték meg az Egységes Oroszország eredményét. Ez viszont már elég volt ahhoz, hogy a hatalompártnak ismét alkotmányozó többsége legyen az alsóházban. És mert ennek eléréséhez előnyösebb volt a vegyes választási rendszerhez való visszatérés, a 2016-os választást ismét ezen a módon rendezték meg. Ezt a választást azonban még egyetlen nap bonyolították le, míg a következőket – beleértve a 2024-es elnökválasztást is – már három napra elnyújtva rendezték meg. Ennek próbája a 2020 nyarán, az alkotmány módosításáról tartott „összoroszországi szavazás” volt.
Akkor ezt az újítást a Covid-járványra hivatkozva vezették be, mondván, ha nem egyetlen napon kell a voksokat leadni, a szavazóhelyiségekben sem lesz akkora tömeg, hogy az a vírus terjedését gyorsítsa. Már akkor is sántított ez az érvelés, mert nyilvánvaló volt, hogy nem a járvány miatt történik mindez. Ha a Covid terjedésétől való félelem lett volna a tényleges ok, akkor el lehetett volna halasztani az alkotmánymódosítást. De nem emiatt változtattak a korábbi rendszeren, hanem azért, hogy a több napon át tartó voksolás a korábbiaknál is nehezebbé tegye a választások tisztaságának ellenőrzését, a már korábban leadott szavazatok manipulálástól mentes éjjeli őrzését; vagyis azért kellett változtatni, hogy könnyebben lehessen csalni. Ez az újítás a Kreml szerint annyira bevált, hogy a következő két duma-választást – a 2021-est és a mostanit – már három napra elnyújtva tartották meg.
A választások tisztaságának ellenőrzését a hatalom egy ideje más módokon is igyekszik egyre inkább ellehetetleníteni.
Azt a gyakorlatot, amit még a 2011–12-es durván elcsalt választások után vezettek be, hogy tudniillik kamerákat szereltek föl a szavazóhelyiségekben és ezzel mindenki számára követhetővé vált a voksolás, 2021-ben megszüntették. Korábban bárki nyomon követhette a választási folyamatot, amire ma már nincs lehetőség. Sőt, az egyes pártok választási megfigyelőit is különböző módokon próbálják munkájukban akadályozni. Mindezeken túl van még egy fontos tényező, ami jelentős hatást gyakorol a választások kimenetelére. Ez pedig a háború, illetve az a durva indoktrináció, amivel a hatalom megpróbálja meggyőzni a társadalmat arról, hogy az Ukrajna ellen indított nyílt és átfogó háború igazságos, feltétlenül és mindenki által támogatandó. Aki pedig nem így tesz, a hatalom által sulykolt narratívát nem fogadja el és egyet nem értésének nyilvánosan hangot ad – az büntetendő. A megfélemlítettségnek ebben a légkörében Putyint 2024-ben addig példátlan, 87 százalékot meghaladó támogatottsággal választották ismét elnökké. Ilyen arányú győzelemre Oroszországban soha korábban nem volt példa. Putyin legjobb eredménye is több mint 10 százalékkal elmaradt ettől. A háború azonban megteszi hatását. Részben úgy, hogy az emberek körében félelmet kelt, részben pedig úgy, hogy a hatalmat felmenti számos korábbi korlát hatálya alól, és már a látszatra sem ad, amikor újra és újra elcsalja a választást. Ha van tanulsága a most megtartott duma-választásnak, akkor leginkább ez lehet az.
