Németország;vásárlás;Ságvári Endre;eladók;anekdota;

Ságvári Endre. „A körözött személy előbb együttműködést színlelt, majd táskájából fegyvert rántott elő és az egyik tettestársat vállon, az elkövetőt combon, egy másik tettestársat pedig hasba lőtte."

Juhász András: Szilánkok 4.

Rövid, szórakoztató történetek – szilánkok – a németországi bányalátogatástól a Wall Street-i ebédig. Negyedik rész.

Borospincéből szénbányába

Külkereskedelmi üzletkötő koromban (1980–1984) német vevőnk jelezte, hogy meglátogatná a Tisza menti termelővállalatot. Az ottaniak felajánlották, hogy a gyárlátogatás után biztosítanak vacsorát is, csak vigyek pénzt, mert nekik nincs keretük ilyesmire. Az már számomra is meglepetés volt, hogy étterem helyett a mádi pap verandáján kötöttünk ki. Az aranyos bácsi egyszerű pulóverben fogadott bennünket és végigkóstoltatott velünk sok mise(?)bort. A hangját már elvitte a kor, nagyon rekedtesen beszélt, de rendkívül szórakoztatóan. Vacsora után végigvezetett bennünket a borospincén is, mindent bemutatva, elmagyarázva, adomázva. 

A csúcspont az volt, mikor megmutatta, hol kezdték el a szovjet katonák bontani a pince falát negyvennégyben, mert azt hitték, ott valamilyen oldalág lehet, ahol ő biztosan lefalazta a legjobb borait.

A németek imádták a történetet, úgy itták a szavait, mint a legédesebb aszút! Nagyszerű program volt... A protokollos kolléganők aztán mesélték, mekkorát nézett főnökük (ő volt cégünknél a „beépített ember”), amikor meglátta az Esperesi Hivatal levélpapírján kiállított, nagy keresztes bélyegzővel hitelesített vacsoraszámlát. De minden szabályos volt, az összeg pedig a pesti éttermi ár töredéke, így kifizették.

A németek annyira szerették volna méltón viszonozni a teljesen egyedi élményt, hogy a következő évben, amikor mi utaztunk ki, minden kapcsolatukat megmozgatva szerveztek nekünk egy bányalátogatást a Ruhr-vidéken. Azóta tudom, hogy klausztrofóbiás vagyok. Szabályos beöltözés (a védőruha fehér színe meglepett), karbidlámpa, sisak, lábfejvédő bakancs, kesztyű; minden, ami kell. Ezer méter mélyre ereszkedtünk le a munkáslifttel, pár emeleten „meg-megállva”. Nem ment gyorsan. Utána hosszú menetelés következett a metróalagútszerű vágatban, néha félreállva, hogy a plafonra szerelt sínen függve elhaladhasson egy eszközszállító szerelvény, amelyet elöl hason fekve irányított a „masiniszta”. Már kezdtük magunkat otthonosan érezni, mikor megállítottak bennünket egy ponton, ahol az oldalfalból hiányzott egy-két acéldonga: „Szíveskedjenek itt bemászni.” Hát... Az oldaljáratban csak guggolni lehetett, mellettünk egy tank lánctalpához hasonló szállítószalag dübörgött, időnként megállva. Kb. a harmadik rémisztő szirénázásnál jöttem rá, hogy nem bányaomlás történt, hanem így figyelmeztetnek a szalag újraindulására. Aztán kiderült, ez a kb. egy méter magasságú lyuk 250 méter hosszú (lehet, hogy később kiszélesedett), és a végén fejtik a szenet. Mi szerencsére nem mentünk tovább pár méternél, vezetőnk másként akart elkápráztatni bennünket. Felhívta walkie-talkie-ján a bentieket: „Látogatóink vannak Magyarországról, szeretnénk mutatni az uraknak egy kis robbantást. Indítanátok egyet?” „Azt most inkább kihagynánk, van itt egy kis elektromos probléma, ne kockáztassunk.” „De, de, nyugodtan, ők igazán nem szívesen hagynák ki a ritka lehetőséget!”

Micsoda??? Ezek megőrültek! Merő vendégszeretetből a fejünkre robbantják ezt a borzalmas bányát! Uram, segíts!!!

Ha én isteni csoda révén esetleg túl is élem, nem fogok tudni elvergődni a kijáratig, hiszen az utat eltorlaszolja majd a mögöttem bemászott három vendég hullája. Miért nem voltam udvariasabb? Mindenkit magam elé kellett volna engednem...

Végül megúsztuk. Nem robbantottak, kimászhattunk, a munkáslift fölfelé is működött. Ritkán örültem annyira Isten kék egének, mint aznap. Egy teremben pedig terülj, terülj asztalkám várt bennünket válogatott falatokkal és kortyokkal. Nekiláttunk. Csak egy idő után esett le a húszfilléres: senki sem mosott előtte kezet. Én sem. Később szóba is került: teljesen felesleges. A szénnél nincs tisztább anyag. Szükség esetén a gyomrot is azzal teszik rendbe.

A jognak asztalánál

Btk: Az elkövető három tettestársával belépett a cukrászdába, ahol megpróbálták őrizetbe venni a körözött személyt és a társaságában lévő másik személyt. A körözött személy előbb együttműködést színlelt, majd táskájából fegyvert rántott elő és az egyik tettestársat vállon, az elkövetőt combon, egy másik tettestársat pedig hasba lőtte. Ezután kimenekült a helyiségből, nyomában a két járóképesen maradt tettestárssal, akik lövéseket adtak le rá, el is találva őt. A kiérkező mentők a sebesülteket kórházba szállították, de a körözött személy még a rohamkocsiban, a haslövést szenvedett tettestárs pedig a későbbiekben belehalt sérülésébe. A comblövést elszenvedő elkövető, valamint a vállsebet kapó tettestárs – hosszú orvosi kezelés eredményeként – visszanyerte munkaképességét. Az utóbbi – gyógyulása után – külföldre távozott és haláláig Kanadában élt.

Az incidens elején comblövéssel földre terített, fegyverét egyáltalán nem is használó elkövetőt, és az eseményt egyedüliként sértetlenül átvészelő, kis kaliberű fegyveréből eredménytelenül tüzelő tettestársát a bűncselekmény után 15 évvel halálra ítélték és kivégezték, megállapítva, hogy ők a történelem rossz oldalán álltak. Mivel időközben maga a történelem is elbizonytalanodott, jó oldalon áll-e, és fordult egy nagyot, az elkövető testvére felülvizsgálati indítványt nyújtott be a 46 évvel korábban meghozott ítélettel szemben. Az új ítélet kimondta, hogy a körözött személy által kezdeményezett halálos és súlyos sebesülést okozó lövések miatt az őt elfogni próbáló hatósági közegek jogos védelmi helyzetben cselekedtek, így a combsérüléssel földön fekvő, fegyverét nem is használó „elkövető” kivégzése jogi eszközök felhasználásával elkövetett emberölésnek tekintendő. Őt ezért ártatlannak nyilvánították. Szintén kivégzett „tettestársa” ügyében senki sem kezdeményezett felülvizsgálatot, olyan apróságokra pedig, hogy valakit ártatlanul akasztottak fel, egyetlen bíróság sem pazarol időt magától, így az ő ítélete továbbra is jogszerűnek tekintendő.

Ptk: Az üdülőövezetben 1991-ben kistérségi telekommunikációs gazdasági társaságot hoztak létre, amely egyetlen részvény jegyzéséért (kb. 50.000 forint) egy éven belül vezetékes telefonvonalat ígért. Mivel akkoriban a telefon a világ csodái közé tartozott, a befektetés kb. 30 százaléka pedig levonható volt az adóalapból, kb. 5000 ember jegyzett részvényt, amelyek ellenértékét 1991. november 30-ig kellett befizetniük. Néhány évvel később az adóhatóság egyenként felszólított minden részvényest, módosítsa 1991-es adóbevallását, mert a telefonrészvényre jogtalanul vett igénybe adókedvezményt: nem vásárolhatta azt meg 1991-ben, mivel az értékpapír csak 1992 januárjában került kinyomtatásra. (Nota bene: egyetlen szóval sem javasolták, hogy az adókedvezményt 1991 helyett az 1992-es adóév vonatkozásában érvényesítse. Itt valószínűleg az jelentett volna akadályt, hogy a tényleges kifizetés már az előző évben megtörtént.) A társaság az őt meghatalmazó részvényesek számára saját költségén biztosított jogvédelmet, egyben kezdeményezte, hogy az 5000 teljesen analóg jogvitában jogegységi eljárásra kerüljön sor. Ezt az adóhatóság elutasította, és egyenként perelt be mindenkit. A részvényesek a továbbiakban már csak „Totó-hírek” jellegű tájékoztatást kaptak a perek alakulásáról a társaság időnkénti hírleveleiből, jól látva, hogy a bírói lelkiismeret nagyjából a pénzfeldobáshoz közelítő találati arányt eredményez: kb. „az eddigi 42–58 száazlékról két hónap alatt 47–53 százalékra javultunk”. Pervesztés esetén a társaság minden költséget rendezett, bár – újabb évek múlva – a részvényeseknek még egy kb. 1500 forintos „késedelmi díjat” is be kellett fizetniük. Történt pedig mindezt egy olyan országban, ahol folyamatos a panasz a bíróságok túlterheltsége és a bírók más munkavállalókkal azonos korban történő nyugdíjazása miatt. Pénzt persze bármilyen korban szívesen feldobál az ember, főleg, ha neki is leesik belőle valami.

Eladólányok Amerikában

Lehet, hogy voltak közöttük eladósorba kerültek is, de én most a foglalkozásra gondolok. Első érdekes esetem New Yorkban történt, olyan régen, hogy akkor még mobiltelefon sem volt. Egy ruházati üzletben (GAP) nadrágot szerettem volna venni, de nem stimmelt a méret, másikat kellett kérnem. Megszólítottam egy elegánsan öltözött eladóhölgyet, aki kedvesen rám mosolygott: „Oooo, aaaa...” Hamar kiderült, hogy kommunikációs nehézségeink nehezen lesznek áthidalhatóak, próbáltam is kihátrálni a dologból, de a hölgy ragaszkodott hozzá, hogy segítsen. Felhívott valakit telefonon. Hát... Körülbelül ugyanazt mondta el a kagylóba, mint nekem. De minden megoldódott: kisvártatva megjött a felhívott kolléga, megkérdezte, miben segíthet, és hozta a megfelelő nadrágot. Amerika működik.

Hasonló eset Chicagóban is előfordult velem. A kiérkezés évében kevés szabadságom maradt karácsonyra, ezért a szilvesztert már nem tölthettem Budapesten, vissza kellett utaznom harmincadikán. Másnap megraktam a kosaram egyik kedvenc csemegeboltomban (Mariano’s), hogy ne várjam üres hűtővel az újévet. A kártyám azonban csütörtököt mondott. A pénztároslány kapcsolathibára gyanakodott, többször próbálkoztunk újra, közben magyarázott is valamit, ami nem volt könnyű, mivel ő is siketnéma volt. A „deus ex plastica” megváltás azonban nem jött össze. Futottam a bankba, szerencsére nyitva volt. Kiderült, hogy hiába van csak kb. 30 dollár tartozás a hitelkártyámon, már három értesítést is küldtek arról, hogy huszadikáig legkevesebb 25 dollárt törlesztenem kell, ezt pedig elmulasztottam, így algoritmusaik megbízhatatlannak minősítettek. Fizettem, a kártyámat újraélesztették, vissza a boltba, és az újév máris vidáman indulhatott. Amerika működik.

Az se tegnap történt, hogy furcsa ékszert kértek tőlem Amerikából. Legyen rajta béka vagy gyík, kígyó, teknős, sárkány, ilyesmi. Ezek ugyanis mind szerencsét hoznak. Szerencsére közel volt az ékszerészek utcája is, Manhattanban a Nyugati 47. utca, ahol (az AI szerint) 2600 független ékszerüzlet él békében egymás mellett. Bementem néhányba – és az egykori Szovjetunióba csöppentem. Előadtam kérésemet, a 90 százalékban tizenéves eladólányok szeme kikerekedett, mondták, hogy olyan nincs – majd oroszul folytatták kuncogva egymás között: „Figyelitek? A pasi megőrült! Aranybékát akar venni. Mik vannak...” Ők se régen érkezhettek Amerikába.

Egy másik kedvenc chicagói élelmiszerboltomban (Whole Foods) hippis külsejű pénztároslánynál fizettem. Színes ruha, rasztás frizura, sok színes tetkó. Rövid ujjú felsőben volt, alkarján nagybetűs tetoválás: „WE ARE CLOSED NOW”. (Jelenleg zárva vagyunk.) Nem mertem szólni egy szót sem, de megmaradt bennem a kép. Pár nap múlva véletlenül ismét nála fizettem – de most hosszú ujjú felsőben volt. Ezt már nem álltam meg szó nélkül: „Are you open now?” (Most nyitva vannak?) Szerencsére nem hívta a biztonságiakat, csak kedvesen elmosolyodott.

Ha az ember gyakran jár egy szupermarketbe, megjegyzi az arcok egy részét. A Mariano’s igazán érdekes hely, a polcok között volt bár is, hétvégeken gyakran hívtak meg kisebb együtteseket zenélni, sokan táncoltak is. Máskor meg komolyzenét játszott valaki egy hatalmas zongorán. Rendszeresek voltak a kóstolók: kis darab sajtok, felvágottak, sütik, pohár bor. (Ezeket soha nem hagytam ki, szeretek potyázni.) A suta, de lelkes lány gyakran ügyetlenkedett a kóstoló pultoknál, onnan emlékeztem rá. Egyszer 10 percig tartott, mire levágott és becsomagolt nekem 20 deka rokfortot. Aztán egy este megláttam az utcán. Már késő volt, indult haza munka után. Egy nagy kutyussal támogatták egymást, amelyen piros szolgálati hám és felirat mutatta, hogy most már ő dolgozik. Elérzékenyítő látvány volt. Örültem, hogy a verseny hazájában segítik, akinek szüksége van rá. Hogy ő is érezhesse, szükség van rá.

Legyünk koedukáltak, jöjjön a lányok után egy pasi is! A Covid alatt Chicagóban nem volt mit enni, 9 hónap alatt fogytam 30 kilót. Na jó, ennél azért nehezebb volt, számoltam a kalóriákat és naponta jártam úszni, meg kondizni. De összejött. A nadrágjaim komikussá váltak, újakat kellett venni. Elmentem a közeli áruházba (Macy’s), választottam, de a biztonság kedvéért megkérdeztem egy eladót is: „Maga szerint a Dockers jó márka? Tudja ajánlani?” A hatvan körüli fekete eladó végignézett rajtam, és kiértékelt: „Hát... Magunkfajtáknak pont megfelelő...” Igaza lett, a nadrág bevált.

Ebéd a Wall Streeten

Natasa meghívott ebédelni. A székházukba. A Wall Streeten. Kedves fogadtatás, különterem a hatvanadik emelet körül. Az épület tiszta Lomonoszov Egyetem. Érthető, hiszen ilyenekről másolták a Sztálin-barokkot. Natasa Leningrádból jött ide férjhez és sikeresen szerzett rengeteg óhazai ügyfelet újhazai munkáltatójának. Persze Pesten is oroszul beszéltünk, nyilván nem váltunk nyelvet New Yorkban sem. De Amerikában kerülik a négyszemközti találkozókat (talán a korrupciógyanú miatt?), hozott hát még két alkalmas kollégát. Mindkét családnév az óhazát idézi. Az egyik az arisztokráciát, a másik az irodalmat. Inkább a lízingpiac és a devizaárfolyamok alakulásáról beszélgettünk. Oroszul. Persze van igazi amerikai is az ebéden: a pincér. Ő valódi világpolgár: Indiába talán még útlevél nélkül is beengednék.

Vér, verejték és a többiek

Winston Churchill három testnedvvel írta le a hadba induló Anglia komor kilátásait. Egy argentin táncművész a Trafóban nemrég egy negyediket csurgatott egy cserepes orchideára a színpadon az alkotófolyamat részeként. De ne feledkezzünk meg egy ötödikről sem: a hódítások évezredeiben mindig az a nép válhatott dominánsabbá, amely a legtöbb idegen vért és saját ondót tudott kiontani. A dolog azonban nagyon eldurvult: a XX. században olyan mennyiségű vér folyt el, hogy ezt a küzdősportot végleg diszkvalifikálták. Már csak egyetlen releváns tömegsport maradt. Aki az ondómaratont megnyeri, mindent visz. Szerencsére itt már a rajtvonal is rendkívül vonzó. És nem is a győzelem, csak a részvétel a fontos. Ahogy a szocializmusban mondták, akárki nyert is: Pobegyíla druzsba! (Győzött a barátság!)

Kanada közeledése felveti, hogy az Európai Unió egy szélesebb geopolitikai tér központjává válhat. Ehhez azonban saját cselekvőképességét is meg kell erősítenie.