Az idei szezonra a Covid és az influenza ellen is a tavalyinál valamivel több oltóanyagot szereznek be központilag a kockázati csoportok számára – mondta Oroszi Beatrix országos tisztifőorvos a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) egészségügyi szakosztályának szakújságíróival tartott találkozóján. A Covid ellen ezúttal nemcsak mRNS-, hanem fehérjealapú vakcinát is vásárolnak. A beszerzés még nem zárult le, ezért pontos mennyiséget egyelőre nem tudott mondani, az oltóanyagok várhatóan október végén lesznek elérhetők.
A tisztifőorvos a kétféle vakcina beszerzését azzal indokolta, hogy sokakban alakult ki félelem vagy kétely az oltásokkal kapcsolatban, így azt remélik, ha lehet választani az oltóanyagok között, az segítheti a kockázati csoportokba tartozók körének védelmét. (Az előző szezonban összesen 14 244 fő kérte az oltást.)
Oroszi Beatrix szerint általában is nagyon alacsony Magyarországon a felnőttkori védőoltások elfogadottsága. Szerinte egyszerre van jelen a bizalmatlanság és az is, hogy nem egyszerű az oltásokhoz való hozzáférés. A fórumon azt ígérte, hogy idén az NNGYK a korábbinál szélesebb körű tájékoztatót ad ki arról, hogy az oltások mikor és hol lesznek elérhetők.
Mi a különbség a két vakcina között?
Az mRNS- és a fehérjealapú Covid-vakcinák eltérő módon készítik fel az immunrendszert a vírus felismerésére. Az mRNS-vakcina egy rövid genetikai „utasítást” juttat a szervezetbe, amelynek alapján a sejtek átmenetileg előállítják a koronavírus egyik fehérjéjének egy részét. Az mRNS nem épül be az emberi DNS-be, és rövid idő alatt lebomlik.
A fehérjealapú oltás ezzel szemben már elkészített vírusfehérjét vagy annak egy részét tartalmazza. A technológiai különbség azért is lehet fontos, mert a Covid-járvány idején az mRNS-vakcinákkal kapcsolatban számos félelem és tévhit terjedt el, köztük az, hogy az oltás megváltoztathatja az ember örökítőanyagát. A fehérjealapú technológiát egyesek azért fogadhatják könnyebben, mert működési elve közelebb áll több, régóta alkalmazott vakcináéhoz. Ez önmagában nem jelenti azt, hogy az egyik technológia jobb vagy biztonságosabb lenne a másiknál.
Oroszi Beatrix beszélt arról is, támogatja, hogy az influenza- és akár a Covid-oltások beadására megfelelő feltételek mellett a gyógyszertárakban is legyen lehetőség. Hozzátette: erről egyelőre még nincs döntés. A tisztifőorvos jelezte: a Covid-vakcina az idén sem lesz megvásárolható a gyógyszertárakban. Az ugyanis, a gyártó döntése, hogy a termékét patikai forgalomba hozza-e vagy sem.
Kevesebb Covid-vakcina lesz az oltóorvosoknálEljött az oltások ideje, a héten szállítják a Covid elleni vakcinákat a háziorvosokhozBiztosítás nélkül is ingyenes a várandósok szifiliszszűrése
A találkozón szóba került a veleszületett szifiliszes esetek számának növekedése és az is, hogy a várandósgondozás során hol szakadhat meg a fertőzés felismeréséhez és kezeléséhez vezető folyamat. Oroszi Beatrix egyértelművé tette: minden várandós nő jogosult a szifiliszszűrésre akkor is, ha nincs biztosítási jogviszonya. A vizsgálat járványügyi érdekből történik, ezért térítésmentes, és központi forrásból finanszírozzák. A biztosítás hiánya tehát nem lehet akadálya a vizsgálatnak.
Lapunkhoz érkező jelzések szerint ezt a gyakorlatban nem feltétlenül tudja minden ellátó: előfordulhat, hogy biztosítás nélküli várandóst azért nem küldenek tovább vizsgálatra, mert azt feltételezik, hogy annak költségeit neki kellene megfizetnie. Oroszi Beatrix azt mondta, ezt a lehetséges akadályt megvizsgálják, és külön is felhívják rá az érintett egészségügyi dolgozók figyelmét. Az új módszertani eljárásrend szerint minden veleszületett szifiliszes esetet külön ki kell vizsgálniuk a kormányhivataloknak. Minden esetről jelentést kell készíteni, és fel kell tárni, hogy a várandós szűrésétől a fertőzés felismerésén és kezelésén át hol szakadt meg az ellátási folyamat.
„Ez a mostani, hazai járvány, a veleszületett szifiliszjárvány azért van, mert ez a folyamat számos ponton megszakad”
– fogalmazott a tisztifőorvos. Az NNGYK minden ilyen esetet egyenként elemezni fog, és ha ezekből további rendszerszintű hibák rajzolódnak ki, Oroszi szerint intézkednek azok kijavításáról. A bőr- és nemibeteg-gondozókban járványügyi érdekből végzett diagnosztika ugyancsak térítésmentes, és ehhez sincs szükség biztosítási jogviszonyra.
Szifilisz miatt haltak meg magzatok és újszülöttek, átírták a várandósok szűrésének szabályait Sokszor a betegre marad, hogy a diagnózisa után maga szervezze meg saját ellátását, Kőrösi László NEAK főigazgató-helyettes szerint ennek nem így kellene működnieA tisztifőorvos sem látta a Covid-járvány átfogó értékelését
A Covid-járvány magyarországi kezelésének átfogó értékeléséről Oroszi Beatrix azt mondta: ő maga sem látott ilyen dokumentumot, és országos tisztifőorvosként sem kapott ilyet elődjétől. Szerinte ugyanakkor szükség lenne egy ilyen értékelésre. A pandémia idején korábbi munkakörében részt vett a járványkezelés egyes elemeinek értékelésében, ám ezek csak a védekezés egy részére terjedhettek ki. Rendelkezésükre álltak például a járványügyi adatok, a járványgörbék és ismerték az egyes intézkedéseket, az egészségügyi ellátórendszert érintő döntések hátteréhez azonban nem fértek hozzá. Oroszi Beatrix példaként említette,
hogy nincs információja arról, milyen elemzések alapján mozgósították az egészségügyi erőforrásokat, illetve mi alapján döntöttek a kórházak kiürítéséről a járvány első hullámában. Az ágazati döntések előkészítő anyagait sem ismerte.
A történtek teljes feltárásához szerinte olyan bizottságra lenne szükség, amely megfelelő jogosultságokkal hozzáférhet az akkori dokumentumokhoz. Országos tisztifőorvosként jelenleg sincs rálátása arra, hogy az operatív törzs milyen döntés-előkészítő anyagokból dolgozott. Azt sem tudja, hogy ezek közül melyek lehetnek minősítettek, mely dokumentumok állnak még rendelkezésre, illetve hol találhatók.
„Ha most nem tanulunk a pandémiából, akkor legközelebb ugyanazokat a hibákat fogjuk elvéteni. Ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak”
– fogalmazott.
Koronavírus: nyolc nap alatt mintegy 36 ezer ágyat kell kiüríteniük a kórházaknakNyolc év alatt több mint harmadával csökkent a létszám
A népegészségügy helyzetéről a tisztifőorvos azt mondta: az elmúlt nyolc évben 36 százalékkal csökkent az egykori ÁNTSZ feladatait végző hivatalokban dolgozók száma. Ez nemcsak a kiszolgáló, hanem a szakmai állományt is érintette, miközben a feladatok mennyisége, súlya és összetettsége nem csökkent. Ezért a tisztfőorvos szerint most az a legfontosabb, hogy legalább a működési minimumot tudják országos szinten produkálni. Hosszabb távon a népegészségügy megerősítését és területi végrehajtó képességének visszaépítését tartja szükségesnek. Arról is beszélt, hogy a széttagolt működés megnehezíti az országos koordinációt, miközben a rendelkezésre álló szakembereket szerinte inkább koncentrálni kellene. Fontos feladatnak nevezte a következő szakembergárda képzését is.
Úgy látja ugyanakkor, hogy a meglévő erőforrásokat is lehet hatékonyabban felhasználni. Erre példaként az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések adatainak közzétételét említette, amelyhez az NNGYK nem kapott külön többletforrást.
További kórházi fertőzési adatokat hoznának nyilvánosságra
Az NNGYK további kórházi fertőzési adatok publikálását is előkészíti. Nyilvánosságra hoznák a multirezisztens kórokozók okozta fertőzések, valamint az egészségügyi ellátással összefüggő véráramfertőzések intézményi adatait. Oroszi Beatrix arról is beszélt, hogy a már közzétett adatokban előfordulhatnak a kézi adatbevitelből eredő hibák. Ezért olyan eljárást dolgoznak ki, amely lehetővé teszi a hibák javítását, de azt is biztosítja, hogy az utólagos módosítások dokumentáltak és követhetők legyenek. A tisztifőorvos szerint az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések nem mindegyike előzhető meg, jelentős részük azonban igen, ha az intézmények megteszik a szükséges infekciókontroll-intézkedéseket. A hatóság rendszeresen ellenőrzi az egészségügyi szolgáltatókat, és ha a működés nem biztonságos vagy nem felel meg a jogszabályoknak, beavatkozhat. Oroszi Beatrix ugyanakkor hangsúlyozta:
egy intézmény vagy ellátás bezárása csak a legvégső eszköz lehet, a cél elsősorban a biztonságos és jogszerű működés helyreállítása.
Közölte azt is, hogy az NNGYK az év végéig a hazai daganatos szűrőprogramokat is felülvizsgálja. A feladat annak áttekintése, hogyan viszonyul a magyar gyakorlat a nemzetközi gyakorlathoz, és hol lehet szükség változtatásra.
Három év után visszakapja jogköreit az orvosi kamara – újra kötelező a tagság
