A hazai közönségnek szóló kijelentésekkel kezdte az ENSZ-közgyűlés idei ülésszakán kezdetén elmondott beszédét a novemberi félidős választásokra készülő amerikai elnök. Beszédében kitért az amerikai foglalkoztatottságra és a szegénységi rátára, a szabályozások és az adók csökkentésére, a tőzsdére, valamint a határok védelmére. Donald Trump elnök szerint az Egyesült Államok szinte minden téren élen jár, és fényes jövő előtt áll; ezt követően tért rá az odahaza népszerűtlen Irán elleni háborúval kapcsolatos álláspontjának ismertetésére.
Egyfelől arról beszélt, hogy komoly döntés előtt áll: kössön-e olyan megállapodást Iránnal, amely „lehetővé teszi számukra az újjáépítést és azt, hogy minden korábbinál sokkal nagyszerűbb országgá váljanak”. Másfelől azt is kijelentette, hogy képes lenne „gyorsan megsemmisíteni az Iszlám Köztársaságot”, és „soha többé nem adna nekik esélyt arra, hogy embereket és országokat pusztítsanak el”. Végül egy éles fordulattal azt jósolta, hogy valószínűleg az amerikai választások után a megállapodásra juthatnak.
„Hiszem, hogy közvetlenül a választások után megállapodást kötünk majd, hiszen nem lenne értelme, ha nem így tennének” – mondta Trump, jól példázva a kényszerítő diplomácián alapuló, közismert stratégiáját.
A BBC tudósítása szerint a „túlélés esélyének”, illetve a jövő nemzedékek számára „minden remény elvesztésének" emlegetése különös iróniát hordoz az Egyesült Nemzetek Szervezetében, amelyet a második világháború végén azért hoztak létre, hogy megóvják a jövő nemzedékeit az újabb háborúktól. A beszéd mindazonáltal nem a diplomácia kudarcának bejelentése volt. Sokkal inkább kísérlet az esetleges tárgyalások feltételeinek meghatározására.
Trump köszönetét fejezte ki az ENSZ Biztonsági Tanácsának, amiért egyhangúlag támogatták „a Gázával kapcsolatos 20 pontos béketervünket, és hivatalosan jóváhagyták a Békebizottságot”, amelyhez 30 ország csatlakozott. Nem tért ki arra, hogy kormányzatának lépései ez ügyben is a világszervezet szerepének meggyengítését, kiüresítését szolgálták.
Az ukrajnai háborúra rátérve Trump – aki már 2024-es választási kampányában is a konfliktus gyors lezárását ígérte - azt mondta, hogy az Egyesült Államok szorosan együttműködik Oroszország és Ukrajna vezetőivel, és kijelentette:
„Meg fogjuk oldani a helyzetet, sokkal gyorsabban, mint azt az emberek gondolnák.” Azzal érvelt, hogy mindkét félnek „elege van” az ukrajnai konfliktusból, bár nem fejtette ki, mire alapozza ezt a vélekedését,
különösen annak fényében, hogy Ukrajna és Oroszország egyre hevesebb rakéta- és dróncsapásokat mér egymás területére.
Az amerikai vezető még kedden találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, és világszerte sokan figyelik majd, vajon kifejti-e, miért tűnik optimistának az ügyben.
A háború eszkalációjától félnek a Trumppal kedden találkozó Öböl-menti vezetőkA BBC tudósítójának úgy tűnt, a kubai küldöttség felállt és elhagyta az üléstermet, amikor Trump rájuk terelte a szót, „bukott államnak” nevezve a szigetországot. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is élesen bírálta Kuba kommunista kormányát, azt jósolva, hogy a rendszer „elbukik”, és „hatalmas nyomás” nehezedik rá. „Lássuk, mi történik” – mondta Trump a tárgyalásokkal kapcsolatban.
Kijelentésével fenntartotta a homályt: kormányzata eddig sem vázolta fel részletesen, milyennek képzeli a kubai változásokat, s hogy a havannai vezetés valamilyen formában hatalmon maradna-e – ahogyan az Venezuelában történt Nicolás Maduro elnök Egyesült Államokba hurcolását követően.
Donald Trump ismét megragadta az alkalmat, hogy bírálja az Egyesült Nemzetek Szervezetét, amely szerinte „radikális baloldali napirendet erőltet” a világra.
A BBC ezzel kapcsolatban azt írta, hogy bár az ENSZ belső köreihez tartozók a szervezet számára kaotikusnak írták le Trump második elnöki ciklusának első évét, úgy vélik, az ENSZ helyzete mára némileg javult. Bár az USA továbbra is visszatart milliárdos összegeket, a közelmúltban 827 millió dollárt befizetett a rendes és a békefenntartó költségvetéshez köthető kötelező hozzájárulásaiból. A Trump-kormányzat emellett aktívan együttműködött az ENSZ-szel a bandák által sújtott Haiti biztonságának támogatása érdekében. Ennek ellenére továbbra is bírálja annak egyes szerveit, valamint a Nemzetközi Büntetőbíróságot, miközben stratégiai céljaira kihasználja a szervezetet.
Beszéde után aláírták a Grönland és Dánia vezetőivel kötött megállapodást
A Közgyűlésben elmondott beszédét követően Trump elnök találkozott Grönland és Dánia vezetőivel, akikkel aláírta mérföldkőnek számító biztonsági megállapodásukat.
Trump úgy jellemezte az egyezményt, mint amelynek előkészítése „hosszú időt vett igénybe”, de „hosszú távú, fantasztikus kapcsolatot” eredményez majd.
Bár Grönland szuverén terület, a Dán Királyság része, amely elsősorban a külpolitikai ügyeit kezeli. Egyelőre a megállapodás kevés részlete ismert, bár keddi beszédében Trump megemlítette, hogy az Egyesült Államok „két igen jelentős katonai bázist” épít majd Grönlandon.
Mette Frederiksen dán miniszterelnök szerint az új megállapodás választ ad az Egyesült Államok azon biztonsági aggályaira, amelyek szerint külföldi ellenfelek vethetnék meg a lábukat a szigeten, ugyanakkor tiszteletben tartja Dánia és Grönland belső jogait. Jens-Frederik Nielsen grönlandi miniszterelnök szintén optimistán nyilatkozott a biztonsági megállapodásról.
„Olyan megállapodást írunk alá, amely 2026-ig meghosszabbítja az 1951-es védelmi egyezményt” – mondta Nielsen. „Az Egyesült Államok rendíthetetlen barátai vagyunk, voltunk és maradunk is, és a nyugati szövetség részét képezzük. ... Ez egy minden fél számára előnyös megállapodás.”
Trump nem reagált az újságírók ismételt kérdéseire, amelyek azt firtatták, hogy a megállapodás elmarad korábbi javaslatától. Az amerikai elnök sokáig azt szorgalmazta, hogy az USA-nak meg kellene vásárolnia Grönlandot, ezt azonban Dánia és Grönland is határozottan elutasította.
Macron energia-fegyverszünettel védené Ukrajnát, Trump támogatását is keresi hozzá
