Alapítsunk államot – mikor, ha nem most, államalapító királyunk ünnepén! Jó, nem a nulláról kell kezdenünk, kiépült már ez-az ezer év alatt, de valami mégsem stimmel. Ezért is akartunk rendszerváltást, aminek része az állam politikai szerkezetének, működésmódjának, stílusának változása is. Állampolgárok volnánk vagy mi, de még a szó is azt fejezi ki, hogy az államéi vagyunk, az ő polgárai, és nem fordítva.
Ha már államot alapítunk, nézzük meg, mink van hozzá. Az építőkövek megvannak, ezek volnánk mi és a sokféle viszonyaink. Vannak használhatóvá tehető intézményeink, bíróságok, ilyen-olyan média, kissé kivérzett, de még életben lévő önkormányzatok, új kormány, parlament és így tovább. Vagyis az épület vázszerkezetéből némi pucolgatás, kiegészítés, a korhadt részek eltávolítása után több minden rendelkezésre áll. Mint az új köztársasági elnök - aki sikerrel vette az akadályt, hogy immár második nagy, nyilvános beszédében is mondjon újat - figyelmeztette is az ünnepen a pusztán egy új vezértől csodát várókat: „Egy ország jövőjét nemcsak vezetők, hanem erős, tartós intézmények teremtik meg.”
Ami hiányzik az új állam lakható épületéhez, az a habarcs. A kötőanyag. A valóságos házépítésnél nem olyan bonyolult kikeverni: 1 vödör víz, 3 lapát mész, ugyanennyi cement, 16 lapát homok - írja a mindentudó Wikipédia. Amikor államot építünk, a dolog nem ilyen egyszerű. Nincs bombabiztos recept. Most ezt kell kitalálnunk.
Mitől áll össze az az állam, amiben minden összeillik, és minket szolgál? Amit a sajátunknak érzünk, ami összetartozásunknak eszköze és kifejezője is? Ami olyan fontos lehet, hogy augusztus 20-án több mint egy évezred múltán is ünnepeljük?
Az épület hasonlat persze sántít. Mert szerencsére nem vagyunk passzív, öntudat nélküli építőkockák, akiket ide-oda lehet rakosgatni. Többek között azért akartunk rendszerváltást, mert elegünk volt a régi habarcsból, amelyben leginkább a hűbéri függés tartotta össze az államot és a társadalmat. Új, stabilabb politikai kötőanyag kell. Éppen az, ami megkülönböztet minket a hatalom engedelmes eszközeitől: a beleszólás lehetősége.
Könnyű mondani, de nehéz az eszközeit megtervezni.
Bár így, ünnep táján szerencsére van rá egy kis időnk és nyugalmunk. Mert szerencsére nem következett be a Fidesz agytrösztjét egy személyben megtestesítő Pócs képviselő jövendölése, miszerint a volt kormány által pénzelt szervezetek listájának közzététele nem más, mint „az ÁVH első tisztjének” (értsd: a miniszterelnök) hadiparancsa a fizikai leszámolásra: „bárki lehet hóhér, kereshet magának egy fideszest, lincselhet nyugodtan”. (Tanulságos, hogy Pócs szerint önmagában a bukott rezsim intézkedéseinek nyilvánossága elég lehet a lincshangulathoz…)
Az ünnepi lincselés érdeklődés hiányában elmaradt. Lehet gondolkodni a jövőn. Még Orbánra sem érdemes a szemünk sarkából aggódva figyelni, most, hogy Lázár nyilvánosan mondta ki rá a politikai ítéletet. Lemondásakor hangsúlyozta: korábban azt hitte, a Fidesznek megújulás mellett folytonosságra is szüksége van, most azonban mást gondol: „a megújulás fontosabb a folytonosságnál”.
Nesze neked, Orbán. Még jó, hogy közölted: továbbra is számítasz Lázár bajtársiasságára.
De nem ők az érdekesek. Hanem mi, új államalapítók.
Biztató jelek már vannak. A beleszólás csatornái közül a szakmaiak ugyan hiányosan, néha esetlegesen, de kezdenek kiépülni.
A pedagógusok visszakapták a sztrájkjogot, az iskolaigazgatók a döntési jogaikat, a kórházigazgatók újra szabadon nyilatkozhatnak. Az új kitüntetettek között számosan vannak, akiket eddig éppen azért nem ismertek el, mert nem voltak hajlandók feladni autonómiájukat.
Azért mégis más, ha a legnagyobb kitüntetést a megtörhetetlenül szabad és tehetséges Cserhalmi György kapja, és nem az állampolgárai folyamatos megtörésére törekvő Vucic szerb elnök, mint 2025-ben...
De ennél több kell. Intézményes csatornák az állampolgári véleménymondásra, politikaformálásra.
A kormány is érezte a sürgetést, legközvetlenebbül saját „népfrontjától”, a Tisza Szigetek felől. Talán több kritikát is kaptak, mint sejtettük. Ezt mutatja, hogy a szigetek találkozóján a miniszterelnök és Radnai is elnézést kért a hiányokért. Szemlátomást megkezdődik a szigetek újjászervezése. Noha ez a forma fontos kísérlet a világszerte népszerűségüket vesztő pártok helyett egy új, mozgalmi forma kidolgozására, most megjelennek pártszerű elemek is: regionális és országos vezetői szintek, ifjúsági tagozat, központi apparátussal rendelkező segítő háttér.
A lényeg azonban az új feladat. Magyar Péter megfogalmazásában a kapcsolat a kormányzás, a párt és a helyben élők között.
A szigetek aktivitásának az önkormányzatok felé fordulás valóban jó terepet adhat. Ehhez azonban a Tiszának mihamarább el kell döntenie: mit tervez az önkormányzatokkal. Ez még hátravan, pedig egy új, részvételen alapuló demokratikus állam legfontosabb részei éppen az önkormányzatok lehetnek.
Mert nemcsak a Tisza Szigetekről van szó. Mindnyájunkról. Ők csak modelljei egy újfajta államalkotásnak. Amelyben - mint Radnai Márk utalt rá - a parlamentet is befolyásoló petíciós jognak, a véleménykérés számos digitális módszerének, népszavazásoknak is természetes helyük van.
Valaha Hankiss Elemér indított ilyen névvel mozgalmat: „Találjuk ki Magyarországot!”
Eljött az idő.
A szerző volt országgyűlési képviselő (MSZP).
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.