Számolatlanul tudnék sorolni olyan szabadon választott elfoglaltságokat, amelyekre a világon semmi esély nem volt az elmúlt tizenhat évben, de az M1 egész napos nézése mindenképpen dobogós ezek között. Az pedig, hogy egy nemzeti ünnepen ébresztő keltsen a reggel hatos híradó előtt, a lehetetlenséggel volt határos. De azt gondoltam, másfél évtized után élőben kell látnom a szabadulás első pillanatait. Vagyis a híradót, ami annyi gyalázat után ismét megpróbál nézhető, vagyis tárgyilagos, hiteles és kiegyensúlyozott szerkesztési elvek szerint működni.
Nem olyan nagy ügy ám, szinte ugyanazokat a szavakat kell egymás mögé, és azok képesek összeállni olyan mondatokká, amelyeknek van köze a valósághoz. Amikor a szótárt a hatalom szolgálatába állítják mondjuk arra való hivatkozással, hogy egy akárhányszor megválasztott pártszövetséghez lojálisnak kell lenni, vagy hogy elképzelhetetlen, hogy ne számoljanak be a párt és a kormány gondolatairól, akkor elcsúszhat a dolog. Nem is feltétlenül kell a propagandaminiszternek napiparancsokat adni, az öncenzúra és az igazodás máris előidézi a sajtószabadság végét. A cenzúra, amely a közmédiában gyakorlattá vált, pláne.
Megy ez kézi vezérlés nélkül is, 1046 óra adásszünet után kormánypárti és ellenzéki vélemények bemutatásával indult a közmédia új híradójaA műsorfolyam délelőtti műsorvezetője Bősze Ádám elsőként két kiváló fiatalt, Kapu Tibor kutatóűrhajóst és Abbas Anna Anoir neurológiai kutatót kérdezte a stúdióban. Utóbbi közösségimédia-tartalomgyártó személyes kedvencem, aki pár perces Instagram-videóiban olyan könnyed mosollyal magyarázza el a hipokampusz szerepét a déjà vu élményében, vagy a prefrontális lebenyét a szorongásban. Vagy éppen azt, amikor az ember arra trenírozza az agyát, hogy csak a lila jeleket (privát asszociációm: ukrán aranyrudak) észlelje, és közben ügyet se vessen a zöldekre (Matolcsy-aranyrudak.) No de a műsorvezető értelemszerűen inkább arra volt kíváncsi, hogy az interjúalanyoknak milyen élményeik vannak a tudománykommunikáció területén a természettudományos tartalmak átadásáról. Ugyancsak két tüneményes fiatal ült le a közmédia stúdiójában hasonló témában Molnár Janka Sára elméleti fizikus, tudománykommunikátor és Balatoni József „Jocó bácsi” történelemtanár, író személyében. Bár közhelyesnek tűnhet, de amilyen lelkesedéssel meséltek a tanítási tapasztalataikról és a bennük élő gyermekről, Kontra tanár úr és a kémialabor jutott eszembe. És az, hogy jóformán egy árva szót sem értettem az egészből két teljes éven át, mégis csodálattal (még a titkos Super 8-as filmvetítést is felfüggesztve) néztem, mennyire imádja, amit csinál, még a pimasz kamaszok között eltöltött negyven év után is. A tanulság: szerintük a felnőtteket is minden érdekli, ami a gyerekeket is, csak már nem merik kimondani, pedig ha érdekesen adjuk elő, bármi lehet izgalmas. Nemzeti alaptantervbe a (nyilván kétezer éves) sejtéssel!
Új hírszolgáltatási alapelveket bocsátott ki az MTVA, fokozatosan indul újra a műsor az M1-en és a többi platformon isÍgéretes szál a közmédiában: nem minden unalmas, ami az állami tévéből jön kifelé. Persze, nem maradt politika nélkül az ünnepi műsor sem, ami örvendetesen egyenes vállalás tizenhat év hivatásszerű szédelgés után. Az elemzők közül a reggeli híradóban Horn Gábor (Republikon) értékelte Baka András államfővé választását, majd Csizmadia Ervin (Méltányosság) és Böcskei Balázs (Idea) beszélgetett a politika és az ünnep kapcsolatáról. Megállapítva, hogy
amíg az ellenzéki térfélen nincs tömegeket megmozgató ajánlat a pártok részéről, addig aligha lehet számítani arra, hogy augusztus 20-án szabadtéri programon vállalnak fel egy valamirevaló üzenetet.
Mécs János és Hack Péter alkotmányjogász az 1990 óta megélt államfői ciklusokat értékelte, érintve Baka András megválasztásának körülményeit, s azt, hogy szerinte adott esetben a konfliktusok felvállalása adhat számára tekintélyt. Közben egy kis képben jelent meg a Parlament kupolacsarnoka, ahol az állami kitüntetéseket adták át éppen, ám erről csak a híradóban számoltak be. Több érv is szólhatott az élőközvetítés elvetése mellett, de a legerősebb vélhetően az, hogy egy ilyen esemény természetszerűleg vontatott egy korszerű televíziós adáshoz.
Négy híradóval, Vitray Tamással, Romsics Ignáccal és Kapu Tiborral tér vissza a közmédia MagyarországonA magyarság boldogtalanságfaktora is egy kiváló beszélgetésben került elő, ahol a skandináv modell nem egy migránskrízisben szenvedő liberális borzalomként említtetett, hanem a kiszámíthatóság és a rendezettség terepeként. Boros Tamás politológus (Egyensúly) és Kende Anna szociálpszichológus beszélt a magyar nemzeti identitás áldozati tudatáról, és a szegénység, a bizonytalanság és a változó életkörülmények szerepéről.
A szabadság iránti vágy is szóba került, ami a közhiedelemmel ellentétben nincs a magyarok első tíz értéke között, szemben például a saját okosságukba vetett meggyőződéssel.
Vagy éppen a másik hülyeségébe vetett meggyőződéssel – tesszük hozzá. Kepes András író és Kassai Lajos lovas íjász beszélgetése viszont csodásan oldotta a „ti” és a „mi” lövészárkát, ami méltó üzenete volt a délutáni, már Mészáros Antónia által vezetett műsorfolyamnak. Amelyben volt vajdasági, felvidéki és erdélyi körkapcsolás tehetséges fiatalokkal, ízek utcája, és persze kormányfői és államfői beszéd is. Ezekről bővebben itt és itt írtunk.
Baka András: A közmédia nem hazudhat. Legyen ez több egy egyszerű mondatnálHa valamiben éles kritikát kellene megfogalmazni: egyszer bízzák a MOME fiataljaira a háttérképet, hátha bátrabban merik kezelni a lobogó trikolór, a ringó búzamező és az államalapító király vagy az Országház motívumait. A múlt tisztelete jó dolog, de a tisztelet veszélyes adalékanyag: a művészet bátorsága képes feltárni olyan árnyalatokat, amik az ezerévességnél lüktetőbb életet lehelnek egy nemzetbe. Vagy egy háttérképbe. És ha szabad kérnem, soha senki ne mondja többé, hogy „felvonásra kerülő lobogó”. Nem a lobogó iránti tiszteletből, mert az nem hall semmit, hanem mert fülsiketítően hivataloskodó. És mert a lobogó nem került sehová, hanem remek magyar honvédek felvonták a tiszti eskütétel előtt.
