Sinkó Eszter az egészségügy állapotának egyik legfontosabb mutatójaként az úgynevezett elkerülhető halálozást említette. Mint mondta, Magyarország e tekintetben az Európai Unió sereghajtói közé tartozik: a megelőzhető és a kezelhető halálozások száma is nagyjából kétszerese az uniós átlagnak. A kezelhető halálozás különösen arra utal, hogy a betegek nem minden esetben jutnak megfelelő időben és helyen megfelelő ellátáshoz.
Kevés a pénz, nagy a lemaradás
A közgazdász szerint a magyar állam továbbra is jelentősen kevesebbet fordít az egészségügyre, mint az uniós átlag. A beszélgetésben elhangzott, hogy Magyarországon a közkiadások GDP-arányosan 4,5-4,7 százalék körül alakulnak, miközben az Európai Unióban ez az arány jellemzően 7 százalék felett van.
Sinkó arról is beszélt, hogy egy évi 500 milliárd forintos többletforrás már érzékelhető javulást hozhatna, de a rendszer érdemi felzárkóztatásához ennél is több pénzre lenne szükség. Szavai szerint szűken véve az egészségügyre jelenleg körülbelül 3000 milliárd forint jut, így az 500 milliárdos többlet több mint 15 százalékos növekedést jelentene.
Átvilágítja a Tisza-kormány a rákszűrések rendszerét, a dohánycégek működését is szigorúbban szabályoznáKözpontosítás, amely nem hozott jobb hozzáférést
Sinkó Eszter élesen bírálta a 2010 utáni egészségpolitikai átalakításokat. Szerinte az intézmények államosítása és a rendszer erős központosítása nem javította a betegek hozzáférését, viszont jelentősen növelte a bürokráciát és rontotta a működés hatékonyságát.
A beszélgetésben felidézte:
2009-ben az önkormányzatok még több mint 90 milliárd forintot fordítottak saját forrásból egészségügyi intézményfejlesztésre, az államosítás után azonban ez a mozgástér gyakorlatilag eltűnt.
Állítása szerint a központi irányítás alatt a kórházak és a járóbeteg-szakrendelők sok esetben saját hatáskörben még kisebb szervezési döntéseket sem tudnak gyorsan meghozni, ami féléves engedélyeztetési körökhöz és lassabb betegellátáshoz vezet.
A háziorvosi rendszer megerősítése nélkül nincs fordulat
A szakértő úgy véli, az egyik legfontosabb feladat az alapellátás megerősítése lenne. Úgy látja, ma túl sok beteg kerül feleslegesen a kórházakba, mert a háziorvosi rendszer kompetenciái, eszközei és ösztönzői nem elégségesek.
A műsorban elhangzott, hogy több mint ezer betöltetlen praxis van, miközben a háziorvosok jelentős része nyugdíjkorú vagy ahhoz közeli. Sinkó szerint a fiatal orvosok számára a pálya nem elég vonzó, részben azért, mert a rendszer ma még sokszor a receptírásra és a beutalásra korlátozza a háziorvosok szerepét, noha számos krónikus betegséget helyben, korszerű diagnosztikai eszközökkel is lehetne kezelni.
Pozitív példaként említette a korábbi praxisközösségi modellkísérleteket, amelyekben többletszakemberek – például gyógytornászok, pszichológusok, diabetológiai szakemberek – bevonásával javultak az egészségmutatók. Szerinte ezek tapasztalatait országosan is hasznosítani kellene.
Visszaesett a járóbeteg-ellátás teljesítménye
Sinkó Eszter szerint a járóbeteg-szakellátás teljesítménye a 2019-es szinthez képest mintegy 20 százalékkal csökkent. Ezt részben az orvosi béremelés és a hálapénz kivezetése utáni új ösztönzési helyzetnek tulajdonította.
A közgazdász úgy fogalmazott: az orvosi bérek jelentős emelése önmagában indokolt volt, a rendszerből azonban közben eltűnt a korábbi – informális és torz – ösztönzőrendszer, a helyére pedig nem lépett új, teljesítményt és minőséget mérő mechanizmus. Ennek következtében szerinte csökkent az ellátási teljesítmény. Hozzátette: ma már a kormányzat is abba az irányba mozdulhat, hogy a finanszírozásban erősebben jelenjen meg a teljesítmény és az ellátás minősége.
A köz- és magánellátás összefonódása továbbra is erős
A beszélgetésben külön szó esett arról is, hogy a köz- és a magánegészségügy viszonya továbbra sincs rendezve. Sinkó egy tavaly decemberi kamarai felmérésre hivatkozva azt mondta: az orvosok közel fele egyszerre dolgozik a köz- és a magánellátásban, 15-16 százalék csak a magánszektorban, és nagyjából 40 százalék marad kizárólag az állami rendszerben.
Úgy véli, ilyen helyzetben nagyon nehéz úgy szétválasztani a két rendszert, hogy az ne vezessen további munkaerővesztéshez a közellátásban. Arra is felhívta a figyelmet, hogy sok vizsgálat és beavatkozás azért tolódik át a magánszektorba, mert a közellátásban hosszú a várakozási idő, vagy egyáltalán nincs hozzáférhető kapacitás.
Várólisták: nem feltétlenül kicsi a kapacitás, inkább a finanszírozás gyenge
Sinkó szerint a hosszú műtéti várólisták mögött nem minden esetben kapacitáshiány áll. Azt mondta, a közellátásban sok helyen lenne lehetőség több beavatkozás elvégzésére, de ehhez a jelenleginél erősebb finanszírozási ösztönzők kellenének.
Példaként említette a várólista-ledolgozó programokat, amelyekre a kormány ugyan külön forrásokat biztosított, de ezek szerinte nem elégségesek. Úgy fogalmazott: ha a pluszfinanszírozás mértéke nem nő érdemben, a várólisták sem fognak látványosan csökkenni. A beszélgetésben elhangzott az is: megfelelő szervezéssel és többletforrásokkal reális cél lehetne, hogy a betegek 2027 végére fél évnél hosszabb várakozás nélkül jussanak hozzá a szükséges műtétekhez.
Sok a kórházi ágy, de az ellátás szerkezete korszerűtlen
A szakértő szerint Magyarországon továbbra is magas a kórházi ágyak száma nemzetközi összevetésben, ugyanakkor ezek mintegy 20 százaléka humánerőforrás-hiány miatt valójában nem működik teljes értékűen. Ezzel párhuzamosan túl kevés az egynapos sebészeti és az intézményen kívüli, illetve átmeneti gondozási megoldás.
Sinkó a kórházak átprofilírozását is szükségesnek nevezte. Úgy látja, a jövőben több olyan intézményre lenne szükség, amely klasszikus akut fekvőbeteg-ellátás helyett ápolási, gondozási vagy idősgondozási feladatokat lát el. Szerinte Magyarországon különösen súlyos hiány van az idősellátás, az ápolási otthonok és a hospice területén.
Gyorsabban kikerülhetnek jövőre a kórházban rekedt kisbabák, jelenleg átlagosan 105 napot töltenek egészségügyi intézménybenDaganatgyanú esetén gyorsabb ellátás kellene
A beszélgetés egyik fontos témája volt a daganatos betegek diagnosztikája is. Sinkó szerint elvben tartható lenne, hogy daganatgyanú esetén a képalkotó vizsgálatok rövid időn belül megtörténjenek, a gyakorlatban azonban a leletezés és a terápiához jutás sokszor elhúzódik.
Mint mondta, a nemzetközi ajánlások még a hazai 14 napos célnál is gyorsabb, akár egyhetes kivizsgálási időt tartanának kívánatosnak, és legalább ilyen fontos lenne, hogy a beteg gyorsan kézhez kapja a leleteit is. A patológushiány és a szakember-elvándorlás ezen a területen szintén komoly akadályt jelent.
Nővérhiány és életpályaválság
Sinkó úgy véli, a munkaerőhiány az egész rendszer egyik legsúlyosabb problémája, ezen belül pedig a szakdolgozói hiány még az orvoshiánynál is sürgetőbb. Üdvözlendőnek nevezte a szakdolgozói béremelési szándékot, de hangsúlyozta: önmagában a bérnövelés nem elég.
A probléma szerinte összetett: kevés a képzőhely, nehéz a három műszakos munkarend, és nincs vonzó, kiszámítható életpályamodell. Úgy fogalmazott, az intézmények sokszor már kevésbé felkészült jelentkezőket is kénytelenek felvenni, mert egyszerűen nincs elegendő ember.
Vannak működő prevenciós példák
A beszélgetés végén a megelőzés is szóba került. Sinkó Eszter szerint ezen a téren is vannak pozitív példák. Idesorolta a HPV elleni védőoltások kiterjesztését, valamint a dohányzás visszaszorítását célzó szabályozásokat, amelyek szerinte érezhető javulást hoztak bizonyos daganatos betegségek előfordulásában és halálozásában.
Ugyanakkor azt is hangsúlyozta: a szűrőprogramok csak akkor lehetnek igazán eredményesek, ha a rendszer képes a kiszűrt betegek gyors és teljes körű ellátására. Példaként a vastagbélrákszűrést említette, ahol nem elég a szűrés megszervezése, az utána következő diagnosztikai és terápiás kapacitásokat is biztosítani kell.
Önálló egészségügyi tárca, de a siker a végrehajtáson múlik
Sinkó Eszter kedvező fejleménynek nevezte, hogy az egészségügy ismét önálló tárcát kapott, és annak élén szakmai háttérrel rendelkező vezető áll. Szerinte fontos, hogy az egészségügy képviselete közvetlenül jelen legyen a kormányzati döntéshozatalban.
A közgazdász összegzése szerint azonban a fordulathoz nem elég az intézményi átalakítás vagy a politikai szándék: többletforrásra, a betegutak újraszervezésére, az alapellátás megerősítésére, a finanszírozási ösztönzők újragondolására és a humánerőforrás-válság kezelésére egyaránt szükség van.
Van beutaló, még sincs időpont – Így működik a láthatatlan várólista a magyar egészségügyben