A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány a ciprusi SPAVO koordinálásával Románia, Magyarország, Spanyolország, Olaszország és Görögország szervezeteinek részvételével indította el a CCOM (Children-Centred Operational Mechanism for Welfare Services) projektet, amelyet az Európai Unió Citizens, Equality, Rights and Values (CERV) nevű programja támogat. A projekt alapját az ANCHOR keretrendszer adja, amely lépésről lépésre támogatja a gyermekközpontú kommunikációt és döntéshozatalt. A módszertan célja, hogy a gyerekek ne csupán elszenvedői legyenek a folyamatoknak, hanem aktív résztvevői lehessenek azoknak. A két évig tartó projekt során elkészül a CCOM módszertani eszköztára a gyermekközpontú esetkezelés támogatására; létrejön a módszertan gyermekbarát változata a 4–11 és a 12–18 éves korosztály számára; gyerekek és szakemberek közösen fejlesztik és tesztelik az eszközöket; képzési anyagok készülnek a gyermekvédelmi és szociális szakemberek számára; és a projekt tapasztalataira építve szakpolitikai ajánlások is születnek.
Irimiás Olga, a Hintalovon Alapítvány projekt- és pályázatmenedzsere részletezte lapunknak, mit is takar pontosan a projekt, és miért volt rá égető szükség.
„A CCOM projekt nem általában a gyerekek mentális állapotával, az iskolai vagy kortárs bántalmazással foglalkozik, hanem elsősorban azokkal a gyerekekkel, akik családon belüli erőszak miatt kerülnek kapcsolatba gyermekjóléti, gyermekvédelmi vagy szociális szolgáltatásokkal.
A projekt azt vizsgálja és fejleszti, hogyan lehet őket a segítségnyújtás és az esetkezelés során jobban tájékoztatni, meghallgatni és bevonni a róluk szóló döntésekbe. A cél tehát nem a bántalmazás előfordulásának felmérése, hanem a gyermekközpontú, részvételen alapuló és traumaérzékeny szakmai működés erősítése” – fejtette ki a szakember.
Mint elmondta, a családon belüli erőszakot átélt gyerekek számára nemcsak maga a bántalmazás lehet megterhelő, hanem az is, hogy utána hogyan kap segítséget vagy támogatást. A bántalmazás kiderülését követően sok esetben több szakemberrel is találkoznak a gyerekek, akiknek sorra el kell mesélniük, mi történt velük. Ez már önmagában is megterhelő, így nem mindegy, ki és hogyan beszél a gyerekkel, és a beszélgetések során mennyire veszik figyelembe az életkori sajátosságait, az aktuális helyzetét, véleményét. „A projekt egyik alapfeltevése az, hogy a gyerekek védelme önmagában nem elég: ahhoz, hogy valóban biztonságban érezzék magukat, érteniük is kell, mi történik velük, és lehetőséget kell kapniuk arra, hogy elmondják a véleményüket” – részletezte Irimiás Olga.
Óriási probléma, hogy a családon belüli erőszak gyakran marad rejtve, a latencia borzasztóan magas – tette hozzá.
Ezek az esetek gyakran az otthonok falai között történnek, ahol kevés a külső tanú, a gyerek pedig függ attól a felnőttől, aki bántja őt, vagy aki nem képes megvédeni. Sokszor nem is közvetlenül a gyereket éri a fizikai erőszak, hanem az egyik szülő bántalmazását látja, hallja, vagy annak következményeivel él együtt. Ez ugyancsak súlyosan veszélyezteti a biztonságát és a fejlődését. A környezetnek, a közösségnek nagy szerepe van abban, hogy ezek a történések kiderüljenek. „Nem várhatjuk a gyerekektől, hogy ők kérjenek segítséget, nekünk, a gyerekek körül lévő felnőtteknek kell felismernünk a figyelmeztető jeleket, komolyan vennünk a változásokat, és ha szükséges, segítséget kérnünk” – hívta fel a figyelmet a projektmenedzser.
Arra, hogy összességében nőtt-e a gyerekbántalmazások száma, a szakember szerint nem lehet egyértelmű választ adni. A bántalmazások jelentős része továbbra is valószínűleg rejtve marad, a nyilvántartott esetek emelkedése pedig jelentheti azt is, hogy több ügy válik láthatóvá. A Hintalovon Gyermekjogi jelentései ugyanakkor azt mutatják, hogy nincs érdemi javulás a gyerekek biztonságában: a gyerekekkel szembeni erőszak továbbra is széles körben jelen van, miközben sok eset nem jut el a gyermekvédelmi rendszerhez vagy a hatóságokhoz. A családon belüli erőszakról különösen kevés pontos adatunk van, sok eset nem kerül a hatóságok vagy a gyermekvédelmi rendszer látókörébe.
Irimás Olga arról is beszélt, hogy legyünk tisztában azzal: nem minden konfliktus, vita vagy egyszeri bántó mondat jelent bántalmazást. Akkor beszélünk bántalmazásról, amikor egy gyereket fizikai, érzelmi vagy szexuális erőszak ér, elhanyagolják, kihasználják, vagy olyan helyzetnek teszik ki, amely veszélyezteti a biztonságát, egészségét vagy fejlődését. „Nemcsak az számít bántalmazásnak, ami látható sérülést okoz, hanem ide tartozhat a megalázás, a fenyegetés, a tartós félelemben tartás, az alapvető szükségletek figyelmen kívül hagyása, de az is, ha a gyerek rendszeresen tanúja a családon belüli erőszaknak. A lényeg tehát nem az, hogy a felnőtt minek szánta a viselkedését, hanem hogy az milyen hatással van a gyerekre.”
A programban két korosztályra bontva határoznak meg módszertanokat. A projektmenedzser szerint ezek között nincs éles határ, és az életkor önmagában nem határozza meg, hogy egy gyerek mit és mennyit ért meg a helyzetéből, hogyan reagál, vagy mire van szüksége. Ebben sokat számít az érettsége, a korábbi tapasztalata, a családi helyzete, a fogyatékossága és más egyéni körülmények is.
Az, hogy egy gyerek mer-e segítséget kérni, ha bántalmazzák, nem csak a „tudatosságán” vagy bátorságán múlik – mondta el a szakember.
„Nagyon sok függ attól, hogy van-e a környezetében olyan felnőtt, akiben bízik, aki érthetően beszél vele, komolyan veszi, nem hibáztatja, és képes biztonságosan reagálni arra, amit elmond. Ezért a projekt nem azt várja a gyerekektől, hogy alkalmazkodjanak a rendszerhez, hanem azt szeretné elérni, hogy a rendszer és a szakemberek működése legyen alkalmasabb a gyerekek meghallgatására és bevonására.” A gyerekek ugyanakkor nemcsak a program célcsoportjai, hanem részt vesznek a módszertan és az eszközök kialakításában is. A szakemberekkel közös műhelyeken mondhatják el, milyen tájékoztatásra, kommunikációra és támogatásra lenne szükségük ahhoz, hogy értsék a folyamatokat, és biztonságosabban vehessenek részt bennük.
„A projekt egyik legfontosabb üzenete tehát az, hogy a gyerekek részvétele nem azt jelenti, hogy nekik kell dönteniük minden kérdésben, vagy viselniük kell a döntések felelősségét. Azt jelenti, hogy joguk van érthető információhoz, kérdésekhez, véleményhez és ahhoz, hogy a felnőttek valóban mérlegeljék, amit mondanak. A védelem akkor lehet igazán gyermekközpontú, ha nemcsak a gyerek érdekében, hanem – amennyire csak lehetséges – vele együtt történik” – zárta Irimiás Olga.
