A közel-keleti háború egyre kevésbé csak Washington és Teherán konfliktusának látszik. Az amerikai kormányzatban mind nagyobb figyelemmel vizsgálják, milyen szerepet játszhattak kínai cégek és technológiák abban, hogy az iráni rakéta- és dróntámadások az utóbbi hetekben pontosabbá váltak. A vád lényege nem az, hogy Peking nyíltan fegyvereket küldött volna Iránnak. Nehezebben megfogható hálózatról van szó: kereskedelmi műholdképekről, navigációs rendszerekről, kettős felhasználású alkatrészekről és olyan adatfeldolgozásról, amely békeidőben üzleti szolgáltatás, háborúban viszont célkijelölési segítség lehet.
A Fehér Ház számára ez azért különösen kényes, mert Donald Trump korábban azt jelezte: Hszi Csin-ping kínai elnök ígéretet tett arra, hogy Kína nem szállít fegyvert Teheránnak. Az amerikai figyelmeztetések most már nemcsak Iránnak, hanem azoknak a kínai vállalatoknak is szólnak, amelyek a gyanú szerint közvetve erősítik az Iráni Forradalmi Gárda képességeit.
Washington májusban több kínai szereplőt is szankciós listára tett, köztük műholdas és geoinformatikai cégeket, amelyek amerikai állítás szerint közel-keleti amerikai és szövetséges katonai létesítményekről adtak vagy tettek közzé felvételeket.
A nyugati hírszerzési és sajtóbeszámolók óvatosan fogalmaznak. Nem bizonyították, hogy a kínai állam közvetlenül adna célpontlistákat Teheránnak, és szakértők szerint sok esetben a kereskedelmi műholdképek is elegendők statikus támaszpontok, radarállomások, üzemanyagraktárak vagy légvédelmi eszközök azonosításához. Ez azonban nem teszi jelentéktelenné a problémát. A modern hadviselésben a nyílt forrású vagy kereskedelmi adatok is katonai értékké válnak, ha elemzett formában és megfelelő pillanatban jutnak el a támadó félhez.
Peking hivatalosan semlegességről beszél. Ugyanakkor Kína nem független szereplő, az iráni olaj legfontosabb vásárlója, és a két ország 2021-ben huszonöt évre szóló együttműködési megállapodást kötött. A kínai stratégia ezért Irán túlélésére és a válság kordában tartására épít. Teherán összeomlása Washington-barát fordulatot hozhatna, egy teljes háború viszont veszélyeztetné a kínai energiaellátást és az exportútvonalakat is.
Műholdkép, navigáció, alkatrész
Az iráni támadások pontosságának javulására több magyarázat is létezik. A Guardiannek nyilatkozó katonai szakértők szerint Irán rakétái egyszerre támaszkodhatnak GPS-, Beidou- és Glonass-jelekre, a végső szakaszban pedig egyes eszközök optikai vagy hőkövető irányítást is használhatnak. Ez nem ugyanaz, mint a kínai hadvezetés közvetlen beavatkozása, de azt jelenti, hogy az iráni fegyverrendszerek több nagyhatalmi infrastruktúrából merítenek. Ha ehhez friss műholdképek és célazonosító adatok társulnak, az amerikai légvédelmi rendszerekre nehezedő nyomás érezhetően nő.
A legfontosabb változás nem egyetlen csodafegyver, hanem a támadási módszer kifinomulása. A drónrajok lefoglalhatják a légvédelmet, a kisebb rakétasorozatok nehezíthetik a reakciót, a pontosabb céladatok pedig elégségesek lehetnek ahhoz, hogy egy támaszponton belül ne általános területet, hanem konkrét épületeket vagy raktárakat érjen találat. A Wall Street Journal beszámolója szerint a jordániai Muwaffaq Salti támaszpont elleni iráni rakétatámadás amerikai katonák lakóegységeit érte, ami jól mutatta, hogy a hagyományos védelmi ernyő sem ad teljes biztonságot.
A kínai kapcsolat másik ága a beszerzési hálózat. Az amerikai pénzügyminisztérium májusban olyan cégeket és közvetítőket vett célba, amelyek szerinte az iráni hadsereg és a Forradalmi Gárda fegyver-, drón- és rakétaprogramjaihoz szereztek be alapanyagokat vagy komponenseket. A listán kínai és hongkongi vállalkozások, valamint műholdas szolgáltatók is szerepeltek. Külön ügy lett a Shahed-drónokhoz használható motorok és a szilárd hajtóanyagok alapanyagainak piaca: ezek nélkül az iráni arzenál gyors újratöltése sokkal nehezebb volna.
Az amerikai válasz mozgástere mégsem korlátlan. A Patriot és THAAD elfogórakéták készletei apadnak, az öbölbeli bázisok védelme egyre drágább, a Hormuzi-szoros körüli fennakadások pedig az olajpiacot is nyomás alatt tartják. A Reuters friss elemzése szerint a piac alkalmazkodik, kerülőutakat és alternatív forrásokat keres, de egy elhúzódó közel-keleti kínálatkiesés már a készleteket és a feldolgozói kapacitásokat is próbára teszi.
Kína nem szövetséges, hanem számító biztosító
A kínai magatartás legpontosabb leírása nem az, hogy Peking katonai szövetségese Iránnak, hanem az, hogy stratégiai biztosítékot épít Washingtonnal szemben. Teherán leköti az Egyesült Államok figyelmét, drágítja az amerikai közel-keleti jelenlétet és akadályozza egy egypólusú regionális rend kialakulását. Kína közben olcsóbb olajhoz, befolyási pontokhoz és katonai tanulságokhoz jut, miközben igyekszik elkerülni a nyílt fegyverszállító szerep politikai árát.
Ez a kettősség magyarázza, miért tagad Peking minden katonai segítséget és miért lép fel egyszerre közvetítőként is. A kínai vezetésnek nem érdeke, hogy Irán kontrollálhatatlanul eszkaláljon, lezárja a Hormuzi-szorost vagy olyan amerikai válaszcsapást provokáljon ki, amely az egész régiót lángba borítja. De az sem érdeke, hogy Teherán túl gyorsan engedjen. A legkedvezőbb kínai forgatókönyv egy olyan Irán, amely elég erős a túléléshez, de továbbra is Peking gazdasági és technológiai hátországára szorul.
Washington dilemmája ezért nehezebb, mint egy újabb szankciós lista összeállítása. Ha túl gyengén reagál, az azt üzeni, hogy a kereskedelmi technológia katonai felhasználása következmények nélkül marad. Ha túl keményen lép fel, a kínai–amerikai viszony újabb válságba kerülhet, miközben az iráni fronton sem biztos a gyors eredmény. A mostani konfliktus azt mutatja meg, hogy a 21. századi háborúban a műholdkép, a navigációs jel, a hajtóanyag-alapanyag és az olajszállítás ugyanannak a geopolitikai láncnak a része. Irán lövi ki a rakétát, de a pályáját már egy nagyhatalmi rendszer árnyékában kell értelmezni.
