Nagyon rossz hírt kapott Vlagyimir Putyin a benzinkatasztrófája mellé

Rossz hírek egész sorozata okoz fejfájást ezekben a hetekben Moszkvában. A hírek egy része új fegyverzetekről vagy haditechnikai fejlesztésekről szólt. A kitartó tagadás ellenére mostanra rendkívüli következményei lettek a kőolajfinomítókra mért ukrán csapásoknak is. Országos üzemanyaghiány keletkezett kilométeres sorokkal és egyre ingerültebb tömegekkel. Végül jött a NATO-tagállamok ankarai csúcstalálkozója, Putyinnak fájdalmas egységben és eltökéltséggel.

A Kijevet támogató nyugati demokráciák több nem félreérthető jelzést küldtek Moszkvának. Az egyik, az Ankarából küldött a diplomácia nyelvén íródott. De voltak a nyers erő, a fegyverek ridegségével postázott üzenetek is. Hogy melyik hathatott a legegyértelműbben a moszkvai címzettre? 

Vlagyimir Putyin már többször bebizonyította, hogy csak az erőben hisz. Így a NATO-n belüli egység erősödése garantáltan nem az orosz elnök eredeti forgatókönyvének felel meg.

Több katonai vezető is kimondta, hogy mostanra az ukrán hadsereg vált az európai szabadság és béke legfőbb védelmezőjévé. A donyecki fronton harcoló ukrán katonáknak köszönhetjük azt, hogy az európai városokban nincsenek légiriadók, nem ébredünk bombák robbanására. Az ukrán haderő sikereit jelzi, hogy a háború nem nyugati irányba, hanem egyre inkább keletre terjed, az agresszor hátországában okoz álmatlan éjszakákat. 

A háború ötödik évére olyan erőviszonyok alakultak ki, hogy immár nem Ukrajna kénytelen védekezni, hanem Oroszország. A több mint ezer kilométer hosszú frontvonal megközelítően 100 kilométeres szakaszán próbálnak újabb donyecki területeket elfoglalni a pár fős orosz rohamcsoportok. Ezzel az ütemmel haladva a régió maradék, még ukrán kézen levő 20 százalékát további háromévnyi esztelen ostrommal és százezres emberveszteséggel szerezhetik meg. A győzelem kikiáltásához ez nagyon kevés.

A háború mostanra leginkább a nagy távolságból végrehajtott drón- és rakétatámadásokkal szerepel a híradásokban. Moszkva eszköztárában a drónok, a szárnyas és ballisztikus rakéták léptek az első helyre. Ez így volt évek óta. Az újdonság az egy támadási hullámban egyszerre bevetett eszközök darabszáma. Az orosz hadsereg mostanra megtanulta hatékonyan kombinálni a bevetett eszközöket, s ezzel túlterhelni az ukrán légvédelmet. Így fordulhatott elő az, hogy a csütörtökön támadó 92 drónból 74-et leszedett az ukrán légvédelem, viszont a két ballisztikus rakétát nem sikerült elhárítani. Mindkettő elérte célját, romba döntve egy lakótelepi panelházat és egy ipari létesítményt.

A képlet alig változott. Az orosz rakéták leginkább polgári célpontokat támadnak, fájdalmasan sok polgári áldozattal a romok alatt. Ami jelentősen módosult, az az ukránok képessége a válaszra. Haditechnikai fejlesztései révén Ukrajna ma már képes csapást mérni Oroszország európai területén található bármilyen létesítményre. Mostanra kiderült, hogy az orosz hadsereg nem képes megvédeni sem a katonai üzemeit, bázisait, repülőtereit, sem a stratégiai fontosságú energetikai, olaj- és gázipari gyárait, vezetékeit, tárolóit. Amit régen a legfőbb erejüknek gondoltak, az most ellenükre fordult. A hatalmas területek, a sok ezer kilométeres távolságok csak a hamis biztonságérzetet erősítették.

A jelek arra utalnak, hogy a korlátozott darabszámú eszközeit az orosz katonai vezetés Moszkva, Szentpétervár és a két nagyváros környezetében levő hadiüzemek, katonai létesítmények légterének védelmére igyekszik összevonni. Ezért fordulhat elő sokak megrökönyödésére az, hogy mennyire eredményesek az ország kőolaj-finomítói ellen immár ismétlődően végrehajtott támadások.

Igazságosabb hadműveletekről beszélni, mivel nem csak néhány drón véletlenszerű becsapódásáról van szó ezekben az esetekben. Katonai elemzők megállapították, hogy az ukrán pilóta nélküli haderő majdnem minden korábbi hadtudományi, harcászati alapvetést átírt. A leginkább FP–1 és FP–2 drónokkal és Flamingo szárnyas rakétákkal kombinált bevetésekkel becslések szerint az orosz finomítói kapacitások 40 százalékát tették működésképtelenné. A túlterheléses támadásoknak az a lényege, hogy az adott célpont környezetét először feltérképezik, rögzítik a megközelítési folyosókat. A felderítő drónokat követik a légvédelmi radarok ellen indított, az esetek többségében mesterséges intelligenciával irányított, célfelismerő drónok. Az ilyen módon megtisztított területre küldik rá rajokban a csalidrónokkal a légelhárító Pancir–SZ1 önjáró légvédelmi egységeket gyorsan kimerítő FP–1 kamikaze „berregőket”.

A Magyar hívónevű Robert Brovdit nem csak a parancsnoksága alatt végrehajtott támadások hatékonysága miatt övezi egyfelől tisztelet, másfelől meg izzó gyűlölet. A rombolásaikon túl azért is váltanak ki Magyarék a szokottnál nagyobb indulatokat, mert a támadásaik többségét kegyetlen részletességgel, videófelvételekkel dokumentálják.

A rossz hírek sorában az Omszk városánál levő kőolaj-finomítót ért támadás különös jelentőségű. Az Ukrajnától 2500 kilométerre levő olajipari üzem Oroszország két legnagyobb kapacitású finomítójának egyike. Az üzemet legkevesebb két, de gyaníthatóan több becsapódás is károsította. A finomító működése leállt, nem tudták megvédeni, a lakossági videófelvételek pedig döbbenetes részletekről számoltak be. Kiderült, hogy a nagyobb hatótávolságra módosított FP–2-es drónokkal szemben úgy is hatástalannak bizonyult a légvédelem, hogy a finomító légterében járőrözött egy Szu–57-es vadászgép és egy A–50-es radarrepülő. Vagyis az orosz haditechnika két csúcsterméke, a Moszkva által ötödik generációsnak hazudott szupervadász, illetve az orosz AWACS nem tudta kivédeni a hozzájuk képest nevetségesen olcsó drónt.

Kapott a hét elején az omszkinál is kényesebb üzenetet Oroszország politikai és katonai vezetése. Hivatalosan meg nem erősített információk szerint az ukrán légierő lelőtt egy Szu–35S vadászgépet. Az esemény azért is rendkívüli, mert az orosz vadászgépet állítólag egy ukrán F–16-os találta el megközelítően 150-200 kilométeres távolságról úgy, hogy az akciót egy SAAB 340-es radarrepülő segítette. A Szu–35S fedélzeti radarja a kategóriája csúcsát képviseli, azonban az ukránok által üzemeltetett F–16–SAAB 340-duett éles harci helyzetben megmutatta a katonai csúcstechnológiákban rejlő lehetőségeket.

Hogy mennyire nagy a jelentősége a csúcstechnológiák birtoklásának és alkalmazásának a hadiiparban, pontosan mutatja az amerikai elnöki adminisztráció politikájának módosulása Ukrajna megítélésében. Nem is olyan régen Donald Trump még azzal próbálta sarokba szorítani és lényegében területei feladására kényszeríteni Volodimir Zelenszkij elnököt, hogy a kezében nincsenek kártyák, hogy védtelen, kiszolgáltatott, és esélytelen Oroszországgal szemben. 

Ankarában, a NATO-tanácskozás első napján Trump még a tőle megszokott agresszív stílusban bírálta több szövetségesét, mondván: nem álltak mellé az Irán elleni katonai akciójában. De ismételten felemlegette Grönlandot és a szerinte nem elégséges európai hadi költéseket. A második napra a sérelmekből már csak Irán maradt, minden másban, különösen Ukrajnát illetően, látványosan megenyhült. Moszkvában félre is verték a harangokat, már csak ez hiányzott Putyinnak a benzinkatasztrófája mellé.