Nyolc tagállam fékezte Szerbiát, az Európai Parlament kemény üzenetet küldött a Vučić-rezsimnek

Szerbia uniós útja egyszerre kapott politikai és intézményi stopjelzést. Strasbourgban az Európai Parlament szerdán nagy többséggel fogadta el Tonino Picula szerbiai jelentését, amely szerint Szerbia csak korlátozott előrelépést, több kulcsterületen pedig egyáltalán semmilyen haladást nem mutatott fel az európai integráció alapfeltételeiben. A határozatot 468 képviselő támogatta, 116-an szavaztak ellene, 79-en tartózkodtak, vagyis a bírálat nem egy szűk pártpolitikai blokk üzenete volt.

A dokumentum önmagában nem jogilag kötelező erejű, de politikai súlya annál nagyobb. A képviselők kimondták, hogy Szerbia csatlakozási folyamata csak akkor léphet előre, ha mérhető és fenntartható javulás történik a jogállamiság, a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelem, az igazságszolgáltatás függetlensége, a sajtószabadság, a közigazgatási reform és a demokratikus intézmények működése terén.

A legfrissebb fejlemény még tovább szűkíti Belgrád mozgásterét. Brüsszelben az uniós nagykövetek tanácskozásán nyolc tagállam – Hollandia, Svédország, Finnország, Belgium, Észtország, Litvánia, Bulgária és Horvátország – ellenezte a 3-as tárgyalási klaszter megnyitását, amely a versenyképességet és az inkluzív növekedést foglalja magában. A döntéshez egyhangúság kellene, így már ez az ellenállás is elegendő volt ahhoz, hogy a következő lépés elakadjon.

Ez azért különösen fontos, mert az Európai Bizottság a napokban még megpróbálta új lendületbe hozni a folyamatot. Marta Kos bővítési biztos a strasbourgi vitában jelezte, hogy a Bizottság a közelmúltban tett szerb lépések alapján ismét javasolta a klaszter megnyitását. A tagállamok egy része szerint azonban a pozitívnak nevezett gesztusok nem ellensúlyozzák a jogállamisági problémákat, a választási és médiakörnyezettel kapcsolatos aggályokat, valamint azt, hogy Szerbia továbbra sem igazodik teljesen az unió Oroszországgal szembeni kül- és biztonságpolitikai irányvonalához.

A Picula-jelentés egyik központi állítása, hogy Szerbia hivatalosan továbbra is stratégiai célként nevezi meg az uniós tagságot, a politikai gyakorlat azonban gyakran ennek ellenkezőjét mutatja. A kormányhoz közel álló média hosszú ideje manipulatív, EU-ellenes narratívát erősít, miközben a vezető szerb politikusok rendszeresen Brüsszelt, az európai parlamenti képviselőket vagy a szomszédos országokat teszik felelőssé a belső elégedetlenségért.

Az Európai Parlament ezzel szemben azt rögzítette, hogy hiteles információk szerint éppen a békés demonstrálókkal szemben vethettek be akusztikus eszközöket. A határozat szerint a félelem politikai fegyverként való használata összeegyeztethetetlen az uniós alapértékekkel. A képviselők azonnali, pártatlan és átlátható vizsgálatot sürgetnek a rendőri erőszak, az önkényes fogva tartások, a tüntetők megfigyelése és az újságírók elleni fellépések ügyében.

A szerb belpolitikai válság hátterében továbbra is ott áll az újvidéki pályaudvar tragédiája. A 2024. november 1-jén leszakadt beton védőtető következtében végül 16 ember halt meg, az ügy pedig országos diáktüntetési hullámot indított el. A tiltakozók szerint a katasztrófa nem egyszerű műszaki hiba volt, hanem a korrupcióval, a közbeszerzési átláthatatlansággal és az intézményi felelőtlenséggel terhelt rendszer jelképe. Az Európai Parlament is úgy látja, hogy a felelősségre vonás hiánya az elszámoltathatóság gyengeségét mutatja.

A bővítési folyamat egyik alapfeltétele, hogy a tagjelölt államok kül- és biztonságpolitikájukat fokozatosan összehangolják az Európai Unióéval. Szerbia azonban továbbra sem csatlakozott az Oroszország elleni uniós szankciókhoz, miközben Aleksandar Vučić elnök a napokban maga is arról beszélt, hogy a tagjelölt országoknak nem érdemes gyors vagy nagy uniós bővítésre számítaniuk a következő években. Ez a kijelentés Belgrád részéről egyszerre tűnik realista helyzetértékelésnek és védekező politikai üzenetnek.

A szerb vezetés válasza a strasbourgi bírálatra nem a közeledés, hanem a visszatámadás volt. Ana Brnabić parlamenti elnök azt állította, Tonino Picula azért akarja megbüntetni Szerbiát, mert Aleksandar Vučić szerinte következetesen szerb érdekeket képvisel. Ez a reakció jól mutatja, hogy a belgrádi vezetés a jelentést nem reformmenetrendként, hanem politikai támadásként értelmezi. A szerb ellenzéki pártok ezzel szemben a határozatot az eddigi legélesebb brüsszeli figyelmeztetésként üdvözölték, hangsúlyozva, hogy az nem a szerb társadalom, hanem a hatalmi rendszer ellen irányul.

Az Európai Parlament a pénzügyi eszközöket is a nyomásgyakorlás részévé tenné. A képviselők azt kérik az Európai Bizottságtól, hogy a Szerbiának szánt előcsatlakozási és növekedési forrásoknál vegye figyelembe a jogállamisági visszalépéseket, és a támogatásokat nagyobb arányban irányítsa az igazságügyi reformokra, a korrupcióellenes intézkedésekre, a független médiára, a civil szervezetekre és a független kulturális szektorra. Ez nem teljes szakítás lenne Belgráddal, hanem kísérlet arra, hogy az uniós pénzek ne erősítsék tovább a hatalmi klientúrát.

A mostani döntéssorozat után Szerbia nem egyszerűen rossz bizonyítványt kapott, hanem világos választ arra, hogy az uniós tagság nem tartható életben puszta deklarációkkal. A Bizottság egy része még mindig attól tart, hogy a túl kemény fellépés végleg Moszkva és Peking felé tolhatja Belgrádot. Az EP és több tagállam viszont már úgy látja, hogy az engedékenység sem hozott eredményt.

A következő hónapok ezért arról szólnak majd, hogy az Európai Unió melyik logikát választja: a geopolitikai türelmet vagy a jogállamisági feltételességet. Szerbia földrajzi és stratégiai jelentősége továbbra is vitathatatlan a Nyugat-Balkánon, de az is egyre világosabb, hogy a csatlakozási folyamat politikai fedezete fogyóban van. Belgrádnak most nem Brüsszelt kellene meggyőznie arról, hogy sértett fél, hanem saját polgárait és az uniós tagállamokat arról, hogy valóban európai irányba akar fordulni