Politikai szervezettség nélkül kinek üzen a baloldal?

Kamaszkoromban imádtam a jégkorongot. Szinte minden közvetítést megnéztem, még csehszlovák tévécsatornát is befogtam valahogy, követtem az ottani bajnokikat. Lelkesedésem odáig fokozódott, hogy egy nap odamentem a tornatanáromhoz egy javaslattal: Tanár úr, szervezzünk egy gimis hokicsapatot! Zoli bá’ meglepetten emelte rám tekintetét: „Maga tud jéghokizni?” Nemmel feleltem, és ugyanezt ismételtem meg a korcsolyatudásra vonatkozó kérdésre. „Akkor ne fárasszon!”, hangzott a válasz.

A kitörölhetetlen emléket Szombati Kristóf írása, a Merre az előre? – A baloldal feladatai a Tisza-korszakban idézte fel bennem, amely először az Új Egyenlőségben jelent meg (május 15.), majd rövidített változatban lapunk Szép Szó mellékletében (június 6.) és más címmel a Mércében (június 25.) A szerző szándéka szerint vitaindítóról van szó, bár az efféle próbálkozás nehezen tüzeli fel manapság a baloldalinak nevezhető tábort. Másrészt meg nem is nagyon lehet vele vitatkozni. Átgondoltan, világos szerkezetben vázolja fel a mai magyar politikai tér sajátosságát, kijelöli benne a Tisza reális küldetését (polgári demokratikus restauráció), amelyet a baloldalnak támogatni kell, de nem feledkezhet meg saját feladatáról, céljáról, amelyet Szombati az ökoszociális demokrácia fogalmával jelöl.

Meghatározása szerint ez „nem pusztán a politikai szabadságjogok helyreállítását jelenti, hanem a társadalmi és nemi egyenlőség, a munkavállalói jóllét, a közszolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés, a környezeti igazságosság és a peremre szorítottak emancipációjának céljait is.” Valamint a részvételi demokrácia fórumainak bővítését. Ennek megfelelően „a baloldalnak a Tisza-korszakban demokratizációs támasznak, társadalmi radarnak és önálló egyenlősítő pólusnak lennie”. Mindezt egységben kell kezelnie, folyamatosan reagálva a folyamatok alakulására.

A Tisza-kormány politikája a szerző megítélése szerint három irányban alakulhat tovább: hozhat mélyebb demokratikus fordulatot, megrekedhet a a polgári demokrácia centrista restaurációjánál, de az sem elképzelhetetlen, hogy a többségi túlhatalom megtartásának csábításába esik, létrehozva egy liberálisabb NER-t.

A feladat „azoknak a közegeknek, kapcsolatoknak és munkaterületeknek a megerősítése, amelyekből később valódi politikai erő képződhet. Bizonyos célokat félre kell tenni: 2030-ra nem tűnik reálisnak egy ütőképes baloldali párt felépítése, hiszen ehhez tartós társadalmi bázis, helyi hálózatok, kipróbált vezetők, működő pénzügyi háttér és összetartó politikai kultúra kell. Mindez ma hiányzik, és négy év vélhetően nem elég hozzá.” Sebaj, ha nem 2030, jó lesz a 2034 is, semmi értelme siettetni a dolgot, inkább izmosodni kell.

Csupán a lényeget foglaltam össze, a kifejtés bővebb és árnyaltabb. Kötözködni minden szöveggel lehet, csak nem feltétlenül érdemes. Szombati Kristóf jól érzékeli a mai helyzetet, a politikai-társadalmi folyamatokat, azokban akarja elhelyezni a baloldalt reális célok, feladatok mentén. Írása abszolút használható útmutató.

Standby-baloldaliság

A probléma más szinten van. A kérdések „tornatanárosak”. Kinek szólnak ezek a gondolatok? Kiket akar a szerző mozgósítani velük? Megszűnés szélén ugrabugráló pártokat? Kizárt, mert az „óbaloldalra” nem számít. Akkor a baloldali gondolkodókat és érzelműeket, fórumaik, az Új Egyenlőség, a Mérce, az Eszmélet, a Fordulat, a Népszava szerkesztőit, szerzőit, esetleg olvasóit? Nem fog sokra menni vele. Vagy a szakszervezeteket? Jelezve, hogy itt az elméleti támasz, muníció a baloldalról, éljetek vele, ne engedjétek, hogy kihagyjanak titeket az egyeztetésekből? Vagy netán a Tisza Szigetek baloldali tagjai a címzettek? Hogy próbálják a megjelölt irányba terelni a tevékenységet? Vagy az a válasz, hogy nincs konkrét címzett, a szöveg, egy politikai célokat megfogalmazó szöveg megint csak úgy általában a hazai baloldalhoz szól? És akkor jöhetne a következő, gonoszkodó kérdés: Van Önnek mozgalmi, politikai tapasztalata? Mert ha nincs, ne fárasszon!

Ezek a kérdések természetesen nem személyesen Szombati Kristófhoz szólnak (ő amúgy is megfordult a politika zöld mezején), hanem bármelyikünkhöz a baloldaliságról töprengők sorából. Ha senki nem veszi magára, én igen. Írja az ember az okosságait valamiről, aminek jelenleg idehaza nincs politikai, mozgalmi háttere, bázisa. És a legaktuálisabb feladat ennek megteremtése.

Építsük ki a kapcsolatokat a szakszervezetekkel, civil egyesülésekkel, a Tisza Szigetekkel! Vagy keressük meg azokat, akikben van erre fogékonyság, szervezői tehetség, politikai ambíció!

Amíg nem akad senki, aki ráveszi magát a politikai szervezőmunka őrült lépésére, csak ülünk, írogatunk, jó esetben beszélgetünk. Teleírtuk és beszéltük már egymás fejét okos gondolatokkal, száz világ megváltására is elég volna. És lassan belesorvadunk a készenléti állapotba. De ez még mindig életjel, és talán előbbre visz, mint a józan kiábrándultság.

Kényelmes centrista álláspont

Bizonyos szinten az utóbbit képviseli Juhász András reakciója Szombati vitaindítójára (Baloldal 2026+, Népszava/Szép Szó, 2026. július 4.). Szellemes, jól pattogó, gondolatgazdag, segítő szándékú szöveg. Meggyőzően fejti ki, hogy nem kell annyit keseregni, a (marxista) baloldal óriási munkát végzett el az elmúlt másfél évszázadban, csak nem mindig úgy és ott, ahol és ahogy elképzelte. A kapitalizmus összeroppantása nem sikerült, de mozgalmainak, politikai küzdelmeinek, elvi alapvetéseinek, célkitűzéseinek köszönhető sok demokratikus és szabadságjog, szociális intézkedés, sok emancipációs jog, a dolgozók jólétének növekedése.

De semmi baj, nem kell erőltetni a szervezeti újjászületést, elég, ha támogatóan vagy elutasítóan reagálunk a valóság, a létező politikai tér rezdüléseire. Csak ez vihet ma előbbre. Kétségtelenül a kornak megfelelő, kényelmes centrista álláspont. Véleményem szerint azonban komoly gyengesége, hogy összemossa az egyéni (polgári) és a társadalmi-politikai szintű érdekképviseletet. Hiába jelzik az emberek, kisebb csoportok a problémáikat, ha politikai megoldást egyedül a gondokat nagyrészt determináló tőkés rend hatalmi köreitől várhatnak.

Ugyanez a szemlélet érvényesül, amikor Juhász András a Szombati írásában kiemelt baloldali feladatokról (társadalmi egyenlőség, ökológiai fordulat, munkavállalói jólét, a peremre szorultak emancipációja, részvételi demokrácia) úgy vélekedik, hogy ezek nem baloldal-specifikusak. „Melyik lenne vállalhatatlan egy konzervatív, egy liberális, egy mélyen vallásos, egy anarchista, egy jobboldali vagy akár egy apolitikus világnézeti preferenciákkal rendelkező ember számára?” – teszi fel a kérdést. Ismét megfeledkezve róla, hogy egyéni attitűdökről beszél. Bárki együttérezhet bárkivel és bármivel, a közéletben nem ez határozza meg pozícióját. Egy jobboldalinak minősíthető világképpel, értékrenddel rendelkező ember hiába támogatja szegény sorban felnőtt gyerekek taníttatását, ha egészében szükségesnek tartja a társadalmi hierarchiát, és politikailag gátolja annak lebontását.

Ha valakit kedvelnek, meghallgatják a véleményét, de a valódi, részvételi demokráciától rettegnek. Úgyhogy azt hiszem, helyesebb keresni a mindenkori alávetettek számára a hatékony politikai érdekképviselet céljait, szervezeti formáit, a demokrácia erősítésének, a rendszer megváltoztatásának lehetőségeit. Lehetőleg nem csupán „tanácsadói”, hanem cselekvő szerepben is.

Annak idején nem tudtam reagálni tornatanárom csipkelődésére, lógó orral elkullogtam. Ma már persze világos, mit kellett volna válaszolnom neki: „De Tanár úr! Éppen azért lenne jó egy hokis sportkör, hogy megtanuljunk korcsolyázni és jéghokizni! Azt is csak csapatban lehet.”