Bosnyák tér;Bayer Construct;

Szellemváros lett a zuglói Bayer-negyed, Magyar Péter kormánya leállította az állami cégek és hivatalok költözését

A Bosnyák téri épületek 80 százaléka üresen áll.

Az áprilisi választás után nem sokkal Zugló önkormányzata ismét levelet írt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt-nek a Bayer Construct által felhúzott Bosnyák téri projekt ügyében. Ebben Rózsa András momentumos polgármester felhívta az állami cég figyelmét, hogy az önkormányzat már összeállította a beruházó ellen indítandó per iratait. A kerület jogi álláspontja szerint az MNV által kötött 244 milliárd forintos adásvételi szerződés érvénytelen, lévén az önkormányzat nem tudott élni sem az egyetértési, sem az elővásárlási jogával, a készülő adásvételről ugyanis elfelejtették őket értesíteni.

Az MNV a korábbiakkal ellentétben most láthatóan megértette, hogy az ügyben jogvita van és felhívást küldött a beruházó projektcégnek a ZVK Development Kft-nek, illetve a mögötte álló Bayer Construct Zrt-nek a helyzet tisztázása érdekében. Utóbbi válaszában semmit nem ismert el és tagadta, hogy a kerületi önkormányzatnak sérült volna bármiféle joga. Az MNV postafordultával egyeztetésre kérte fel a feleket. A háromoldalú találkozóra jövő héten kerítenek sort.

Lassan két éve próbáljuk rávenni a Bosnyák téri épületmonstrumokat felhúzó Bayer Construct Zrt-t, hogy kössön egy igazságos településrendezési szerződést és kártalanítsa a kerületet, de nem sikerült pontot tenni a tárgyalások végére.

Holott az önkormányzatot megillető elővásárlási jogot indirekt módon már elismerték, hiszen a negyedben épült lakások eladásához kérték tőlünk az elővásárlási jogról való lemondást – válaszolta a Népszava kérdésére Rózsa András, aki szerint az irodanegyed a jelenlegihez képest sokszoros forgalmi terhelést jelent majd, bár ez akkor érződik igazán, amikorra az adóhatóság, az Állami Számvevőszék, illetve különféle minisztériumi egységek is beköltöznek az irodaházakba. A NAV irodái tudomása szerint kulcsrakészen várják az adóhatóság munkatársait.

Az irodaházakat azonban nem vette át az állami cég. A polgármester információi szerint Magyar Péter kormánya leállíttatta a költözést és a vételár-hátralék kifizetését, bár erről hivatalos tájékoztatást nem kapott a kerület. Az Orbán-kabinet mindenesetre már kifizette a 244 milliárd forintos vételár cirka 95 százalékát, de azért így is

akad csaknem 10 milliárd forint, amelyet még ebből az üzletből beszedne a Tiborcz Istvánnal jó barátságot ápoló Balázs Attila. 

Az eredeti kontraktus felbontása pedig nagy lyukat ütne az eddig az Orbán-kormány által simította vizeken hajózó cégen.

A negyedben eredetileg fele-fele arányban épültek volna lakások és irodák, ám a Bayer az Orbán-kormánnyal kötött előnyös szerződése nyomán módosított a koncepción, így egyetlen lakóépület maradt, amely fehér színével, erkélysorával legalább kissé oldja a hét hatalmas téglavörös irodaház rideg együttesét. A látvány alapból sem különösebben vonzó, de szellemvárosként még borzongatóbb.

Elejétől támadták

A Bosnyák tér mögötti projektet indulása óta heves viták övezték. A beruházóval kötendő megállapodás tervezete azonban sokáig a testületi ülésig se jutott el, Horváth Csaba, Zugló előző, MSZP-s polgármestere még a tárgyalás előtt visszavonta azt. Az eseményeket utólag különös megvilágításba helyezi az a tény, hogy Horváth Csaba azóta a Bayer Construct szolgálatába állt és

Balázs Attila cégvezetővel járja a meghódítani vágyott önkormányzatokat. Ez mondjuk nem mindig sikerül, Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester például már az előszobából kipenderítette őket.

Bár a projektet a kerület tiltakozása ellenére befejezték, miután az illetékes kormányhivatalok szolgaian kiadogatták a szükséges engedélyeket, a rendezetlen jogi helyzet Balázs Attilának is kényelmetlen lehet. Legutóbb a tulajdonjoggal kapcsolatos önkormányzati nyilatkozatot kérték, de nem kapták meg. A Bayer Construct (ennek projektcége a hivatalos beruházó ZVK Development Kft) több ajánlatot is tett a zuglói önkormányzatnak a településrendezési szerződésre. Horváth Csaba idején még nettó 2,95 milliárd forintot fizettek volna a kerületnek. A hatósági értékbecslő azonban nettó 8,2 milliárdra becsülte az önkormányzatnak még a projekt indulásakor ígért közösségi fejlesztések bruttó összértékét, így ezt kevesellték és nem írták alá a szerződést.

Rózsa András, Zugló új polgármestere nem akart lemondani a kerületnek járó pénzügyi kompenzációról, hiszen a régóta tervezett, de forráshiány miatt kerületi fejlesztésekhez nagy szükség lenne rá. Megválasztása után azonnal tárgyalásokat kezdeményezett, voltak is egyeztetések. A Bayer utolsó ajánlatát végül mégis Rózsa javaslatára utasították el. A polgármester szerint a Bosnyák projektet nem lehet összekötni Balázs Attila Örs vezér téri víziójával. (A buszforduló beépítése heves felháborodást váltott ki a lakosság körében.) Másrészt a felajánlott összeget méltánytalanul alacsonynak tartotta.

Ebben a volt parlamenti képviselő a Schadl–Völner-ügy harmadrendű vádlottjának a feljegyzését idézte.