Az akkor még szűk körben ismert szerző meglehetősen nehezen viselte, hogy kis idő múlva, 1991-ben, a redakciót kitelepítették a kies Bécsi útra. A hangulattalan irodaházban, az 513-as szobában keveredtünk össze, ahova korábbi szobatársa, napilapos mesterem, Faragó Józsi után érkezett. Olyan volt ez a szoba, mint egy menekülttábor, olyan bölények kaptak még itt helyett, mint Andrassew Iván és Pünkösti Árpád, meg Láng Zsuzsa, aki már akkor is a kulturális hírlapírás nagyasszonya volt.
A munkaeszközünk az olvasás volt, így hegyekben álltak a szanaszét hagyott, kiolvasott újságok.
Faragó mindig tartott az asztal alatt néhány tornacipőt, ez adott egy kis sajátos bukét a szobának, meg hogy idővel mindenki hozzánk járt bagózni, pedig a falon túl volt a dohányzó.
Bächer általában késő délelőtt érkezett, hogy bepötyögje a penzumát a masinába. Odafelé villamosozva mindig megállt a Kolosy téri piacon és vett némi tokaszalonnát, ezt-azt, oldalast, harapnivalót, savanyúságot. És beérkezvén szétterítette az asztalán a zsírpapírt, bicskát vett elő, kis katonákat készített, hogy csipegessünk. Még meleg.
Nehézkesen írt, nemcsak a szokatlan masina miatt, hanem mert nem szerette a jövés-menést, lassan szülte meg a sorokat. Közben fel-felállt és kezeit rázogatva fel-alá mászkált. Faragóval mi meghúztuk magunkat, inkább nem szóltunk hozzá vagy egymáshoz, próbáltunk nem is telefonozni. Akkor még nem voltunk olyan viszonyban, hogy elmondja nekünk: nehéz időket él, kórházazik, családtagjait temeti hamarosan zsinórban – megtudtuk később a szövegeiből –, és meglehetősen bonyolult enélkül is a magánélete.
Amikor kicsit előrébb tartott a penzummal, felvetette, hogy leugrunk-e egy kisfröccsre a Schlosserbe Faragóval, ami rögtön a törzshelye lett, az egyetlen hely a piacon kívül, amiért érdemesnek találta ilyen messzire kijárni, Óbudára. De itt is hallgattunk jobbára – egyikünknek sem volt erőssége a csevej –, hacsak be nem esett Hovanyecz, ő vitte mindig a prímet. És akkor biztos, hogy még többször le kellett jönni.
A múlt ködlovagjai – Hovanyecz LászlóA tokaszalonna zsírja kicsit megfolyt az idő előrehaladtával a szőnyegpadló irányába, innen eredeztettük a főszerkesztő megjegyzését, hogy a „szerkesztőség Ulánbátor felé tart”. Aztán késő délután belibegett Láng Zsuzsa, aki előrelátóan két üveg whiskyt hozott. Mindenki összesereglett a rovatból, aki még bent volt. Hiszen rég be volt tördelve az oldal. Vágni lehetett a füstöt.
Bächer feloldódott végre, mert készen volt a penzum. Meg a kisfröccsök. Majd halkan kisurranni készült, hogy kórházba kell mennie. Láng Zsuzsa is kimentette magát, hogy színházba mennek MGP-vel. És felajánlotta, hogy elviszi valameddig taxival.
Engem meg lezavartak a maradók egy üveg Hubertuszért.
„Ki a faszom az a Bayer Zsolt?”