Tudom, világos, illúzió volt azt hinni, hogy a rendszer-átalakítás magasságába szökkenő kormányváltással egy csapásra áthangolódik a politikai kommunikáció. Hogy békésebb, kulturáltabb, nagyvonalúbb lesz. Az első napok nagy érzelmi nyújtózkodásai – nagy öröm, nagy bánat – és némi lovagias bizonytalankodás után a szereplők kezdenek visszarázódni eddigi lövészárkukba, és ösztönösen az ott heverő régi fegyverekhez nyúlnak. Még csak próbadurrogtatásokat hallunk, de a feszültség már érződik. És mind gyakrabban tör elő a megszólalásokban az arrogancia.
Nem egyszerűen közölni, kifejteni valamit, bosszúságot, vádat megfogalmazni, akár indulatosan, hanem közben bántani, szurkálni, alázni a másikat, fölébe kerekedni, hatalmat éreztetni vele szemben. Vannak ártalmatlan, akár megmosolyogni való megnyilvánulások. Például amikor Trencsényi Dávid vitaműsorokban magánál tartja a szót, kioktatóan vagy gunyorosan belevág más mondókájába. Disszonáns, de nem érezni benne rosszindulatot. Puzsér Róbert vagy Hont András agresszív rohamai sem verik ki a biztosítékot, mert csupán belső indulatot jeleznek, legfeljebb a morális szigorúság bosszantó, mert nincs mögötte megfelelő személyes hitelesség.
Igazi súlya akkor van az arroganciának, ha mérgezi a közhangulatot, uralni kezdi hatalommal, befolyással rendelkező személyek, csoportok kommunikációját. Kezdetben Magyar Péter stílusa is komoly aggodalomra adott okot. Hosszú ideig nem egyszerűen türelmetlen volt a sajtó egyes képviselőivel szemben, hanem kioktató hangnemben beszélt velük. Azóta mintha tudatosan csiszolná modorát, igyekszik kerülni a kilengéseket.
Belenőtt a miniszterelnöki szerepbe, kormányzati sajtótájékoztatóin érett, visszafogott, kulturált hangot üt meg.
Ám olykor még enged a kísértésnek. Örömmel szurkálgat ide-oda. Igaz, kedélyes mosollyal próbálja ezt ártalmatlan, tréfás csipkelődésként intonálni. Problémásabb, amikor az előző kormánnyal szembeni, amúgy jogos számonkérő megjegyzései, szükségtelen becsmérlésbe hajlanak. Ekkora hatalom, ilyen erős társadalmi felhatalmazás birtokában ez felesleges. Az ország többsége igényli az elszámoltatást, de közben megbékélésre is vágyik. A köztársasági elnököt miniszterelnöki székfoglalóban talán inkább megkérni, mint felszólítani kéne a lemondásra. A Karmelitát bemutató videóban lehetett volna kevesebb ekézés, luxizás-leleplezés. Fölösleges, mert a képeknek kell beszélniük. És az építkezésekre költött összegeknek. Tudom, nehéz eltalálni a tökéletes hangnemet, hiszen megbékélésvágy ide vagy oda, milliók élvezik, velem együtt, hogy a volt kormánypárt végre kap a fejére, és vezetői lehajtott nyuszifejjel kapkodnak levegőért. Mégis lassan véget kéne vetni a leckéztetésnek, mert a változásokhoz más közbeszédre lesz szükség. Jöjjenek a jogi vizsgálatok.
Az igazán arrogáns politikai kommunikációt azonban továbbra is a Fidesz és a szolgálatában maradt média képviseli.
Ebben vannak otthon, képtelenek elszakadni tőle. Ugyan volt néhány nap visszafogottság, morfondírozás, de kiderült, hogy Orbán egyelőre nem mond le, elhangzott pár vezérelv, a „nemzeti oldal” nem adja fel, újjászervezi magát, büszke lehet a 16 év kormányzására, Magyar Péter és a Tisza Párt viszont alkalmatlan rá. Nem túl izmos narratíva, de elegendő a megmaradt propagandagépezet felélesztéséhez. Ellenzéki oldalról mást se hallunk, mint hogy az új kormány a gyűlöletkeltést folytatja, boszorkányüldözésre készül, Magyar Péter beleragadt a kampánymódba. Ideje lenne kormányozni! Bizony ám! Hol vannak a törvényjavaslatok?! Ez zúg, visszhangzik minden fideszes orgánumon. Pedig még csak pár nap telt el az új kormány hivatalba lépése óta. Na, és hát a sok méltatlanság, bántás, agresszivitás, ami a hatalom eddigi képviselőit éri! Ezt az áldott társaságot! Megtartotta a választást, elismerte a vereségét, és átadta a hatalmat. Erre mindenfélével vádolják, mocskolják őket. Inkább kormányozni kéne most már! Hol a 480 forintos benzinár?
Mondhatnánk erre, milyen szomorú, hogy a Fidesz képtelen szembenézni önmagával, stratégiai hibáival, ebből bizony így nem lesz megtisztulás, megújulás. Csak hát, egyrészt most kevéssé érdekes, mi lesz a Fidesszel. Másrészt pedig olyan szintű politikai vétkekről van szó, amelyekkel nem lehet igazán szembenézni, ha a fennmaradás a cél. Ha elismerik a korrupciót, a visszaéléseket, hazugságokat, vagy hogy témánknál maradjunk, a gyűlöletpropagandát, a karaktergyilkosságokat, összeesküvés-elméleteket, az ország felének kirekesztését a nemzet fogalmából, a gátlástalan arroganciát az ellenzékkel szemben (pökhendi, lekezelő válaszok a parlamentben, aránytalan bírságolások, a bizottságok munkájának bénítása), onnan nincs visszaút. Ezért tagadni kell, amit lehet, és hazudni, mocskolódni, uszítani tovább. Ami azt jelenti, hogy még sokáig nem lesznek betemetve az árkok. Hacsak nem apad le drasztikusan a Fidesz tábora, mert folyamatosan újabb és újabb százezrek érzik meg mindennapjaikban egy békésebb, haladást kínáló ország ígéretét.
