A 2010-es évek második felében számos cikk jelent meg az elhagyatott Meszleny-kastélyról. 2020 őszén a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítvány (alapítója L. Simon László) megvásárolta az ingatlant, ám a pontos vételár nem volt nyilvános, mivel a tranzakció egy magánjogi adásvételi szerződés keretében, egy magántulajdonban lévő projektcég és az alapítvány között köttetett. Bár a konkrét összeget a felek nem hozták nyilvánosságra, a beruházás pénzügyi hátteréről több hivatalos és nyilvános adat ismert.
A népfőiskola egy teljesen romos, életveszélyes állapotú, beszakadt tetejű épületet vásárolt meg. Az ingatlan belső értéke a pusztulás miatt minimális volt, a vételár elsősorban a telek és a műemléki struktúra értékét tükrözte. A kastélyt az alapítvány a Meszleny Kastély Kft.-től vásárolta meg. Ez a projektcég korábban L. Simon László kiadói és üzleti holdudvarához volt köthető, így a vásárlás tulajdonképpen a népfőiskolát alapító/vezető körön belül, illetve annak közvetlen környezetében zajlott.
A nyilvános Közbeszerzési Értesítő adatai alapján a valódi, hatalmas mennyiségű közpénz nem a vételárra, hanem a rekonstrukcióra ment el: az állam két ütemben összesen mintegy 1,4 milliárd forint közvetett és közvetlen támogatást biztosított a romos épület teljes újjáépítésére és múzeummá alakítására. A múzeum megnyitóján ezt úgy interpretálták, hogy a felújítás nettó 1 milliárd 388 forintba került, ennek mintegy felét, 737 millió forintot pályázati keretből az állam finanszírozott, a másik felét saját forrásból teremtette elő a népfőiskola.
A kastély felújítási ideje alatt (2021-ben a Covid alatt kezdték meg munkálatokat, és a 2026-os országgyűlési választások előtt harangozták be az átadást) L. Simon László és az általa alapított Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítvány egyéb, több tízmilliárd forint értékű állami ingatlanvagyont és támogatást is kapott. Az ingatlanok megszerzése, átalakítása és használata körül több botrányos ügyre derült fény
Ilyen volt például a budapesti, VIII. kerületi szecessziós Gutenberg-ház alsó szintjeinek és lakásainak felvásárlása.
Az alapítvány több mint egymilliárd forintos állami támogatásból megvásárolta a ház alsó szintjeit és több lakását azzal a céllal, hogy ott kulturális központot hozzon létre. Később kiderült, hogy az egyik közpénzből vett 212 négyzetméteres, 212 millió forintért megvásárolt luxusingatlanba L. Simon László lánya költözött be.
Bár az alapítvány szerint a lány piaci bérleti díjat fizet, a pontos összeget nem hozták nyilvánosságra. Az alapítvány folyamatosan konfliktusban állt a ház lakóival, akik aggódtak a műemlék épület állapota és a beruházás jellege miatt, így nem szavazták meg a tervek végrehajtását.
Az alapítvány ezért újabb lakásokat vett a szavazati aránya növelésére, de a lakók ellenálltak, és L. Simonék így sem kerültek többségbe. Ezt követően L. Simon László nyilvánosan kijelentette, hogy kezdeményezte a kormánynál a társasházi törvény módosítását, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy „néhány lakó miatt” hiúsuljon meg a projektje. A kulturális központ végül nem valósult meg.
Hasonlóan gyalázatos Gobbi Hilda visegrádi villájának az ügye.
2022-ben az állam a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-n keresztül ingyenes vagyonjuttatással adta át a villa tulajdonjogát az L. Simon-féle alapítványnak. 2025 januárjában Pokorny Lia színésznő felvételei alapján kiderült, hogy a villa évek óta teljesen elhanyagoltan, gazban és romokban áll. A színházi szakma és a Magyar Színházi Társaság felháborodott azon, hogy a színésznő eredeti végakaratát (mely szerint a villának a színészek pihenését kell szolgálnia) figyelmen kívül hagyva a házat titokban egy politikai hátterű alapítványnak adták oda, amely ráadásul hagyta azt tovább pusztulni. A botrány hatására a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) azonnal 80 millió forintos rendkívüli támogatást biztosított az alapítványnak a felújításra. Az épület rohamtempóban elkészült; a megújult alkotóházat 2026. március 28-án Hankó Balázs miniszter és L. Simon László nyitotta meg.
A NER emblematikus alakja, L. Simon László az elmúlt 16 év alatt jelentős magánvagyonra tett szert. Nem túlzás azt mondani, hogy igazi földesúr lett és a „kultúra jegyében” közpénzből nagyvállalkozó. Azt megmondani, hogy alapítóként hány olyan magáncégben érdekelt, melyek részben vagy egészben állami támogatás nélkül nem működhettek volna, vagy nem jöhetettek volna létre, csak egy teljes átvilágítás után lehetséges.
A visegrádi alkotóház átadása a velencei kastély munkálatainak véghajrájában történt. Márciusban már javában mentek a múzeum megnyitásáról szóló beharangozók, melyekben Tóvárosi Fischer Emil (1863–1937) munkásságát, csodálatos porcelánjait és kerámiát méltatták. Vitathatatlan, hogy világszínvonalú művész volt, és alkotásai remekművek. Igazi közkincsek. Méltó a felmenőihez. Nagyapja, Fischer Mór volt az, aki világhírűvé tette a herendi porcelánt.
A múzeum nem a magyar állam tulajdonában van, jóllehet nyilvánvalóan az adófizetők pénze nélkül nem jöhetett volna létre.
Tóvárosi Fischer Emil özvegye, Ofner Emma a holokauszt idején elpusztult a pesti gettóban. Halálának körülményeit nem sikerült kiderítenem, de a testvéreivel közös sírját megtaláltam a Salgótarjáni úti zsidó temetőben. Romokban áll. Sajnos, a milliárdokból nem futotta arra, hogy Tóvárosi Fischer Emil múzsájának – Emmának –, akiről a legnépszerűbb asztali szervizeit „Emma dekornak” nevezte el, felújítsák. Tóvárosi Fischer Emil egyetlen lánya, Tóvárosi Fischer Margit pedig a gettó felszabadulása után, 1945 februárjában, mindössze 56 évesen, végelgyengülésben halt meg.
