kert;élővilág;sündisznó;

Sünkutyák a kertemben

Amikor alkonyatkor titokzatos zörgés hallatszik a bokrok alól, valójában egy igazi „túlélőművész” motoszkál a kertben. Ezek az apró kis lények nem is settenkednek, hanem csörtetnek és röfögnek. 

Amilyen aprók, olyan nagy zajjal léteznek. Bizony, ők az én kis tüskés haverjaim, a sündisznók – vagy ahogy mifelénk sokan hívják őket, a sünkutyák –, akik nemcsak a mesekönyvek kedves, almát cipelő figurái (bár az almahordás csak legenda!), hanem a kertünk egyik leghasznosabb kis lakói. Gondolták volna, hogy a sündisznók már a dinoszauruszok lábai alatt is ott sündörögtek? Csaknem 150 millió éve lakják a bolygót, s a kinézetük ennyi idő elteltével szinte semmit sem változott. Rendületlenül itt vannak velünk, találkozhatunk velük a városi parkokban vagy éppen a hátsó kertünkben.

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a kilenc lakásos társasházunkban is laknak sünök, és bizony kora este megindul a sünbanda. Az egyik bokor alá egy tálakba kihelyeztem nekik vize, és kétnaponta viszek le egy kis marék ropogtatni való süntápot. Nem kapnak tőlem sok ételt, mert nem szeretném, hogy a táp legyen a legfontosabb ételforrásuk. Inkább amolyan csemege gyanánt rakom oda nekik a száraz, borsó nagyságú eleséget. Egy kisebb forma sün már tudja, mikor megyek le a kertbe, és amikor meghallja a száraz tápok koppanását a kis tányérkában, nagyon gyors iramban ott terem a tálka mellett. Szinte karnyújtásnyi távolságból csodálhatom a tüskés barátomat, aki mindig nagy kedvvel ropogtatja az elemózsiát. Szerintem ő egy kislány sün lehet, ugyanis egyik alkalommal már egy jóval nagyobb sün kíséretében jött vendégségbe. Ez utóbbi tüskés barát olyan vehemenciával és röfögéssel tette tiszteletét, hogy kénytelen voltam kicsit hátrébb vonulni a bokortól. Szerintem a kis sün már megszokhatta az illatomat, de a nagyobbik most érzékelhette először az emberszagot, és feltehetően nem örült nekem annyira. Mintha a hangos röfögésével távol szeretett volna tartani a kis barátnőmtől. Elképzelhető, hogy a kis sünbarátnőmet nézte ki magának, és az újdonsült arát védelmezni kell, ez csak természetes. Bár azt olvastam valahol, hogy a sünök nem éppen a hűségükről híresek. A tüskéshátúak ugyanis nem egy életre választanak maguknak társat, mint a gerlék, a sünök bizony csapodárok, és egy nőstény tavasztól őszig akár két almot is felnevelhet, és nem feltétlenül választja kétszer ugyanazt az apát. Mindenesetre bízom benne, hogy ez a sünszerelem meghozza a gyümölcsét, és nemsokára megszületnek a kis sünök. Már alig várom, hogy alkonyatkor röfögéstől visszhangozzon a kertünk.

A sünik valójában igazi kis „biokertészek”: nem gyűjtenek almát a hátukon, mint ahogyan a mesékben láthatjuk, hanem fáradhatatlanul tizedelik a hernyókat, gilisztákat és rovarokat.

Biztosan sokan emlékeznek Vlagyimir Szutyejev meséjére, az Okoska botocska című kedves történetre, ahol egy kis sün egyetlen bot segítségével sok állatnak nyújt segítséget a bajban. Gyermekkoromban nagyon szerettem ezt a mesét, és tényleg elhittem ötéves fejjel, hogy a sünök nagyon bátrak, okosak. Viszont most eljött az idő, hogy én is segítsek rajtuk.

Sajnos, a modern világunkban a túlzottan leaszfaltozott területek és a zárt kerítések nem kedveznek a tüskéshátúaknak. Ha segíteni szeretnénk nekik, először is legyünk jóban a szomszédokkal. Ugyanis remek sünsztrádát lehet kialakítani a sünöknek az összefonódó kerteken keresztül. Egy apró, 13 centis lyuk a két telek közötti kerítés alján már elég nekik ahhoz, hogy kényelmesen átjárhassanak a szomszédba és emiatt nem kell elhagyniuk a biztonságos kertet. Végképp nem szükséges, hogy kimasírozzanak az úttestre, ahol könnyen elüthetik őket a gyorsabban hajtó autók.

Jó, ha tudjuk, hogy a sünök egyáltalán nem ragaszkodnak a rendezett kertekhez. Nincs szükségük tip-top karbantartásra, mivel a túlrendezettség számukra nem jelent búvóhelyet. Jobban szeretik, ha 5-10 centiméter magasságban meghagyjuk a füvet, mert számukra ez jelenti a biztonságot. Ha mégis észre vesszük őket, védekezésképpen megdermednek, összehúzzák magukat, a tüskéiket az égnek meresztik, és azt gondolják, hogy láthatatlanná váltak. Valljuk be, azért ez nem túl okos védekezés, de hát ennek a kis állatnak nem sok lehetőséget adott a természet a tüskéken kívül.

Természetesen búvóhelyeket is kialakíthatunk nekik a kertünk sarkaiban, olyan területeket választva, ahol kevésbé járkálunk. 

Ehhez nem kell mást tennünk, mint összegyűjtünk fadarabokat, gallyakat, majd rágereblyézünk faleveleket. Ezzel készen is van a sünhotel, és ha a sünök szavazhatnának, biztosan beneveznék az egyszerű avarhalmunkat a világ legjobb szállodája című versenybe.

Akik szeretnek barkácsolni, nyugodtan összeeszkábálhatnak egy kisebb sünlakot is, ami még nagyobb védelmet nyújt a kis állatoknak. A sünmama is szívesen költözik be ellés idején az apró, bokor alá rejtett házikókba.

Ami a sünlakásoknál is fontosabb, hogy egy tálka vizet minden esetben tegyünk ki nekik, és lehetőleg minden nap adjunk nekik tiszta vizet. A melegebb napokon számukra is elengedhetetlen a folyadékpótlás, ami életmentő lehet. Ha pedig igazán kedveskedni szeretnénk nekik, egy kevés macskatápot vagy lisztkukacot is kaphatnak vacsorára.

Ha mindezzel meglennénk, akkor egyszerűen csak fogjunk meg egy széket, alkonyatkor üljünk ki a kertbe, és hallgatódzunk! Amint elindul a motoszkálás, szinte biztosak lehetünk abban, hogy egy kis őstörténeti csoda vigyázza a kertünk békés álmát. Adjunk nekik egy kis helyet magunk mellett, hiszen ők is pont annyira otthon vannak itt a Földön, mint mi.

Hogyan értelmezi a mai magyar kultúra az innovációt? Úgy tűnik, egyfajta kognitív disszonanciában élünk: használjuk az okostelefont a kiállítás fotózására, de közben rettegünk attól, hogy a mesterséges intelligencia (AI) elszívja a levegőt az alkotó elől.