Vörös István: Vészhelyzet a tanácsadóközpontban

Üléseznek az agytrösztök,
hogy mit kéne csinálni?
Mint mikor az aranyhörcsög
bámulja a kanárit.

Agytröszt-tudat: érzésnek jó,
öncsalásnak megteszi.
Volt a világon hasonló.
Végül mindent elveszít.

Ahol elv, hogy butaságot
tanítunk,
rosszul látják a világot:
sémákban – mit bárki ún.

Önmegértés vagy öncsalás?
Tévedésre építünk.
Analízis bukás után –
lehetetlen, mint kitűnt.

Téves világértelmezés
segített meg eddig is.
Az igazság nekünk kevés,
az a jó, ami hamis.

Gyönge zene, gyönge filmek,
tudjuk, mindenki hülye.
Tehetségünk szinte hírhedt.
Hisz a világ őrület.

A pénz pedig arra kell, hogy
értékrendet teremtsünk.
Zavarosak így a dolgok,
sok összefüggés eltűnt.

De ez élet, ezt jó tudni,
nem is olyan bonyolult,
kincsnek mondjuk, ami bóvli,
és jövőnek, ami múlt.

Egyik-másikunk okos volt,
de az gyorsan eltűnik.
Az egünkről túlkoros hold
bámul le a lelkünkig.

Úgy néz le, mint üres kútba.
Hol van a tanácsadó?
Hol az angyal, ez a kurva?
A hatalom kábitó

dolog másnak! Az erősnek
mindennapi betevő.
Túlvilági kis előleg,
kevés most a sok idő.

Mi volt a baj? A butaság
hogyhogy cserben hagyhatott?
Ennek örül ma a világ?
A Jupiter mért vihog?

Butasági mesterképző
intézetünk nem vált be.
Senki nem fél már a rémtől.
A diktatúra ráment.

Ilyen kincset összerakni
nagyon sokba kerül ám!
Vasbetonba bekavart hit,
az utcát fűtő kazán.

Globális felmelegedés?
Azért kellett tagadni,
mert a tapasztalat kevés,
s legjobb híd az aranyhíd.

Nem mi indulunk rajta át,
élvezzék az emberek!
Sajnos ilyen a világ,
mivelünk más nem lehet.