A szatmárnémeti színház III. Richárdjában a címszereplő, Nagy Csongor Doors-dalokat énekelt. Albu István többszörösen díjnyertes rendezése nyitotta meg még a választás előtt a 13. Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (Mitem) a Nemzeti Színházban. A látványos és valóban szakmailag sokra hivatott produkció utáni közönségtalálkozón Vidnyánszky Attila, a fesztivál alapítója még megjelent és ő adta át a vendégtársulatnak a seregszemle hagyományos ajándékait. A következő egy hónapban azonban az általam látott előadások után a munkatársai kerültek hasonló szerepbe és ő vélhetően kerülte a nyilvánosságot. Tette ezt úgy, hogy még a mostani fesztivál sajtótájékoztatóján is azt hirdette, hogy ez a sorozat nyitott a párbeszédre, sokszínű és teret enged a különböző gondolatoknak. Bizonyos szempontból ez meg is valósult, hiszen láthattunk többek között francia, román, katalán, tatár, lengyel, bolgár, szerb és izraeli előadást is, de továbbra is fájóan hiányoztak például a rangos osztrák és a német teátrumok. Utóbbiak az elmúlt években leginkább politikai okokból maradtak távol az eseményről, mivel nem értettek egyet az Orbán-rezsimmel, és ezt különböző akciókkal tudtul is adták.
Albu István rendezése sok poénnal, geggel és nem utolsósorban sok dallal mutatja be egy diktátor rémuralmát. Azzal együtt, hogy a környezete miként asszisztál ehhez, és miként válik cinkossá, majd áldozattá ebben a megállíthatatlan folyamatban. Ez az előadás igencsak magasra tette az idei felhozatal számára a mércét. A következő produkciók többségének nem is sikerült elérni vagy még megközelíteni sem ezt szintet. Néhány kivétel azonban akadt. Ezek közé tartozik az Andrei Serban által rendezett Stuart Mária. A bukaresti I.L. Caragiale Nemzeti Színház vendégjátéka úgy kezdődött, hogy a színpadon pénzfeldobással döntötték el, hogy aznap a két színésznő közül melyikük játssza I. Erzsébetet, illetve Stuart Máriát. A budapesti előadáson a lutri úgy hozta, hogy Raluca Aprodu játszotta Stuartot és Ofelia Popii Erzsébetet. Mint utóbb kiderült, mindketten próbálták mind a két szerepet és úgy is treníroznak az előadás napján, hogy bármelyiket el is tudják játszani. A darabhoz ráadásul gazdag látványvilág, díszlet, jelmez, vetítés társul. Az indoklás szerint a rendező ezzel a sajátos kettős szereposztással azt szerette volna erősíteni, hogy mindkét nő áldozat is egyben, és a hatalmi döntés is okozhat komoly vívódást. Ebben az előadásban is dominál a politikai cselvetés, a taktika és a stratégia harca. Egy rendkívül erőteljes társulat tért vissza a fesztiválra, több kiemelkedő színészi teljesítménnyel tették emlékezetessé az estét.
Ugyancsak maradandó élményt jelentett az Almetyevszki Tatár Drámai Színház Félbeszakadt dallam című előadása. Sardar Tagirovsky rendezése a tatár zeneszerzőre, Färit Yarullinra emlékezik rendkívül költőien, felvállaltan érzelmesen. A művész a „Shurale” című első tatár balett megalkotója volt. A zeneszerző a Nagy Honvédő Háború idején tűnt el. A rendező a közönséget egy forgóra ülteti fel, amely hol az egyik, hol a másik irányba indul el. Közben megismerjük, beutazzuk a zeneszerző életének fordulópontjait. Az előadás fájdalmasan, mégis megindítóan mesél a háborúról, a szerelemről, a boldogságról. A földöntúli létből, fentről tekint vissza az eseményekre. Eltörli a határokat az álmok és a valóság között, a földi tragédiát is felemelve magasabb szférába, a szavak, a zene és a tánc mágikus erejével.
A zárónapon pedig következett egy újabb III. Richárd az izraeli Gesher Színház vendégjátékaként, amit Itay Tiran rendezett, aki jelenleg a bécsi Burgtheater színésze és rendezője. Ez a produkció is rögtön tartogat a nézők számára meglepetést, hiszen a címszerepet a társulat vezető színésznője Evgenia Dodina játssza. Ez a megoldás azonnal nemtelenné teszi a diktátort, nem az válik lényegessé, hogy nő vagy férfi, hanem az, hogy milyen a személyisége és, hogy milyen eszközökkel lesz királlyá. Az előadásból eltűntek a színek, csupán a fekete-fehér ellenpontja dominál. Ellenpontot jelent a zene is, hiszen érzelmes izraeli muzsika hallható, sőt, még az izraeli himnuszt is eléneklik. Közben a ventilátorok monoton dinamikája adja a brutális vérengzés ritmusát. Egymást érik a gyilkosságok, Richárd kéjjel osztja a halált, követel fejeket. Számításában nem ismer könyörületet. Az áldozatok pedig rendszerint későn eszmélnek. Főszerepet kap a hóhér, aki mielőtt, vagy miután elvégezte véres munkáját, dalra fakad. A végén már csak ő marad a rémmé lett király mellett, de megmenteni ő sem tudja. A diktátort eléri méltó végzete. Nagyban látjuk kivetítve holtan, félrecsúszott nyakkendővel nem bírt az áldozatai árnyaival. Leterítették őt. Kérdés, hogy mi jön ezután. Tanul-e a következő hatalomba kerülő ebből, vagy újra minden megismétlődik. Minden esetre Richárd színpadi sírja azonnal elkészül. Az áldozatok messze hangzó dala pedig fájdalmasan összecseng a hóhérukéval.
Infó: III. Richárd. Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat. Rendező: Albu István. Stuart Mária. I.L. Caragiale Nemzeti Színház, Bukarest. Rendező: Andrei Serban. Félbeszakadt dallam. Almetyevszki Tatár Drámai Színház. Rendező: Sardar Tagirovsky. III. Richárd. Gesher Színház, Tel Aviv- Jaffa. Rendező. Itay Tiran
