Amikor Aureliu Dracu a szomszédba költözött, többen figyelmeztették, hogy a kertésszel jó lesz vigyáznia, annál is inkább, mert az egyik kollégája a feltámadt Jézusra hasonlít, a másik pedig lopott a tiltott gyümölcsből. Azt is hallotta, hogy az a férfi, aki előtte lakott abban a házban, amit múlt hét pénteken vett meg a lengyeltől, úgy halt meg, hogy a kertész, aki megorrolt rá a narancssárga gereblye miatt, aminek csak a nyele volt narancssárga, elárasztotta a kertjét húsevő virágokkal egy éjszaka. Hajnalra csak a férfi csontváza maradt. A déli harangszóra a húsevő virágok mind éhen haltak. Aureliu Dracu vegetáriánus virágai között ült. Hallgatta a balkezes zongorista ablakából kiszűrődő vonósnégyes illatát. Megpróbálta megkülönböztetni a húrokat.
Bela Dracu ezerkilencszázhetvenkilenc január harmincadikán született Balánbányán, de nemigen tartotta a kapcsolatot a testvérével. Amikor Aureliu a szigetre költözött, Bela Dracu éppen azt a hegyet készült megmászni, aminek a tetején az a gótikus templomocska van. Bela Dracunak nem születtek gyermekei. Volt ugyan tizenhárom felesége, de mind meghalt ugyanazon a napon. Bela Dracu nem hitt a feltámadásban. Mind a tizenhárom felesége húsvétvasárnap hajnalban halt meg. Harmadik feleségével húsvéthétfőn házasodott, ám Susana a következő év húsvétvasárnapján ugyanúgy meghalt hajnalban, mint Ana és Maria. Tizenharmadik feleségét nagyszombaton vette el. A lakodalom után eltöltötték a nászéjszakát, húsvétvasárnap hajnalán Bela Dracu már özvegy volt.
Celestin Dracu a hegyen épült templomocskában imádkozott. Azért imádkozott, hogy az emberek szívében béke legyen. Csönd. Ez volt imájának utolsó szava. Amikor a gondolatban kimondott csönd szertefoszlott, Celestin Dracu szívét betöltötte a csönd. Celestin Dracu egy örökkévalóságnyi ideig imádkozott. Amikor szívében a csönddel a templomocskából kilépett, szeme elé tárult a sziget, ahova apja költözött. Celestin Dracu még nem tudta, hogy a nagybátyja az az árnyék, akinek a mozgását már sejteni lehetett a fák alatt. Bela Dracu tarisznyájában kenyér és víz lapult, Aureliu Dracu tarisznyájában kalács és bor, Celestin Dracu tarisznyájában lélek és igazság. Amikor Bela Dracu tekintete az unokaöccse tekintetébe kapaszkodott, Celestin Dracu a csöndre gondolt, amit meg kell törni, mint a kalácsot vagy a kenyeret.
Délben Dimitrie Dracu, a szüszifoszi püspök a sült püspökfalat fölött arra gondolt, vajon mit ehet most ebédre Celestin Dracu, a remete. A püspök és a remete nem voltak rokonok. Dimitrie Dracut Dimitrie Angelcunak hívták eredetileg, de aztán a fejébe vette, hogy az ördög is angyal, csak más a neve. Az egyház és a társadalom az emberek jóhiszeműségét kihasználva működő gépezetek. Ezt a mondatot talán nem a lila püspök mondta, hanem a rózsaszín vikárius az ablaknál. Az egyház és a társadalom kihasználja az emberek hitét, félelmét és naivitását. Majd mi megvédünk a bűntől és a kárhozattól, hirdeti az egyház. Majd mi megvédünk az ellenségeidtől és a bizonytalanságtól, hirdeti a társadalom.
Eftimie Dracu az ábécére gondolt, a betűkre, amik megszámlálhatatlan módon követhetik egymást. Némelyik betűkapcsolatnak van értelme, némelyiknek azonban nincs, és vannak azok a betűkapcsolatok, amelyeknek értelme rejtve van, titkos értelmű rózsa. Tegnap Sandro Szilágyi azt mondta Eftimie Dracunak, hogy tehetséges ugyan, ám nem tudja kifejezni magát, talán a torkában lakozó molylepke miatt. Tegnap Eftimie Dracu porszívózás közben felszippantott egy molylepkét. A rózsaszín vikárius lánya még szombaton levert a konyhában egy aranymézzel telt befőttesüveget, mert beleakadt a csöndkabátja. Tegnap Eftimie Dracu úgy gondolta, elérkezett az idő, felporszívózza a konyhában az üvegszilánkokat. Egy molylepke aludt a konyhafalon.
