Tizenhat éve még azt hittük, hogy a kortárs művészeti intézményrendszer működőképes és fejleszthető lesz, de az teljesen szétcsúszott a tetejétől az aljáig minden ponton. A hibákat ezért kétfelől kellene felmérni. Egyrészt a tetején a Műcsarnok helyzetét kellene rendbe hozni, hiszen az korábban egy olyan tényleges és szimbolikus intézmény volt, ahova minden gravitált. Egy képzős hallgató régen arra vágyott, hogy egyszer majd, ha elég nagy lesz az életműve, akkor kiállíthat a Műcsarnokban. Ha nincs ilyen tér, az óriási probléma. A jelen helyzetben viszont az a pozitívum, hogy van remény a változásra, és reméljük meghallgatják és tárgyalópartnernek tekintenek minket és a fiatalokat is – mondta lapunknak Mélyi József művészettörténész, aki négy szakmabelivel egy tizenkét pontos vitairatot adott ki, melyben javaslatot tettek arra, hogyan lehetne ezt a szisztémát felülírni. Úgy látják, a kortárs képzőművészet akkor lehet eleven és maradandó, ha folyamatosan létrejön, ha bemutatják, megőrzik, közvetítik, vagyis nem szakad meg a működése, amihez elengedhetetlenül fontos, hogy a Műcsarnok kikerüljön a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) fennhatósága alól, és visszakapja eredeti funkcióját. – A Műcsarnoknak Magyarországon a legfontosabb bemutató helyszínnek kell lennie, és részt kell vennie a nemzetközi kortárs művészeti vérkeringésben. Persze, most is vannak ott néha jó kiállítások, de azok nem a kortárs művészeti áramlatokat mutatják be, hanem konzervatívabban nyúlnak vissza a múlthoz, és onnan vezetnek el esetleg a kortárs kérdésekhez – véli Mélyi.
Ha viszont a művészeti rendszer másik végét nézzük, a szakember szerint ott is sok feladat van: a civil szerveződések számára elérhető pályázatok elapadtak, mivel a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elvesztette a függetlenségét, az MMA pedig szinte egymaga döntött, hogy milyen projektek jöhetnek létre. – Az alkotók már nem is jelentkeztek ezekre a támogatásokra, az állam pedig tulajdonképpen elfeledkezett arról, hogy egy kísérletező, társadalmi problémákkal is foglalkozó, újat akaró kortárs művészet létezik, és hogy az támogatásra méltó. Sőt, nemcsak méltó, de szükséges lenne, ha ebben az állam valamilyen módon szerepet játszana – mondja a művészettörténész.
Mélyi József
Művészettörténész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense, tanszékvezetője
A vitairat emellett a piaci környezetre is fókuszál, kiemelve, hogy ösztönözni kellene a kortárs művek vásárlását, és adókedvezményeket kellene kidolgozni. – A kortárs képzőművészet egy ökoszisztéma, ami elképzelhetetlen gyűjtők, magángalériák és piaci szereplők nélkül. Az államnak ezért megfelelő kapcsolatot kellene kialakítani a gyűjtőkkel és a magánszférával, és fontos szerepet játszhat a folyamatban az adókedvezmény is.
Nem közvetlenül kell belenyúlni a rendszerbe, hanem az eszközöket kell biztosítani, hogy az magától működjön.
Az aláírók emellett a fiatal generációra is gondoltak, és szeretnék, ha a 2024-től az alaptantervből kikerült művészettörténet újra önálló és érettségi tantárgy lenne a középiskolában. – Ez a lépés elengedhetetlen, hisz a kortárs képzőművészetnek már nincs meg az a közönsége, amely tizen-, huszonéve létezett. Ezért sokkal mélyebb alapoktól kell kezdeni a tanítást, mert nagyon elkopott a vizuális művészetek oktatása a középiskolában, az általános iskolában pedig különösen. Ezen javítani kellene, ezért szeretnénk, ha a közművelődés terén is a művészettörténet oktatás valahogy szerepet kapna, például a művelődési házakban. Elképesztően jó példák vannak Magyarországon. A Népművelési Intézet a hetvenes években a kortárs művészet gondolatát eljuttatta vidékre kisebb intézményekbe. Az 1989-es rendszerváltás után viszont ezzel alig foglalkoztunk, így most csomó mindent újra kellene gondolni, hogy milyen eszközeink vannak az iskolán kívül is.
Tehetséges magyar alkotókat az Orbán-féle oligarchák helyett!