Lil Frakk: Legyen igényes közmédiánk

Keményebb évek után élete legnagyobb koncertjére készül Lil Frakk. A rappert még a számára fordulópontot jelentő szombati show előtt kérdeztük.

Mostanában többször nyilatkoztad, fordulópont volt számodra 2025, ettől az évtől pedig valami újat vársz. Hogy érzed most magad, négy hónap elteltével? Bejött, amit vártál?

Még mindig sokat várok tőle, de már inkább úgy fogalmaznék, hogy tudom, van miért sokat várnom tőle. Az elmúlt év arról szólt, hogy előkészítsem a 2026-ot, ami egy tudatosabb tervezést jelentett és egy elvárást magammal szemben. Amúgy szakmailag több kihívással találkozom, mint amire számítottam – azért az élet az még mindig a legnagyobb rendező. Az Akvárium után lesz érdemes erre visszatérni, az lesz egy nagyobb fordulópont most, fejben már ott vagyok december közepe óta és várom, hogy megérkezzenek a többiek.

Az április 25-i Akvárium életed legnagyobb önálló koncertje és úgy hírlik, a készülő show miatt is érezni fogja a közönség, új fejezet kezdődik. Ezt ez a mérföldkő vagy a legutóbbi, személyesebb A Happy End Után Is Van Másnap című albumod követeli meg?

Az az igazság, hogy az új dalok nagyon megkívánják ezt a hangzást, el is bírják az élő hangszerelést, jobban életre kelnek tőle. Nagyon sokáig nem szerettem volna zenekart a színpadra, úgy gondoltam, minek az egy rapprodukciónak. Előtte inkább a trap műfajban alkottam, elég volt, ha beraktunk egy alapot én meg rappeltem rá. Persze ezzel is lehetett játszani, de most sokkal nagyobb és profibb ez a játszótér így, hogy többen vagyunk. Nem mintha az egyemberes előadás nem működne, hiszen a mainstream zenében is van, aki így nyomja. Ízlés dolga. De én most úgy éreztem, az új dalokkal itt az ideje annak, hogy ezt meglépjük.

Ezeket az extra show-elemeket megköveteli a szakma is manapság?

Ezt nem mondanám, mert nagyon sokan nem is élnek ezekkel, viszont én szeretem, ha mindig vannak meglepetések. Nemcsak egy zenei produkcióként gondolok arra, amikor fel kell lépni, hanem úgy is, hogy milyen eszközeim vannak még, hogy kifejezzem magam a zenén túl. Nagyon szeretek kapcsolódni például a közönséggel, épp ezért is szeretem, ha van egy geg a koncerten, ami ezt lehetővé teszi – tavaly például azt csináltam, hogy elhívtam Fifázni az arcokat, vittük a játékot mindenhova. Akkor jó, ha olyan a koncert, mintha egy lakásbuli lenne nálam.

Egy évvel a legutóbbi album megjelenése után már úgy tűnik, bejött ez a személyesebb, tőled addig nem megszokott vonal. Maradnál is ezen a személyesebb vonalon?

Amikor ezeket írtam, nagyon más érzelmi síkon voltam, nagyon más impulzusok is értek, mint addig az életemben. Akkor jöttem rá, hogy más forrásokból is tudok dolgozni, le tudok menni mélyebbre is, kicsatornázva ezeket az érzelmeket is. Ehhez az kellett, hogy érjenek nehézségek. Nagyon túlvállaltam magam, ami abból is fakadt, hogy nem tudtam nemet mondani. Aztán már nem is tudtam épp ezért sok mindent sem megélni. Ezért is fontos mérföldkő most az Akvárium: szeretném, hogy ott már csak én legyek és ne érdekeljen semmi más. A zene nekem mindig inkább az önkifejezésről szólt, nem feltétlen üzletpolitika motivált, hogy akkor most ez kell a közönségnek. Inkább hiszek a közönségteremtésben, mint -kiszolgálásban, majd úgyis megtalálják azok az emberek, akik ezzel tudnak rezonálni. Ha én mennék a közönség után, az meghasonlás lenne. Ezt az őszinte vonalat meg fogom tartani, de ez a szakma folyamatos kísérletezés is, fogok csinálni más jellegű dalokat is. Mindenesetre örülök, hogy a sebezhetőség szimpatikus volt a közönségnek. Már máshogy kapcsolódunk, bővült is a kör és a lemez óta egész novellákat kapok arról, hogy kivel mi történt, lelki fröccsök zúdulnak rám, egész egyszerűen azért, mert tudnak ezekkel a gondolatokkal kapcsolódni az emberek.

2024 elején adtál interjút a Népszavának, akkor azt mondtad, a rapnek nincsenek szabályai – például azért sem, mert nem kell halálosan komolyan venni azokat a kemény állításokat, amiket tesz. Azóta már van egy drogügyi kormánybiztos, aki akár bemondásra klubokat zár be és keresztes hadjáratot folytat a rapzene ellen. Hogyan értékeled az elmúlt másfél évet?

Teljesen hiteltelennek gondolom az itthoni drogpolitikát, főleg, hogy előfordult, hogy kábítószert osztogatnak szavazatokért cserébe, kihasználva a mesterségesen szegénységben tartott embereket, miközben Budapesten meg szórakozóhelyeket zárnak be arra hivatkozva, hogy megállítsák a kábítószer-kereskedelmet.

Az is abszurd volt, hogy az előadókat is elkezdték megfigyelni: például volt olyan fesztivál is, ahova eleve úgy mentünk, hogy külön felhívták a figyelmet arra, hogy drogkereső kutyák várnak majd minket a back­stage-ben.

Nem profilod a rendszerkritikus zene, mégis még a választások előtt megjelent az Ez a rohadt (kábító) című dalod, ami erre a helyzetre is reagál. Van, hogy betelik a pohár?

Öngerjesztő folyamat volt ez, mert vannak előadók, akik nem foglalkoznak addig politikával, ameddig a politika sem foglalkozik velük – de hát elképesztő szinten befolyásolta az életünket ez, főleg, miután felerősödött a drogpolitikával, a bezárt helyekkel, a vegzált előadókkal. A másik meg annak a hatása, hogy a zenei szférára, a szórakoztatóiparra hogyan hatott a politika, hogy a kormány elkezdett behálózni közéleti figurákat, elő­adókat. Sokáig úgy voltam, nem feladatom a társadalmi szerepvállalás, de ahogy idősödöm, kezdem azt érezni, hogy van ezzel feladatunk – persze nem pártpolitikai szinten. De az fontos, hogy kritikusak legyünk és felhívjuk a szerintünk fontos ügyekre a figyelmet.

Vezetted a Sávlekötő nevű dalszerző tehetségkutatót, sok fiatal előadóval voltál kapcsolatban, láttad, miről szeretnek írni. Most, hogy megváltozott itthon a politikai széljárás, mit gondolsz, lesz változás a zenében is?

A dalok tematikájában biztosan lesz változás, kevesebb közéleti, rendszerkritikus téma lesz. De közben meg úgy látom, hogy az előadók valóban feladatuknak érzik, hogy mindig kritikusan lássák azt, ami körülöttük zajlik. Abban bízom, zeneileg hozhat akár egy reneszánszt – akár az állami támogatások terén is: én például egyszer sem kaptam hat év alatt. Amiben viszont igazán bízom, az az, hogy egy olyan közmédiánk lehet, ami akkor volt, mikor én 12 éves voltam és könyörögtem anyámnak, hogy kapcsoljuk be a Petőfi rádiót, mert annyira jó zenei műsorok voltak rajta. Nagy dolog volt, hogy játszotta a dalodat a Petőfi, hogy elhívtak oda beszélgetni. Legyen egy ilyen igényes közmédiánk, egy olyan közösségi média lábbal, ahol nem azt kell nézned például, hogy a nap előadója Tóth Gabi.