oktatás;interjú;pedagógusok;regény;szexuális abúzus;

Kilépés az áldozati szerepből – Berkesi Zsuzsával az Itt halnod kell című regényről

„Minden iskolában van valamilyen típusú abúzus” – állítja Berkesi Zsuzsa, aki Itt halnod kell című új regényében az oktatási intézményekben tapasztalható, gyerekek sérelmére elkövetett visszaélésekről és ezek (félre)kezeléséről, illetve a tanártársadalom megosztottságáról, kilátástalannak tűnő helyzetéről is látleletet ad. A szerzővel arról is beszélgettünk, miért nem pálya számára a pénztárosi állás.

Dokumentarista regény, fikció vagy önéletrajzi kötet az Itt halnod kell, amelyben egy tanár által elkövetett szexuális abúzusok következményeit követhetjük nyomon, illetve ezen ügyek eltussolását, a tanártársadalom megosztottágát?

Kordokumentum, amelyet konkrét esetek ihlettek. Egy része megtörtént, a másik része az igazság alapján továbbszőtt történet. Amikor néhány éve egy iskolaigazgató elképesztő büszkén újságolta, hogy az iskolájában volt abúzusos ügy, és ő milyen ügyesen megoldotta, mert elküldte az illető tanárt, és így nem lett botrány belőle, akkor hirtelen se köpni, se nyelni nem tudtam. De később eldöntöttem, írok egy ilyen témájú könyvet. Testközelből tapasztaltam meg több ilyen ügyet: a régi iskoláimban, az egyik gyerekem általános iskolájában és gimnáziu­mában is történtek ilyenek, és tucatnyi más eset híre is eljutott hozzám. Ki merem jelenteni: minden iskolában van valamilyen típusú abúzus. És a legritkább esetben lesz csak belőle rendőrségi ügy, mert féltik az iskola renoméját, az igazgató és fenntartó inkább összejátszik, elkenik, megtiltják a tanároknak, hogy beszéljenek, illetve előttük is próbálják titkolni. Az elkövetőket áthelyezik más intézményekbe, és minden megy tovább. Az áldozatoknak, a leendő áldozatoknak a hallgatás, az elhallgatás a legrosszabb, közben meg ezek a „tanárok” vándorolnak iskoláról iskolára.

Tanárként dolgozik, és ahogy első két könyvéből kiderült, gyerekkorában ön is szexuális abúzusok áldozata is volt. Nem lehet, hogy emiatt mindenhol „rémeket lát”?

Ez a valóság, vannak számadatok is, hogy mennyire sok ilyen eset történik. A gyerekek sajnos olyan rendszerben nőnek fel, ami eleve a tűrésre kondicionálja őket. Gyakran nem is érzik a határokat, nem tudják, mennyi mindent eltűrnek, amit nem kellene.

Pedig pont az ellenkezőjét hallani, hogy milyen szemtelenek, nem lehet őket szabályozni, nevelni.

Örök gyerekpárti leszek, ha már nem, akkor ott kell hagynom a pályát. Sok negatívumot lehet mondani a mai fiatalokra, de a legfontosabb, hogy ők nagyon mások, mint mi, és ezzel sokan nem tudnak mit kezdeni. Az biztos nem jó megoldás, ha szidjuk őket. Egy ideális világban a szülő és a pedagógus együtt dolgozik – a gyerekekért. Szerintem a mai diákok sokkal jobban szenvednek az iskolában, mint anno mi. Nagyon más a látásmódjuk, pragmatikus a gondolkodásuk: azt nézik, szükségük van-e arra, amit tanulniuk kellene. És az igazság az, hogy nagy részére nincs. Ugyanis tíz másodperc alatt megtalálják a neten, választ kapnak a chatGPT-től. Nagyon sok időt fölösleges butaságokkal kell tölteniük, és ettől iszonyú frusztráltak. Hiába csukom be az ajtót az óráimon, és francianyelv-tanárként azt tanítom, amit jónak gondolok, ott van a fránya érettségi, amire fel kell őket készítenem. Tizenegyedikes az osztályom, harmadik éve vagyok az osztályfőnökük, magyar nyelvtant is tanítok nekik, ott sokkal jobban meg van kötve a kezem. Olyan részletesen kell értelmetlenségeket megtanítanom, hogy én is szenvedek időnként. Olyan feladatokat kellene adni az érettségin, amelyekből kiderül, hogy mit tudnak, és mit nem, de használhatják az internetet közben, hiszen ez az élet, már nem lúdtollal karcoljuk az iniciálékat.

Első regénye álnéven jelent meg. Mekkora lépés volt, amikor Anoni Marából Berkesi Zsuzsa lett?

Óriási. Amikor álnéven írtam, hiába tártam fel a gyerekkori traumáimat, mivel nem a saját nevemen jelent meg, mondhatni, egyik titkokból csöppentem a másikba, úgyhogy felszabadító volt ebből kilépni. A Jó leszek című kötetemben „lepleztem le” magam, ami a szexuális abúzus áldozatainak és a környezetüknek is segíteni akar: megérteni, milyen nehéz az áldozatszerepből megszólalni. Amit egy lai­kus nem tud: az áldozat mennyire bűnösnek, piszkosnak érzi magát, ezért nem mer szólni. Illetve fél – egy fel nem tárt abúzus áldozata fél a lebukástól. Ezért nagyon nehéz elmesélni, kilépni az áldozati szerepből.

Egyszer azt mondta: lassan összelegózgatom magam a történeteim és a könyveim által. Hol tart most?

Rendben vagyok, helyére tettem a múltamat: a zsidó őseimről írtam a Vigyetek fánkot Gyurikának! című regényemet, az átélt abúzusaimat pedig több könyvben is megírtam. Nem ezen keresztül nézem a világot, de ott vannak bennem, a részeim. Meg kell tanulni együtt élni velük.

Milyen most a hangulat a tanári szobákban? Évekkel ezelőtt a kockás inges forradalommal nagy volt a lendület és a hevület, de aztán kifújt. Most, a kormány- és rendszerváltás után újraébredhet a tanárokban a véleménynyilvánítási kedv?

Kivéreztették a pedagógustársadalmat. Hagytak minket játszadozni, sztrájkolni, csináltuk is jó ideig, de semmi nem történt, így aztán belefáradtunk. Most mély apátiában van a tanárok többsége. A fizetésemelésekkel befogták a szánkat. A diplomásátlagbér 80 százalékát keresi most a tanárok többsége. Amikor ennél jóval kisebb volt a fizetésünk, sokan azt mondták, nincs mit veszíteniük, maximum elmennek pénztárosnak – a bérük többszöröséért. Ma már, mivel többet keresünk, van anyagi veszítenivaló is.

Most mély apátiában van a tanárok többsége.

A regényben erről az érdekes pszicholó­giai folyamatról is ír. Meg a sokféle tanártípusról, és hogy kinek milyen oka lehet félni, kinek hol a határ.

Három éve sokan felmondtak a tüntetések hatására, és nagy feszültség keletkezett köztünk: akik felálltak, árulónak neveztek minket, akik ugyanúgy tüntettünk, harcoltunk, de maradtunk a pályán. Volt idő, amikor biztosra vettem, hogy engem is kirúgnak, bár sosem csináltam jogelleneset. Ez a szakmám, ezt csináltam egész életemben, ráadásul szeretem is. És nem kellek pénztárosnak, mert 56 éves vagyok, és túlképzett. Az egyik volt munkahelyemen az ebédlőben egyszer lehullott a plafon, és vele együtt egy munkás is. „Ő tehet róla, nem volt kibiztosítva”, ezt mondta a kiérkező tankerületvezető, amikor még azt se tudta, él-e az illető. Ez az általános hozzáállás: mossuk magunkat tisztára, nem mi tehetünk róla; urambátyámrendszer, bűnbakkeresés, lefelé taposás. Egy ilyen könyvet megírni legalább akkora bátorság, mint felmondani. Ha netán kapok egy újabb fegyelmit miatta, majd azt is megírom. (nevet)

Ezek szerint már kapott?

Igen, és büszke vagyok rá. A könyvben lévő írásbeli figyelmeztetés, az szó szerint az enyém, eltettem emlékbe. Egy évnyitón, sok évvel ezelőtt azon kaptam magam a Szózat "itt halnod kell" sora közben, hogy nagyon dühös leszek, és valami biztatót akartam adni. Ezért kiírtam a Facebook-oldalamra, hogy senkinek nem kell itt meghalnia, a diákok menjenek, lássanak világot. Másnap behívatott az igazgató, és megkaptam ezt a levelet.

Lehet abban bízni, hogy minél több abúzusos eset kerül felszínre, annál kevesebbszer fordul elő?

Egyelőre nincs kevesebb ilyen eset, de legalább ma már széles körben ismerik az abúzus fogalmát. A határátlépések, a hatalommal való visszaélés, az eltussolás ma is ugyanolyan gyakori, mint tizenévvel ezelőtt. Ezért a határátlépések felismerésére tanítom a diákjaimat. És volt is már olyan közülük, aki segítséget kért és természetesen kapott is tőlem.

Berkesi Zsuzsa

budapesti, gimnáziumi franciatanár. 1992 óta tanít, több középiskolában is dolgozott. A 2022-es tanártüntetések résztvevője, gyakran egyik szervezője is volt. Két lánya és két unokája van. Eddigi kötetei: Bűn vagy bűnhődés (Anoni Mara néven, regény, 2010), Jó leszek (regény, 2022), Tavaszi hazugság (regény, 2024), Vigyél fánkot Gyurikának! (regény, 2025). Az Itt halnod kell idén márciusban jelent meg az Alexandra Kiadó gondozásában.

Mit mutat az ön versszámlálója: hány verset olvas évente? Purosz Leonidaszé 2025-ben 6288-on állt. Miközben eljutott nagyapja szerelmes leveleitől családja letelepedésének hétköznapjaiig – Honvágy című drámájában, mely új, több versciklust is tartalmazó kötetének címadója. A szerzőt Marrákesben értük utol, és a Srí Lanka-i katonai temető sírfeliratait rangsoroló versei mellett sem mentünk el szó nélkül.