Egyszer elhatároztam, hogy én leszek a legismertebb magyar dinoszauruszfestő, elvégre már annyi dinó szerepel a képeimen, és mert tetszett ez a titulus – mondja az 1976-os születésű Karácsonyi László, akinek a műtermében az egyik készülő festményén egy Iguanodon szaxofonozik, míg egy másikon egy Tarbosaurus éppen gitárt penget. – A munkásságom fontos pillére a humor, szinte minden képemen ott van a geg, de ez csak egy rétege a műnek, szeretem, ha több értelmezési lehetőséget ad egy kép – fejtegeti a művész. Közben megmutatja, hogy a műhelye tele van inspiráló tárgyakkal, köztük gyerekjátékokkal, dinós könyvvel és egy Alien alakú bögrével.
Zdeněk Burian hatása
Már gyerekként is kreatív volt: a nagymamájánál az agyagos földet ásta, melyből szobrokat készített, amiket a napon kiszárított. – Az óvodában a kedvenc játszóhelyem a rajzasztal volt, a gyerekek átlagához képest kicsit többet is rajzoltam meg gyurmáztam. Az akkori képeimből megmaradt néhány, ezeken tengeri csaták vannak, de nem az ábrázoláson van a hangsúly, hanem az akción, ahogy a figurák kardoznak és az ágyúk tüzelnek. Aztán bekúsztak a világomba a fantázialények, a sárkányok, a dinók és robotdinók is, de indiános rajzaim is voltak – meséli. Gyerekként nagy hatással volt rá a cseh Zdeněk Burian illusztrálta 1972-es, Élet az ember előtt című vaskos könyv, amely dinoszauruszokról készített szemkápráztató festményekkel volt tele. – Amikor először kinyitottam, és megláttam ezeket a gyönyörű, realisztikus képeket, azok teljesen a hatásuk alá gyűrtek. Az első nagyobb zsebpénzemből vettem meg a könyvet, emlékszem, százötven forint volt.
A dinók mellett a filmek is hatottak rá, a nyolcvanas évek végén kezdte el nézni a Star Wars-trilógiát, az iskolai könyvtárban pedig látta Arnold Schwarzenegger főszerelésével A menekülő embert VHS-en hangalámondással. – Egyszer anyukámat elcipeltem a Támadás a Krull bolygó ellen című filmre, ami szintén egy mitológiapótlék volt nekem, mivel segített a világot értelmezni. De amúgy a dinoszauruszok közege is egy mitológia, amit az ember teremtett meg, hisz tulajdonságokkal ruházta fel ezeket az óriási lényeket. Nekem az tetszik ebben az ősi világban, hogy az nem idilli, hanem kifejezetten kegyetlen, hisz abban vagy kitör egy vulkán, vagy széttépik egymást a dinók. És még a korábbi korszakok sem nyugodtak, amikor tengeri skorpiók (Eurypteridák) mozogtak a világ óceánjainak mélyén. Nekem mint festőnek ezek a régi lények vizuálisan rohadtul érdekesek – mondja László, akit gyerekként nemcsak az őslények, de az állatok is lenyűgöztek. – A nagymamám tyúkjait imádtam nézni, meg ugye tudjuk, hogy ők valójában dinók, nagy különbség nincsen. Sőt, ma már a dinókat is madárszerűnek ábrázolják, most már a T-Rex is tollas. Szóval engem megihletnek ezek a lények, az új képemen például egy Iguanodon van, ami Buriant is inspirálta. Csak én hangszert tettem a kezébe, így ő lett a Szaxofonodon.
Páncélos diplomamunka
Nyolcadikos korára már biztos volt abban, hogy művészettel szeretne foglalkozni. 1991-ben egyből fel is vették Szombathelyen az akkor induló művészeti szakközépiskolába, ahol szintén popkulturális hatások érték. – Akkor jött a Nirvana-korszakom. Emlékszem, minden nagyszünetben Kurt Cobain üvöltött a magnóból, hallgattuk is ezerrel – meséli. – Akkor renitens, szemtelen gyerek voltam, lógtam is az órákról, és megbuktam a közismereti tantárgyakból. Aztán kirúgtak első év végén, amit túlzásnak éreztem, de az élet engem igazolt, mert az osztályunkból csak hárman végeztük el az egyetemen a festőművész szakot, és amúgy a középsuliból mindhármunkat kirúgtak. Arról nem beszélve, hogy Szombathelyen most óraadó tanár vagyok.
Miután elbocsátották, Celldömölkön egy nem művészeti gimnáziumban tanult tovább, de inspirálta, hogy itt azzal foglalkozhat, ami érdekli. Így képezte magát, például eredeti koponyát vagy műanyag csontvázat rajzolt, kiállításokat rendezett, és közben élvezte a helyzetet, hogy ő lehet a gimiben a Festő. Az egyetemen még konceptuális munkákat készített, a diplomamunkája pedig teljesen elrugaszkodott a festészettől: ez egy lovagi páncél volt alumíniumból, amelyet a védéskor magára is vett. – A koncepcióm az volt, hogy nem én védem a diplomamunkát, hanem a diplomamunka véd engem. Ezért felöltöttem, és abban vonultam be a bizottság elé. Ez a művem aztán bekerült az Irokéz Gyűjteménybe, és Párizstól kezdve még sok helyen kiállították.
A 2010-es évektől gyerekjátékokból és talált tárgyakból készített szürreális objekteket, például tojástartókból egy diszkót, melynek sötétjében egy tojás alakú diszkógömb szórta a fényt a bulizó tojásokra. 2018-tól aztán újra a festészethez fordult, és kitalálta a horrorrokokó stílust, a képein e régmúlt, idilli korszakba helyezett különféle lényeket, mint az Alient, a Predatort, vagy rovarokat, dinoszauruszokat és a japán szörnyet, Godzillát. – Ezeken a képeken a horrorisztikus alakokat keverem ezzel a negédes, túlcizellált, túldíszített rokokós stílussal. E két világ találkozásának feszültségéből teremtek valami újat – mondja László, majd megmutatja az egyik legújabb, Ülő Predita című képét, melyen egy Predator ül női ruhában. A kép eredetije a Szépművészeti Múzeumban található, Jan de Bisschop Ülő nő című festménye a XVII. századból.
Horrorrokokó
– Úgy érzem, a dinoszauruszok az ember metaforái is, hiszen ők is sokáig uralkodtak a földön, de aztán elvileg a becsapódó meteorok miatt kihaltak, így a történetük figyelmeztet minket, hogy katasztrófa esetén az emberiség is eltűnhet a bolygóról – mondja a művész, aki az ember-dinoszaurusz párhuzam miatt az őshüllőket emberi környezetbe, enteriőrökbe helyezi, így azok a képeken kvázi „emberként” szerepelnek. Egy új, készülő festményén például egy XVIII. századi szobában tűnik fel egy tarajos Dimetrodon, amint egy baldachinos ágyban fekszik, mellette a székeken pedig két nő fog ülni lenge, hiányos ruhában – a megformálásukhoz a művész élő modelleket fog befotózni.De miért is a rokokó mellett tette le a voksát? – Dolgoztam díszletfestőként, és rengeteg barokkos és rokokós díszletet kellett csinálnom, így beleszoktam ebbe a korstílusba. Meg passzolt is az ízlésemhez, mivel tetszett, hogy azt lehetetlen összeegyeztetni a horrorisztikus alakokkal. Ugyanakkor technikailag izgalmas a sok ornamentikát, díszességet ábrázolni, így szakmai truvájra ad lehetőséget egy ruha minden redőjének, gyűrődésének realisztikus ábrázolása.
A képek horror vacui kompozíciók, melyek lényege, hogy a művész nem akar üres felületet hagyni a képtéren, hanem tele akarja zsúfolni azt tárgyakkal, díszekkel és motívumokkal. László a jövőben pedig nemcsak a tereket, de a dinók ábrázolását is tovább bonyolítja, és tollazattal fogja ábrázolni azokat. Ilyen volt a tavalyi, Anchiornis-bűvölő című képe is, egy talált gobelin, melyet a művész átfestett. Az eredetin egy fűben fekvő, sapkás pásztorfiú fújta a furulyáját libák társaságában, melyeket a művész anchiornissá, azaz madárszárnyú, csőrös dinókká alakított át, de a kép hátterében egy hosszú nyakú Brontoszaurusz is feltűnt, hogy tényleg teljes legyen az idill.
