Érdekes arcú, mondják az esztétikai kihívásokkal küzdő menyasszonyra.
Érdekes rendszerű, mondjuk az igazmondással hadilábon álló Fidesz-kormányzásra.
Orbánék szöveghajtású (vö.: dumagép) politikájának kártékonysága talán az egészségügyön mérhető le a leginkább, egyszersmind ez a leglehangolóbb példája a honvesztő gondatlanságnak. Itt egyrészt kitettek vagyunk, segítségre szorulunk, másrészt azért sem szívesen protestálunk, mert a legkevésbé sem az egészségügyi dolgozókra haragszunk. Nem állíthatnak minden leszakadó vakolat, üres fertőtlenítőtartó vagy kilométeres várólista mellé egy orvost. (Én azért már többször mondtam, hogy miért nem tetszenek tüntetni egy hangosat a betegellátás érdekében, de ez inkább volt együttérző mondás, semmint szemrehányás. Egyszer kínomban felnevettem, amikor gyermekellátásra féléves előjegyzési időpontot javasolt a telefonban egy tehetetlen hang. Máskor kétnaponta kellett hívnom egy számot, hogy megnyitják-e végre az előjegyzési ablakot arra a pár pillanatra, amíg az időpontok elfogynak.)
A Fidesz egészségügyi rendszerében az a gonoszság, hogy semmi nyoma nincs benne az őszinteségnek. Van viszont a teljesítményvolumen-korlát után (tvk) újabb eufemisztikus reformfogalom, az ún. tervezett éves keret (ték), vagyis volna ellátóhely, tán még szakdolgozó is, de gyógyítani csak egy adott számú beteget szabad. Utána üresen kong a rendelés, a beteg pedig (már ha teheti), tömegével megy a fizetős ellátás felé. Ezért olykor több gyógyítást is bevállalnak az ellátóhelyek, részben ezért termelődik újra az adósságállomány. Vagy ezért izzadnak ki magukból az intézetek olyan kínos fogalmakat, mint az „alapítványi hozzájárulás”, a százhalombattai szakrendelőben így kértek pénzt közfinanszírozott egynapos sebészeti ellátásért, írta meg lapunk. Bizton nem gazdagodni akartak, hanem gyógyítani. Ha Takács államtitkár is így tenne a béketurné izomagyú pártpolitizálása helyett, már azzal is előrébb volnánk. Vagy legalább kevésbé fájna a rendszer.