Magyarország több szempontból is válságban van, és az előttünk álló néhány év sorsdöntő lesz

A Merre tovább? című kötet bevezetője hangsúlyozza, hogy a szerzők Bethlen Gábor útmutatását követték: nem lehet mindent megtenni, amit kell, de mindent meg kell tenni, amit lehet. Az előszó Antall József volt miniszterelnököt is idézi, aki azt mondta, krízis idején a demokráciák lassan reagálnak, végül azonban győzedelmeskednek. A Magyarország helyzetét és kilátásait elemző könyv ezt a folyamatot szeretné előmozdítani.

A maguk területén elismert szerzők között tallózva: a közgazdász diplomával és politikatudományi PhD-val is rendelkező Boda Zsolt szerzőtársával, Szabó Andrea szociológussal, politikatudóssal egyebek között arról írt, hogy az Orbán-rendszer átalakította a politikai szocializáció modelljét, amely a demokratikus, polgári kultúra helyett a lojalitást és a hatalomhoz való kritikamentes viszonyt kultiválja. Ez része és oka is a hazai demokráciaminőség jól dokumentált romlásának. 

Tóth István György közgazdász-szociológus, a TÁRKI Zrt. vezérigazgatója a nyugatosodási folyamat legnagyobb kudarcaként a középosztály gyengeségét jelölte meg. Ahhoz, hogy a középosztály a demokrácia stabilizátoraként működjön, szükség lett volna arra, hogy a polgárosodni kívánó, nagyobb egzisztenciális biztonságra, kulturális és politikai szabadságra, szakmai érvényesülésre vágyó orvosok, tanárok, irodai dolgozók legjobbjai ne kényszerüljenek pályaelhagyásra, külföldre távozásra, de még csak belső rezignáltságba sem, hanem szervezetten és aktívan vegyenek részt a közszolgáltatások javításában.

Kovách Imre szociológus számára nem kétséges, hogy a hátrányok mérséklése, az egyes csoportok leszakadásának a megszüntetése, a polgárosodás elősegítése, a működő társadalmi és hatalmi rend fenntartásához szükséges reformok meghozatala nem lehetséges a rendszer alapos átalakítása nélkül. Ennek azonban korlátai vannak, mert a magyar társadalom hatalomhoz lojális, de azzal szemben álló része is ragaszkodik a stabilitáshoz és (akár szűkös) életkörülményei biztonságához.

Romsics Ignác történészként hangsúlyozta, hogy a jobb- és baloldali múltképek identitásépítő versengése egy bizonyos pontig érthető ugyan, de nem elfogadható, ha képviselőik egymás diszkreditálására, kizárására, sőt megsemmisítésére törekszenek. Ennek tartós fennállása lehetetlenné teszi a köztársaság történelmi identitásának rögzítését, megfoszt a nemzeti múlt átélésének közös élményétől, hitelteleníti a történelemoktatást, mindezek révén tartósan roncsolja a nemzet más, külső tényezők által is gyengített kohézióját.

A választáshoz közeledve Gyurgyák János történész, az Osiris Kiadó vezetője – aki Kovách Imre, Pálinkás József, Romsics Ignác és Szathmáry Eörs mellett a kötet egyik szerkesztője – arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar társadalom egyfelől szeret mindent a politikusoktól várni, másfelől minden felelősséget rájuk hárítani, megfeledkezve saját szerepéről.

Pedig a politika csupán a felszínt jelenti, az igazi problémák sokkal mélyebben, a magyar társadalom állapotában rejtőznek, amelyet nagyrészt az elmúlt száz-százötven év történelme határoz meg, és jórészt magyaráz is. Létrejött egy közösségi célokat megkérdőjelező vagy azokat elutasító, örökösen egyéni utakat kereső, az önző érdekeket előtérbe állító, atomizált és végletekig egocentrikus, a fogyasztási javak birtoklását preferáló társadalom, amely a lemondást, az önzetlen adakozást alig-alig ismeri, amelyben a mások érdekeit és jólétét figyelembe vevő, azt elősegíteni kész csoportok csupán marginálisan léteznek. A problémák megoldása – jelentette ki Gyurgyák János – sokkal nehezebben kivitelezhető, mint egy kétségkívül szükségesnek látszó politikai váltás.

László Csaba közgazdász, volt közigazgatási államtitkár szerint a teljes fiskális politikát, intézményrendszert, gazdálkodási feltételeket indokolt megújítani. Bármilyen reform nulladik lépése egy rendkívül alapos, minden szintre és területre kiterjedő átvilágítás kell legyen. Csaba László közgazdász, professor emeritus mélységesen félrevezetőnek minősítette azt a gyakorlat, ami a tőkebeáramlásoknak pusztán a mennyiségi oldalát emeli ki. A cél az, hogy az ország a jövőben ne a befektetések mennyisége, hanem jó minősége alapján hozza meg a döntéseit.

A magyar külképviseleti hálózatra is ráfér egy alapos átvilágítás és áramvonalasítás – ezt már Szent-Iványi István külpolitikai szakértő, volt külügyi államtitkár írta. Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke jelezte: nem tartja ördögtől valónak a föderatív Európa eszméjét. Annyi biztos, hogy a határon túli magyar közösségeket szülőföldjükön megtartani magyarként csakis egy egységesülő Európában lehetséges. Egy már-már nyíltan oroszbarát, integrációellenes magyar kormánypolitika nem támogatható.

Kialakulhat-e szabad nyilvánosság az illiberális médiarendszer romjain? Urbán Ágnes, a Mérték Médiaelemző Műhely igazgatója a maga által feltett kérdésre kifejtette: a helyzet nem teljesen reménytelen, hiszen a magyar társadalom kifejezetten sok tapasztalatot szerzett arról, hogy a rosszul működő nyilvánosság milyen károkat okoz.

Radó Péter oktatáskutató szerint az oktatási reformnak mindenekelőtt a családi háttér hatásának csökkentését, a szociális szelekció és az etnikai szegregáció visszaszorítását kell szolgálnia. A szükséges beavatkozásoknak elsősorban arra az oktatási szintre kell koncentrálniuk, ahol a nagy teljesítményszakadékok kialakulnak, tehát az általános iskolára.

Főszabályként határozta meg Pálinkás József atomfizikus, az MTA volt elnöke, hogy a tudományos kutatásokat elsősorban a nemzetközi tudományos értékesség, relevancia és kiválóság szempontjait figyelembe véve szabad finanszírozni. A nemzetközi szemponttól csak a nemzeti kultúra vagy a nemzetstratégia szempontjából fontos kutatások esetén lehet eltekinteni, ám a tudományos értékesség, relevancia és kiválóság szempontjaitól ott sem.

Fabiny Tamás evangélikus püspök, Görföl Tibor teológus, a katolikus Vigilia folyóirat főszerkesztője és Zalatnay István teológus, református lelkész úgy ítélte meg, hogy a trón és oltár elmúlt másfél évtizedben kialakult kapcsolata nemcsak azzal járt, hogy a Fidesz függésbe hozta az egyházat, hanem azzal is, hogy a párt politikai működésmódja, mechanizmusai elkezdtek belemásolódni az egyház életébe is. Jogilag egyértelműen szabályozott kapcsolatra lenne szükség, ami egyaránt kizárja az egyházak privilegizálásának és hátrányos helyzetbe hozásának lehetőségét.

Az egészségügyről szóló tanulmányában Rácz Jenő volt miniszter így összegezte véleményét: a jövő egészségügyének megtervezéséhez paradigmaváltásra van szükség, amely az egészségügyet nem költségvetési tehernek, hanem potenciális húzóágazatnak tekinti.