Sinka Zsófia: Saint-Louis

Egy dob a szívem ütemre járok
felkelni enni inni
mosakodni aludni
kitörni hátrahagyni
feledni
mennyi napot bír még a szívem
nem tudja azt nem vettem híreket
ma sem a piacon és nem hallom jöttét
annak akinek cipőjét este
kikészítettem és fényesre
pucoltam mert régen így láttam egy dián
miután a karmester levonult a színről
leeresztett kezében még visszhangot vert
a zongora ahogy sírt a hangok felett
tán igaz se volt az se hisz éjszaka
álmodban világosodsz meg
hazudják isszák kántálják
többé el nem lopják
egy zenekari árok vagyok
ritmusra fejlődöm és halódom
nélküled nincsen puszta erdő láp
mocsár de vagyok én virág
ahogy ütemre szóródom
táncolni teli torokból énekelni
ordítottál már le mások fejéről
vagy én kallódom egy hangba zárva
ahogy a gitár zengi még az utolsó akkordot
az énekes mellett amikor vége az estnek
és menni kéne de maradnál is
és a füledben visszhangzik húrja
testen kívüli a keretem kinőttem
mondd merre jársz bevásároltál talán
előre válogattad emlékeink és visszafele haladunk
egy régi keringő ütemére
testem egyedül pendül
nincs ki felkérje dúdolja hahotázza kísérje
azt az ütemet ami egyre vagyok
rezgek egy frekvencián halhatatlan
nem tér vissza az éterből
hallgat rádió tévé jeladó
nincs rezonancia a fizika megakad
azt mondják ennyi jut az embernek
végül ülöm tovább napom a kávézó teraszán
ahol reméltem láthatlak
jobb lett volna így mint lettél végül
megkérdezve hogy Saint-Louisban merre tegyelek ki?