Ezzel a problémával én már jó huszonöt éve szembesültem, amikor egy Alan Stewart nevű brit szerző könyvében erre a mondatra akadtam: „[az angol tudós] John Dee 1564 áprilisában Bratislavára utazott”. Megütött a helységnév használatának kirívó anakronizmusa és azonnal írtam a szerzőnek, hogy ez a város magyar koronázási hely volt, és évszázadokon át Pozsonynak, Posoniumnak, Pressburgnak, vagy szlovákul Prešporoknak hívták. Még a mai szlovák történészek büszkesége, a négy nyelven író Bél Mátyás (Matej Bel) is „Hungarus Posoniensis”-nek nevezte magát. Stewartnak csak meg kellett volna néznie, mi áll az Encyclopedia Britannicában: „Magát a Bratislava nevet 1918 után vezették be a korábbi Prešporok helyett”.
Pontosítsunk: Pozsonyt először 1919 márciusában nevezték hivatalosan Bratislavának. Tehát ha valaki a hajdani magyar főváros múltjáról ír, minden joga megvan ahhoz, hogy kerülje az új szlovák helynevet, esetleg zárójelbe teheti azzal, hogy „ma: Bratislava”. Azt hiszem, ez a legtöbb magyar történész gyakorlata, de még az irodalomtörténészek is természetesen azt írják: Balassi Bálint Pozsonyba látogatott, vagy Bél Mátyás a Notitia anyagát Pozsony városában gyűjtötte össze. Viszont a szlovák országgyűlés kétségtelenül Bratislavában hozta meg a kirekesztő zsidóellenes törvényeket és a háború utáni magyarellenes kampányt, a Beneš-dekrétumok végrehajtását nemcsak Prágában, hanem Kassán (Košicén) és Bratislavában is szervezték.
Ami pedig a „Felvidék” kifejezés használatát illeti, ami csak a XIX. században terjedt el és lehet, hogy bosszant egyes szlovák történészeket – alkalmazása az akkori állapotokra szerintem teljesen jogos. A régi magyar területi felosztás a vármegyékre épült, tehát jobb, ha Árva vármegyéről, vagy Túróc vármegyéről beszélünk, ha a Habsburg királyság múltjáról írunk; de az Osztrák-Magyar Monarchia korára már nyugodtan használható a „Felvidék” kifejezés, tekintve, hogy ez a terület Nagy-Magyarország szerves része volt. Gondolom, ez a kifejezés előfordul Mikszáth Kálmánnál is, aki bár Szklabonyán, az akkori „Felvidéken” született, mégsem szlovák író, vagy Krúdy Gyulánál, aki ugyan nagyon szépen ír a behavazott Podolinról, ám mégiscsak magyar író, nem része a szlovák irodalomnak.
Bizonyos esetekben a helységnév teljesen megegyezik a magyarban és a szlovákban. Ha valaki például Fábry Zoltán életművére kíváncsi, nem lesz problémája azzal, hol élt ez a kitűnő publicista, mert lakóhelyének neve, „Stósz” azonos mindkét nyelveben, csak szlovákul kicsit másképp írják. Azzal se lesz probléma, hol van eltemetve a két Balassi testvér: Hibbén, ami szlovákul „Hybe”. Ha pedig a lexikonban azt keressük, hol született Márai Sándor, természetesen jön nyelvünkre a „Kassa” szó, amihez ugyan hozzá lehet tenni, hogy „ma Košice” Szlovákiában, de 1900-ban még biztosan egy „Kassa” nevű nagyváros volt, korábban pedig latinul „Cassovia”, tehát a ma használt szlovák szó is alighanem újabb keletű.
De visszatérve a „Felvidék” szóhoz, történelmietlen azt állítani, hogy ami ma Szlovákia, az mindig csak szlovákok lakta és igazgatta terület volt. Nemrég olvastam egy magyar nyelvész véleményét, hogy talán a „Felföld” kifejezést a szlovákok jobban szeretik. Ebben nem vagyok biztos, mert a „Fel” mindenképpen Nagy-Magyarországra utal. Fényes Elek idejében, tehát a reformkorban már lehetett szlovák nyelvű többségről beszélni ezen a területen, de az a vidék olyan mélyen be van ágyazva a magyar történelembe és kultúrába, hogy képtelenség teljesen „visszaszlovákosítani”. Itt egy kicsit hazabeszélek, mert apai nagyapám is a mai Szlovákiában, Pelsőcön (ma Plešivec) született és mielőtt a századforduló előtt Budapestre költözött volna, egy ideig Rimaszombatban lakott. Tehát ha megkérdezik, honnan származik családom, nyugodt lélekkel mondhatom: Gömör vármegyéből, az akkori Felvidékről.
