főzés;gasztronómia;

A rakott krumplitól a paradicsomos húsgombócig

Férfiak közül minden bizonnyal többen is kacérkodtak már a főzés tudományának elsajátításával, holott, ha belegondolunk, tényleg nem egy nagy was ist das. Magam sem voltam ezzel másképp. Sokáig azt hittem, a főzés egy veleszületett adottság: vagy van érzéked hozzá, vagy nincs. Az utóbbit sejtettem magamnál, de aztán az önálló élet megkezdése, az albérletbe költözés hatására végül én is fakanalat ragadtam. 

Az első lépés nem egy recepttel kezdődött, hanem egy döntéssel. Korábban, kollégiumi éveim alatt ódzkodtam a főzéstől. Talán leginkább amiatt, mert a koli konyhája igencsak koszos volt. Emellett pedig a közös tűzhely gondolata sem vonzott: a főzés során oda kell figyelni erre is, le kell takarítani magam után, továbbá a már mosogatásra szánt koszos edények sem sorakozhatnak úgy, mint egy saját tűzhelynél, egy albérleti lakásban…

Elhatároztam, hogy nem várok el azonnali tökéletességet magamtól. Nem követtem mindent feltétlenül a receptek leírása szerint: a mennyiséget sok esetben – például a fűszerezésnél – a saját belátásomra és ízlésemre bíztam. Így a főzés számomra egyfajta kísérletezés: alapanyagok, illatok és ízek találkozása. Már az első alkalommal feltűnt, mennyire más érzés saját kezűleg elkészíteni egy ételt, mint csak elfogyasztani: egészében láthatjuk a folyamatot, ami egy új világba enged nekünk betekintést.

A tanulás apró sikerekkel indult. Örültem egy jól elkészített rántottának, egy nem odaégetett sült virslinek… Nem nagy produkciók, mégis önbizalmat adtak. Megtanultam, hogy a főzés is egy folyamat, amely több kisebb lépésre bontható, valamint ezek finomítása az, ami a későbbiekben nagyban javíthatja a végeredményt.

Persze voltak kudarcok is. Odaégett hagyma, túlsózott leves, túl sűrű rántás… Ezek eleinte bosszantottak, később azonban tanulságokká váltak. Rájöttem, hogy a főzés nem lineáris fejlődés: nem megy minden nap jobban, és ez rendben is van.

Nagymamám töltött paprikájának ízvilága

Elsőre egyszerűbb ételekkel próbálkoztam, amelyeket szinte lehetetlen elrontani, mégis finomak. Így került reflektorfénybe a rakott krumpli is. A hozzávalók előkészítése még hagyján volt, de a sütéskor adódott egy bökkenő: a sütő begyújtása. Az albérletben, ahol lakom, igen rozzant „jószág” lakozik. Gyufával kell belobbantani, és ha nem sikerül, akkor bizony ügyelni kell arra, hogy ne sziszegjen sokáig a gáz… Barátommal megfeledkeztünk erről, így aztán begyújtáskor nagyot lobbant a láng. Elsőre vicces sztorinak tűnhet, de tudjuk, mennyi baleset származott már hasonló esetekből…

„Tanulmányaim” során készítettem már paprikás krumplit, sült lazacot, bolognait. Tojásos rizst, pörköltet, és babfőzeléket is. Ma már nem félelemmel, hanem kíváncsisággal lépek be a konyhába. Tudom, hogy mindig van mit tanulni, új technikák, ízek, kultúrák várnak felfedezésre. A főzés számomra nem kötelező feladat, hanem kreatív tér lett, ahol megengedett a kísérletezés.

A paradicsomos húsgombóc különös helyet foglal el a szívemben: nemcsak nagymamám töltött paprikájának ízvilága kavarog a számban, hanem mérföldkövet jelent számomra a tanulás folyamatában is. Ez az étel egy időigényesebb és összetettebb fogás, aminél meghatározó a paradicsomszósz sűrűsége. Ennél a lépésnél friss paradicsomot használtam. Meghámozás után passzíroztam, majd hosszabban főztem, hogy ne maradjon leveses. Alacsony lángon, fedő nélkül 30–45 percig főzöm, hogy a víz elforrjon belőle. Ezután jön hozzá egy kis cukor – ízlés szerint, majd mehetnek bele a húsgombócok. Ez az étel számomra hűen tükrözi, mennyit fejlődtem a kezdéshez képest.