Éppen egy hete, január 11-én, a háború 1418. napján az orosz hadsereg immár annyi ideje harcol(t) Ukrajnában, mint amennyi ideig a Szovjetunió nagy honvédő háborúját vívta. Az orosz elnök, akinek nincsenek közvetlen háborús tapasztalatai – évekkel a II. világháború után született –, úgy próbálta honfitársait meggyőzni az Ukrajna elleni háború indokoltságáról, hogy azt a honvédő háború antifasiszta harcának folytatásaként állította be. Ukrajnát demilitarizálni és nácitlanítani kell! – harsogta. Fel kell szabadítani fasiszta vezetőinek uralma alól! – hajtogatta, egy pillanatig sem törődve azzal, hogy a megtámadott ország lakói nem akartak „felszabadulni”. Azzal azonban nem számolt, hogy az ukránok készek és képesek lesznek a jelentős túlerőben lévő orosz hadseregnek éveken át ellenállni. A 2022. február 24-én megindított nyílt háború négy éve alatt az orosz hadsereg mindössze arra volt képes, hogy az Ukrajnából még 2014-ben kiszakított 7 százaléknyi területhez további 13 százaléknyit szerezzen. Ezt is csak óriási áldozatok árán tudta elérni. A szovjet hadsereg ennyi idő alatt megjárta a visszavonulás több ezer kilométeres poklát, hogy aztán 1941 decemberétől 1945 tavaszáig egészen Berlinig jusson.
A Rigában megjelenő orosz nyelvű portál, a Meduza ebből az alkalomból, hogy tudniillik immár hosszabb ideje tart az Ukrajna elleni háború, mint ameddig a honvédő háború tartott, figyelmet érdemlő összeállítást közölt a két háború összehasonlításáról. Az írás szerzői már dolgozatuk elején jelzik, hogy nem egyszerű feladat a két háború összevetése. Többek között azért sem könnyű ezt megtenni, mert míg a több mint 80 éve befejeződött háborúról ma már szinte mindent tudni lehet, addig a most is folyó összecsapás számos vonatkozása még ismeretlen. Egyelőre legfeljebb megbecsülni lehet a háborúban elesettek számát, ahogy a civil lakosság veszteségeit is. Érthető módon a harcbán álló felek nem szeretnek a veszteségeikről nyilatkozni. Olyannyira nem, hogy egy idő után nem is teszik ezt, és felhagynak azzal, hogy bármit is mondjanak.
Az utolsó, veszteségekre vonatkozó hivatalos orosz nyilatkozatra 2022. szeptember 21-én került sor, amikor is a honvédelmi miniszter, Szergej Sojgu azt állította, hogy az orosz hadsereg addigi vesztesége nem több 5937 főnél – és ez az adat kizárólag a halottakra vonatkozott. Azóta azonban orosz részről semmiféle hivatalos közlés nem történt. Moszkva mélyen hallgat a veszteségeiről. De ugyanezt teszi Ukrajna is. Hivatalos ukrán közlés az elesettekről utoljára 2024. február 25-én, a háború kitörésének második évfordulóján történt. Volodimir Zelenszkij volt az, aki beszédében azt állította, hogy a nyílt háború két éve alatt 31 ezer ukrán katona esett el.
Ahogy Szergej Sojgu korábbi bejelentése, úgy az ukrán elnök nyilatkozata is a ténylegesnél jóval alacsonyabb veszteségekről számolt be.
Ezt azért lehet tudni, mert mindkét oldalon vannak olyan civil aktivisták és független szervezetek, amelyek megbízható hivatalos adatok híján megpróbálják a tényleges helyzetet rekonstruálni. Ukrán oldalon ezt a feladatot az UALosses vette magára. Kutatásaik szerint a háború első két évében 42 ezer ukrán katona esett el, vagyis 11 ezerrel több, mint amit Volodimir Zelenszkij állított. Az ukrán hadsereg korábbi főparancsnoka, Valerij Zaluzsnij, aki ma Londonban nagykövetként képviseli Ukrajnát, egy 2025 márciusában tartott nyilvános előadásában arról beszélt, hogy az akkor már harmadik éve tartó háborúban 50 ezer ukrán katona vesztette életét, míg a sebesültek száma 300 ezer körül lehet. Ezzel szemben az UALosses listáján ekkor már 68 ezer elesett ukrán katona neve szerepelt.
A tábornok ugrásra készül, Volodimir Zelenszkij joggal féltheti a hatalmátA tényleges helyzet feltárásán dolgozó független szervezetek és kutatók egyik oldalon sincsenek könnyű helyzetben, mert a háború különböző szakaszaiban egyre több, korábban nyilvános adat vált elérhetetlenné. Ukrajna már a nyílt háború kitörésétől kezdve csak aggregált – korosztályi bontás nélküli – formában ad közre demográfiai adatokat. Ezekből nem lehet a háborús veszteségekre visszakövetkeztetni. Egy ideje pedig már Oroszország is hasonlóképpen jár el. 2025 elejétől hozzáférhetetlenné tették az operatív demográfiai mutatókat. Az orosz statisztikai hivatal, a Roszsztat tavaly már megtagadta a 2024-es évre vonatkozó részletes demográfiai statisztika közzétételét. Ezt 2025 júniusában kellett volna megtennie, de erre azóta sem került sor. Így azoknak a kutatóknak, illetve a Mediazona Meduzával közös projektjében dolgozóknak, akik megpróbálják felmérni az orosz hadsereg tényleges veszteségeit, csak a 2022-re és 2023-ra vonatkozó részletes statisztikai adatok állnak rendelkezésükre. Ezért immár több mint két éve arra kényszerülnek, hogy közvetett forrásokból – hagyatéki eljárások regiszteréből, nyilvános nekrológokból, temetőkben készített felvételekből – állítsák össze az elesettek listáját.
A Meduza cikke részletesen bemutatja mindkét oldal civil szervezeteinek munkáját és arra a következtetésre jut, hogy az eddigi veszteségek orosz és ukrán oldalon egyaránt 300 ezer fő körüliek lehetnek, azzal a fontos kiegészítéssel, hogy az ukrán veszteségek között legkevesebb 15 ezer civil is van. Orosz oldalon a polgári lakosság jóval kevésbé érintett. Körükben legfeljebb 500 fő körüli lehet a halottak száma. A tényleges helyzet azonban ennél valószínűleg súlyosabb. Amit többek között azért is sejteni lehet, mert a fenti becslések jórészt a név szerint beazonosítottak listáján alapszik, miközben ezek a regiszterek figyelmen kívül hagyják a háborúban eltűnteket. És ők nincsenek kevesen. Oroszországban eddig több mint 90 ezer esetben indítottak bírósági eljárást azért, hogy eltűntként nyilvántartott hozzátartozójukat hivatalosan ismerjék el halottként.
Az azonban egyértelmű, hogy a most folyó háború emberveszteségei – még abban az esetben is, ha a fenti adatok jelentősen alulbecsülik a tényleges veszteségeket – messze elmaradnak a II. világháború szovjet veszteségeitől. A Szovjetunió a honvédő háborúban közel 27 millió embert veszített el, akik közül 8,7 millió volt katona. Azt is tudni lehet, hogy az elesett katonák közül 1,38 millióan voltak ukrán etnikumúak. Azok száma pedig, akik azon a területen estek el, kerültek fogságba, illetve lettek eltűntté nyilvánítva, ahol a háború ma is zajlik, 1,76 millió volt. Az egykori ukrán tagköztársaság teljes területén pedig – etnikai hovatartozástól függetlenül – 2,7 millióan estek el. Ezek az adatok jól mutatják a két háború közötti nagyságrendi különbséget. Mindez már csak abból is adódott, hogy míg a II. világháború idején a szovjet állam 34 millió embert mozgósított, ami az összlakosság 17 százalékának felelt meg, és közülük 23 millióan katonaként szolgáltak, addig most jóval kevesebben járták meg a frontot. Orosz oldalon ezek száma 1,6 millió fő lehet, és ettől jelentősen aligha különbözik az ukrán adat. Mindezeken túl azt is tudni lehet, hogy 1941 és 1945 között a frontra kerülő szovjet katonák 30 százaléka esett el, míg most ez az arány az orosz oldalon közel 14 százalékos. Hogy ez a mérték ukrán oldalon mekkora, arra vonatkozóan nincsenek megbízható adatok.
Miközben az emberveszteségek tekintetében a most folyó háború jelentősen elmarad a 85 évvel korábbitól, addig a lakhelyüket elhagyni kényszerülők száma most jóval nagyobb, mint a honvédő háború idején volt. Míg 1941-ben, a honvédő háború első évében mintegy 3,8 millióan voltak kénytelenek lakhelyüket elhagyni, addig 2022-ben Ukrajnában 7,9 millióan kényszerültek erre és távoztak hazájukból. Közülük azonban több mint másfél millióan már 2023-ban visszatértek. 2024-ben – valószínűleg a katonai kudarcok hatására – újra csaknem félmillióan hagyták el Ukrajnát, hogy aztán tavaly közel egymillióan visszatérjenek. Mindezen változások következtében ma csaknem hatmillió ukrán élhet külföldön. Legnagyobb számban Németországban és Lengyelországban. A honvédő háború idején, 1942 és 1944 között még további közel 1,8 millióan kényszerültek az ország elhagyására. Többségükben nem saját akaratukból tették ezt, hanem azért, mert kényszermunkára vitték őket. A ma emigrációban élő ukránok jövője továbbra is felettébb bizonytalan. Jelentős részük csak akkor fog visszatérni, ha a háború olyan feltételekkel fejeződik be, amelyek reményt adnak Ukrajna viszonylag gyors újjáépítésére és valódi perspektívát kínálnak a visszatérőknek.
„Minden héten jön két-három e-mail, hogy nem bírjuk már anyagilag” – Visszatérés helyett kényszerű berendezkedés vár az itt élő ukrán menekültekreA fájdalmas és pótolhatatlan emberveszteségeken és a kényszerű lakhelyelhagyás megpróbáltatásain túl a háború mindkét esetben súlyos anyagi következményekkel is járt. A Szovjetunió a II. világháború idején elveszítette felhalmozott nemzeti vagyonának közel harmadát, miközben szövetségesei nagyságrendekkel kisebb veszteségeket szenvedtek el. Egyelőre csak elnagyolt becslések születtek arról a pusztításról, amit a most folyó háború Ukrajnának okozott. Ezek összértékét többnyire 800 milliárd dollárra becsülik. Ahhoz, hogy érzékelni tudjuk ennek nagyságát, érdemes ehhez hozzátenni, hogy az ukrán GDP nominális értéken számolva a háború előtti évben alig 151 milliárd dollár volt. Nyilvánvaló, hogy Oroszország jóvátétele és jelentős nyugati segítség nélkül Ukrajna gyors újjáépítése elképzelhetetlen.
A háború azonban nemcsak a súlyos közvetlen anyagi károk révén terheli meg a hadban álló országok gazdaságát, de azzal is, hogy viselni kell a hadsereg fegyverekkel és lőszerekkel történő ellátásának terheit. Ebben az összehasonlításban azt látjuk, hogy GDP-arányosan ma Oroszország jóval kevesebbet költ a hadseregére, mint költött a honvédő háború idején. 2021-ben, a most folyó háborút megelőző évben Moszkva katonai célú kiadásai a bruttó hazai termék 3,6 százalékát tették ki. Ez mára 7, más források szerint pedig 9 százalékra nőtt. Ezzel szemben a II. világháború derekán, 1943-ban ez az arány 76 százalék volt. Igaz, már a háború előtt is viszonylag magasan állt: elérte a 20 százalékot. Ez a kor viszonyai között nem számított kiugróan magasnak, noha kétségtelenül több volt, mint a háború előtti Németországé és az Egyesült Államoké, de arányaiban lényegesen meghaladta a korabeli brit költéseket.
Az jól látszik, hogy miközben a most folyó háború nem kényszeríti Oroszországot arra, hogy GDP-arányosan lényegesen növelje háborúval összefüggő kiadásait, addig Ukrajna egészen más helyzetben van.
A háború előtt a megtámadott ország GDP-jének 3,6 százalékát fordította katonai célokra, ám a háború körülményei között ezt az arányt kénytelen volt 56,5 százalékra növelni. Mindez jól mutatja, hogy a háború Ukrajna számára egzisztenciális jelentőségű, míg Oroszország esetében nincs erről szó.
Ukrajna helyzetét az is súlyosbítja, hogy megtámadása sokkhatásként érte az ország gazdaságát. A háború első évében az ukrán GDP 30 százalékkal esett vissza, és bár a gazdaság teljesítménye évről évre növekszik, az ma sem éri el a háború előtti szint 80 százalékát. Ezzel szemben az orosz gazdaságot ilyen sokkhatás nem érte. Ugyan 2022-ben teljesítménye 2,1 százalékkal visszaesett, de a következő két évben egyaránt 4 százalékot meghaladó mértékben nőtt. Tavaly azonban vége szakadt a gyors növekedésnek: az előzetes adatok szerint még az 1 százalékot sem éri el, idén pedig már az enyhe recesszió sem zárható ki. Az ukrán gazdaság 2022-ben elszenvedett visszaesésének mértéke ahhoz hasonlítható, mint amit a szovjet gazdaság élt át a honvédő háború első két évében. Akkor több mint 40 százalékkal esett vissza a gazdaság teljesítménye.
Abban, hogy Ukrajna a háború négy éve alatt nem omlott össze, óriási szerepe volt és van a politikai nyugat által nyújtott segítségnek. A GDP-arányosan magas ukrán védelmi kiadások több mint harmadát a nyugati szövetségesek fedezik. A Szovjetunió a II. világháború idején, ahogy most az ukránok, jelentős nyugati, döntően amerikai segítséghez jutott. Katonai kiadásainak ötöde a Washington által biztosított kölcsönbérleti szerződésből, a Lend Lease-ből származott. Akkor Amerika jóval bőkezűbb volt. Szövetségeseinek – a briteknek, a szovjeteknek és egy idő után a francia ellenállás erőinek – a II. világháború idején GDP-jének 4 százalékával egyenértékű támogatást nyújtott. Az ukránok azonban még a demokrata adminisztrációtól is jóval kevesebb segítséghez jutottak. A folyósított támogatás értéke alig haladta meg az amerikai GDP 0,4 százalékát. Trump beiktatásával még ez a segítség is megszűnt.
