A magyar múzeumi gyakorlatban példa nélküli silent discóval zárult a Menny és Pokol házassága – William Blake és kortársai című tárlat. A látogatók egy világokat és végleteket összemosó, álomszerű élményben vehettek részt az este, melynek hangzásvilágát olyan formabontó művészek kölcsönözték mint Дeva és Zságer Balázs. Polgár Péter a Szépművészeti Múzeum – Kultúra 2008 Nonprofit Kft. vállalati kapcsolatokért felelős vezetője mesélt lapunknak a koncepcióról – Szerettünk volna egy olyan finiszás programot készíteni, ami valóban újszerű, ami még nem volt soha. Nagyon jó apropót adott a silent disco koncepciónak, hogy ebben a műfajban általában kettő, vagy több előadó egyszerre szolgáltat zenét, és a vezeték nélküli fejhallgatókon keresztül több csatornát párhuzamosan is lehet hallgatni. William Blake művészetének pedig nagyon fontos része az ellentétek szimultán megjelenítése. Több művében is párhuzamosan látunk angyalokat és a Sátánt, a végtelent és a határokat, a mennyet és a poklot – szerettük volna ezt a koncepciót kiszélesíteni, és egy ilyen buliba is átvinni – mondta Polgár Péter.
A Szépművészeti Múzeum reneszánsz, barokk és neoklasszicista tereiben a freskók alatt egy túlvilági vibrálásban sétálhattak a vendégek. A román kori kolostorok stílusát idéző csarnok vastag pillérei között kialakított táncparketten pedig a két DJ közötti párbajba kapcsolódhatott be bárki. Közben a falakon magnetikus hullámtextúrális fényfestés futott, így az ornamentika élő anyaggá vált a szemcse-szimulációs videóanimáció rétegeiben. Ilyen atmoszférában William Blake angyalai majdhogynem kiléptek egy táncra a képkereteikből.
Polgár Péter szerint a siker, várakozásaikat messze felülmúlta. – Egy héttel a rendezvény előtt már telt ház volt. És látható, hogy nagyon megmozgatta az embereket – fogalmazott. – Mi itt a Szépművészetiben hiszünk abban, hogy a múzeumok nem csak tudást közvetítenek, hanem élményt és tapasztalatot adnak. Nekünk felelősségünk és feladatunk is, hogy új látószöget új nézőpontokat adjunk, hogy elgondolkodtassuk az embereket. De mindeközben fontos, hogy érezzék is jól magukat. Egy komplex élményben szeretnénk őket részesíteni – magyarázta.
És a fejhallgatókon futó szimultán csatornák valóban megnyitották Blake világának végleteit. Az angol képzőművész és költő, aki műveivel generációkat inspirált, kérlelhetetlenül kereste az okokat, sajátos mitológiájában a felfedezhető és megérthető rendszereket, miközben kutatta az érzékeink számára felszabadító élményeket. A kiállítás apokaliptikus hangsúlyai kínálták magukat a zenei párhuzamokra. Ritmusra kunkorodtak a lángcsóvák és a frekvenciákban sokszor ugyanaz a cselekményesség tükröződött, mint a képeken.
Az özönvíz sarok monumentális jelenetei például tényleg hangjukra találtak: a sötét tónusú biblikus kompozíciókat Дeva kísértetfényű, finom rétegekből épülő zenéi úgy emelték ki, hogy a festmények világa szinte háromdimenzióssá vált. A képekből kinyúló figurák, az örvénylő víztömegek és az angyali-démoni lények majdnem karon ragadták nézőiket.
Ez részben annak is volt köszönhető, hogy a két fő előadó nem egyszerűen lejátszotta szettjeit, hanem újraértelmezték azokat. Дeva a hangját élőben újrakeverve sokkal éteribb, lebegőbb hangzást hozott létre, amely a menny zenei karakterét idézte, míg Zságer Balázs hipnotikus rezgésrétegei és basszus-ködfátyla a pokol mélyebb energiáit modellezte.
A romantika „fenségesség” fogalmától a sátáni és alvilági témákon át a fantasztikus lényekig ívelő kiállításnak tökéletes párja volt a silent disco elektronikus kavalkádja. Hiszen a képek Blake korának háborús, politikai és spirituális zavarait tárják fel – komplexitásukat az alternatív zenei rétegek organikusan egészítették ki.
Úgy gondolom, hogy a múzeumoknak a klasszikus fogalmát muszáj átgondolnunk a XXI. században. Egészen egyszerűen ma már nem kizárólag a művészet templomai, ahol csendben vagyunk, elmélyedünk, olyan műtárgyakat nézünk, amiknek jó része vallási témájú. Azt hiszem, hogy ez a koncepció még mindig helytálló, és a mindennapokban most is igaz, de hihetetlenül fontos, hogy ezeket a tereket, ezeket a gyűjteményeket sokkal innovatívabban is megközelítsük. A múzeumok társadalmi szerepe változik – és ezt a változást nem akadályozni kell, hanem ügyesen alakítani, ügyesen vezetni, hogy megmaradjanak azok a funkciók, amik mindig is velünk voltak, de teret engedjünk az újaknak is. – fogalmazta meg Polgár Péter.
A Blake the Silence így nem egyszerű múzeumi kísérlet volt, hanem egy olyan esemény, amely a művek feszültségeit, a tér történeti rétegeit és a zene szerkezetét egyetlen összefüggő élményben újította meg. A látogatók a csendből léptek át a fénybe, a fényből a hangba, és a hangból vissza Blake képeinek mélyrétegeibe. – Azt hiszem, ez a legizgalmasabb kihívás számunkra, hogy mindig valami újat alkossunk, és ebben folyamatosan meg is újuljunk – zárta Polgár.
