Még nem vettem meg a gyereknek az ajándékot. Vajon kapok bónuszt? Mikor lesz időm bevásárolni? Kimossam a függönyöket? A suliban lesz elég süti? Az ünnep után visszagondolva beláthatjuk: számtalan háziasszonyban ismétlődnek ezek a kérdések újra és újra egészen december 24-ig, amikor végre holtfáradtan zuhanunk a fotelbe. Tavaly határoztam, hogy ezt kihagyom. Az ok az volt, hogy édesanyám külföldre ment az ünnepekre, talán ugyanilyen indíttatásból. De a lényeg, hogy az elutazásával megszűnt valami nagy és mély nyomás, mely szinte levegőtlen űrbe kergetett, amikor jöttek az ünnepek. Elhatároztam, hogy nem vásárlom túl magam és nem róvom a boltokat rendületlenül napokig, hogy nem suvickolom ki a kelleténél jobban a lakást, nem gyártok végeláthatatlan süteménysorokat, hogy aztán majd senki ne egye meg őket. Sőt, a teljes őrületet elkerülendő el is utaztunk a kisfiammal Zakopanéba a hófödte tájak varázsa kedvéért. Jó ötlet volt? Igen, határozottan. Voltak feszült pillanatok? Igen, de sokkal kevesebb. Karácsonyra visszaértünk, volt idő nagyjából mindenre, igazán nyugodt és békés ünnepeknek néztünk elébe. Nem azt mondom, hogy mindenkinek így kell csinálnia. Mindenki tegye azt, ami boldoggá teszi. Ha ez a takarítás és a főzés, akkor azt tegye, ha a pizsamában való bekuckózás akkor azt. Bárhogy is van, tegyük, ami nekünk és a családunknak a legjobb.
Mit jelent az ünnep, hogy tudjuk elkerülni a teljes káoszt? Ez a téma a modern társadalom egyik legfájdalmasabb látlelete. Az ünnep, amely eredetileg a csendről, a várakozásról és a befelé fordulásról szólt, mára egyfajta globális logisztikai rémálommá és ökológiai katasztrófává vált. Ez nem csak azért baj, mert rohanunk és nem éljük meg a pillanatot, hanem azért mert eközben olyan szinte téboly és pazarlás vesz körbe minket, amivel nem tudunk mit kezdeni. Én legalábbis nem.
Sokan észre sem veszik, hogy mennyire nem tisztelik a másikat, az időt, a pénzt és ami a legfájdalmasabb, saját magukat. Eljött a tiszteletvesztés kultúrájának a szomorú ideje. De vajon hogyan ettük meg az ünnepet és dobtuk ki a maradékot?
A fény születése, a sötétség feletti győzelem ünneplése helyett az ünnep ma nem a lelki békéről, hanem a túlköltekezésről, a túlevésről - a puszta túlélésről szól. Egy olyan spirálba kényszerítettük magunkat, ahol az ünnep értékét a hitelkártya limitje és a svédasztal hossza méri. Az esemény már nem „történik" velünk, hanem „menedzseljük" azt, sőt, túlszervezzük a napjainkat. Csodás dolog figyelni a másikra, de ugyanez nekünk nem jár? Mindent meg kell, hogy adjunk a családnak, fel kell magunkat áldozni az ünnep oltárán ? Nem lehetne ehelyett kicsit befelé figyelni, együtt csinálni a dolgokat, elengedni az elvárásainkat? Mert ha nem így teszünk, mi lesz a nagy előlretervezgetés eredménye? Az, hogy nem a megváltót, vagy a békét várjuk, hanem azt, hogy végre vége legyen. Az ünnep egyfajta teljesítménykényszerré vált, úgy akarunk „pihenni", hogy közben az idegösszeomlás szélén állunk a tömeg, a forgalom, a megfelelni vágyás miatt. Nem ünnepelünk, hanem túlélünk egy mesterségesen generált feszültséget. Ezúttal eldobtam mindent, a pillanatnak éltünk, volt fa, volt ünnepi menü és voltak ajándékok is, de nem stresszeltem rá, élveztük a pillanatot. Nem került elő a karácsonyfadíszes doboz, így csüngött a fán pici manó, plüssállat, egy kicsi ébresztőóra, kézzel készített gömb és sütemény. Nem volt tökéletes, de nagyon nevettünk és erre mindig emlékezni fogunk. Ez a lényeg, nem?
