Akár elégedetten hátra is dőlhetnénk, felkerült az i-re a pont: még december utolsó napjaiban az „édesanyát” választotta meg az év szavának a közmédia Montágh Testülete. Tekintve, hogy négy évvel korábban a család, 2023-ban a gyermek szavak kerültek ki győztesként, láthatóan szép ívet rajzolt az MTVA szervezetéhez tartozó bizottság, és ha idén véletlenül az édesapa szó mellett teszik le a voksukat, be is zárul a kör. A szóverseny fricskaként sem rossz, hiszen aki meg meri kérdőjelezni a grémium választását, arra a magyar közbeszéd-posványban nyilvános megkövezés vár.
Évről évre olyan szót igyekeznek választani, amely szerintük a legkifejezőbben utal az adott esztendő történéseire. Az édesanya szó jelentése tényleg magasztos. De hogy ez a lexéma fejezné ki leginkább mindazt, amit 2025 legutolsó napján múlt időbe tettünk? Biztosan állítom, hogy ha bárki fejéhez fegyvert fognának azzal, bökje ki az első szót, ami az adott 365 napról eszébe jut, a magyar közélet mocsarából a poloska, a luxizás, a migráns, a Brüsszel, a szankció, vagy a háború böffenne fel.
De rendben, ha már édesanyák, lássunk némi pozitívumot. Tény, adómentességet kaptak, ez valóban szép dolog. Bár idézőjelbe teszi a jóakaratot a kérdés, hogy ha nem közelegne egy választás, akkor is élt volna-e a Fidesz a nemesnek tűnő gesztussal, a középosztálybeli, dolgozó anyák támogatásával. Persze játszhatunk így, levakolhatjuk cukormázzal a nőket érintő bérszakadékot, a napi öt óra fizetetlen láthatatlan munkát, a csak az álmainkban létező rugalmas munkaidőt, a szülés utáni kérdéses visszatérést a munka világába. Versenyeztethetünk szavakat, melyek közül, azt mondják, az ígéret is szép, bár mások szerint – elnézést a németektől – a Landwirtschaftsausstellung még szebb. Vagy szavak helyett próbálkozhatnánk végre tettekkel.
