A 2025-ös év szerte világon a tudomány lebecsülését, a vele hivatásszerűen foglalkozó emberek megalázását hozta magával. Az USA elnöke Robert F. Kennedy személyében egy oltásellenes embert nevezett ki egészségügyi miniszternek, s maga is sajátosan vélekedik tudományosan bizonyított igazságokról: „nem hisz bennük”, például a klímaváltozásban. Putyin fő tanácsadója, Alekszandr Dugin a birodalomépítés érdekében azt javasolja, vessenek el az minden „nyugati tudást”, beleértve a matematikát, a természettudományok egészét, a filozófiát, és alkossanak maguknak egy gyökeresen eredeti, orosz tudományos világot.
Számunkra ez nem meglepő, nálunk ez már tizenöt éve folyik. Miniszterelnökünk először lekezelően „magyar asszonyságnak” nevezte Karikó Katalint, amikor pedig megkapta a Nobel-díjat, úgy kommentálta: hiába, tehetséges „fajta” vagyunk. Eszébe sem jutott, hogy az ilyen díjat személyes teljesítményért adják, és sem Karikó, sem Krausz nem magyar földön tudta elvégezni világszerte elismert kutatásait. A két irodalmi Nobel-díjas életművén is inkább fanyalgott a kormányon levő úgynevezett elit. Úgy tűnik, a magyar emberek kivételes teljesítményét külföldön többre becsülik, mint hazájukban. Jó példa volt erre Macron elnök magyarországi látogatása, melynek során először a világhírű filozófus, Heller Ágnes sírját kereste fel. A Kozma utcába vezető utat a magyar miniszterelnök a mai napig nem találta meg.
A politika szereplői gyakran hivatkoznak történelmi tapasztalatokra, bátor helytállásra, dicsőséges múltra. Ennek példatárát nem találják meg a képzett és elfogulatlan történészek munkáiban, ők ugyanis a tények feltárásával és az összefüggések megtalálásával foglalkoznak. Létrehoztak ezért olyan intézményeket, amelyekben jórészt nem tudományos kutatás, hanem mítoszgyártás folyik.
A 2019 január elsején létrejött Magyarságkutató Intézet ezt a célt szolgálja. Tervbe vették egy hatalmas Attila emlékmű és egy Hun-Magyar Múzeum létrehozását. Ez egy mítoszt akar a magyar történettudatba beemelni, bár a nyelvtudomány, a régészet és a történettudomány nem igazolja, sőt kizárja a hunok és a magyarok genetikai és nyelvi rokonságának feltételezését. Már a XIX. század végén ez volt a tudományos konszenzus, Szilágyi Sándornak a millenniumra készült tíz kötetes műve, A magyar nemzet története sem számolt a magyarság hun eredetével.
Nem csoda, hogy a mítoszoktól elhomályosult tekintetű kormányzat délibábos „teljesítményeket” jutalmazott. 2021. augusztus 20-án például Gyárfás Ágnes a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetését kapta "a magyarság ősi kultúrájának kutatásáért és oktatásszervezői munkájáért". Gyárfás Ágnes annak a Badiny Jós Ferencnek a tanítványa, aki szerint a magyar az univerzum legősibb és legegyedibb nyelve, minden más nyelv belőle vezethető le. Gyárfás az Ősi Gyökér című folyóirat szerkesztőjeként és tanulmányírójaként ezt a gondolatmenetet fejlesztette tovább. Egyik tétele szerint a történelem előtti magyarság kristályok segítségével kommunikált. Ősi és szent tudásukat lófej alakú kristályokban tárolták, ám héber tudósok 5000 évvel ezelőtt ellopták ezt a technológiát, leszármazottaik azóta is ennek segítségével próbálják a magyarságot megrontani.
Ilyen gyanús forrásokból merítenek politikusaink, amikor lelkesen szónokolnak a magyarok ősi dicsőségéről. Népünk, nyelvünk eredetét a mindenkori vendéglátó ország történelméhez igazítják, így lettünk máról holnapra finnugorból türk eredetűek.
Nyelvünket politikusaink különlegesen kifejezőnek, értékesnek nevezik. Ez persze elmondható a világon jelenleg beszélt mintegy ötezer más nyelvről, bizonyára a kihalt nyelvekről is, mint a hun, vagy a holt nyelvekről: ilyen a latin, amelynek gazdag írásos öröksége maradt fenn. Gondolom, a MKI megfelelő osztálya találja ki a miniszterelnök számára az efféle tökéletesen értelmetlen mondatokat: "Egy nyelv, amelyet senki sem ért, és senki sem érti, hogyan képes egy homo sapiens ilyen földöntúli nyelvet beszélni. Ne próbálkozzanak vele, a sikertelen kísérlet depressziót okoz."
Miközben a hatalom olyan embereknek ad Széchenyi díjat – a tudományos teljesítményért adható legmagasabb elismerést –, akiknek nincs tudományos fokozatuk, és az MTMT-ben (Magyar Tudományos Művek Tára) is egy-két közleménnyel vannak jelen, a tudományos műhelyeket tudatosan lehetetleníti el. Az egyetemek alapítványi rendszerbe kényszerítése a közvagyon egy részének ügyes eltüntetését, valamint a saját emberek kuratóriumi székhez juttatását szolgálta. Olyanok dönthetnek ezek után tudományos és egyetemfejlesztési kérdésekben, akik felsőfokú tanintézményt legfeljebb hallgatóként láttak, és a legmagasabb tudományos teljesítményük egy szakdolgozat volt. E döntés következményeként a magyar tanuló ifjúság nem jutott hozzá az Erasmus ösztöndíjakhoz, az oktatók és kutatók pedig kimaradtak a Horizont által kínált lehetőségekből.
2025-ben tovább folyt a most már HUN-REN-nek nevezett akadémiai kutatóhálózat szétdarabolása, négy bölcsészettudományi műhelyt – a résztevevők tiltakozása ellenére – az ELTE-hez csatoltak, a nekik járó pénzeket pedig furfangosan megkurtították. Maga a Magyar Tudományos Akadémia is nemtelen rágalmak áldozatává vált. Olyanok nevezték sztálinista kövületnek és még rosszabbnak, akik saját gyengécske teljesítményük okán maradtak a kapukon kívül.
A hatalom figyelő szemét nem kerülte el a nyelvtudomány sem. A semmilyen diplomával nem rendelkező Kósa Lajos nyújtott be törvényjavaslatot a névhasználat tárgyában. Kósa nyelvtudományi ismeretei ugyan legfeljebb a középiskolai nyelvtanórák anyagára terjednek ki, mégis úgy látta, ezen a területen sürgős javításra van szükség. Úgy vélte, az utónévkincs óvásra szorul, ezért alaposan megritkította a bejegyezhető utónevek számát. Az Országgyűlés kormánypárti többsége a tudatlanság dölyfös arroganciájával fogadta el a törvényt, így névtani kérdésekben a végső döntést ezután a gyógyszerész végzettségű Hankó Balázs által felügyelt Utónévengedélyezési Bizottság hozza meg.
Sikerült ezzel egy kevesek által űzött szakma rosszul fizetett képviselőit megalázni, azzal rágalmazni, hogy nem értünk a szakmánkhoz, a nevek tudományához. Tőlünk óvta meg a névhasználatban tükröződő magyar kulturális örökséget, amelyhez lám, még egy gyógyszerész is jobban ért nálunk.
Ezzel fejeztem volna be a magyar tudomány tavalyi gyászévének rövid ismertetését, de közben megtudtam, hogy a Rozsondai házaspár 64 darabból álló gyűjteményét a MTA Könyvtárának ajándékozta. Vannak benne XV. századi ősnyomtatványok, XVI. század eleji könyvek, 18 Magyarországon unikálisnak tekinthető darab.
Az értéküket egyelőre 45 millióra becsülik. Az Orbán-közeli oligarchák egy délelőtt gazdagodnak ennyivel,
Rogánné többet aggat magára ékszerben, márkás ruhákban, táskákban, cipőkben, Mészárosné luxusautója több mint kétszer ennyibe kerül.
De két idős tudós ennyit tudott megtakarítani dolgos, értékteremtő életében, és mindezt a számukra legfontosabb dolgokra, a magyar kultúra emlékeire fordították. Most pedig annak a könyvtárnak adományozzák, amelynek kézirattárában Rozsondai Marianne évtizedekig dolgozott. Ma a NER közvagyonból gazdagodott percemberei mohón vetik magukat az akadémiai és egyetemi ingatlanokra, tudatlan parazitái pedig gőgösen alázzák a tudomány embereit. De van még remény a magyar kultúra továbbélésére, lesznek még a Rozsondai gyűjteményt feldolgozni képes tudósok.
A szerző nyelvész.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.