Kiszakítva térből és időből – Nehéz helyzet vár azokra a belarusz politikai foglyokra, akiket a Trump-kormánnyal kötött alku keretében engedett szabadon Alekszandr Lukasenko

Bevvallása szerint „hihetetlen boldogsággal” adta első nyilatkozatát Marija Kolesznyikova, a 2020-as elcsalt elnökválasztás elleni tömegtüntetések egyik vezető alakja, amikor a belarusz diktátor által szombaton kiengedett több mint száz politikai bebörtönzött között végre leszállhatott az őket szállító buszokról. Pedig rá és egykori harcostársaira egyből kijózanító meglepetések vártak.

Hányattatásaikról négyen beszéltek vasárnap az észak-ukrajnai Csernyihiv megyei kórházában tartott első sajtótájékoztatójukon – Viktor Babariko, aki 2020-ban elnökjelöltségre pályázott mielőtt letartóztatták, az akkori stábját vezető Kolesznyikova, Vlagyimir Labkovics és Alekszandr Feduta. Labkovics, a Vjaszna Központ veterán emberi jogi aktivistája elmondta, hogy útlevél nélkül vitték őket ki Belaruszból; csak egy igazolást kaptak – „egy A4-es lapot a fényképünkkel és egy jegyzettel, amely szerint szabadon engedtek minket és elkobozták az útleveleinket”.

Ez az eljárás hasonmása annak, ami a 2024. augusztusi „történelmi fogolycserével” szabadult orosz ellenzéki politikusokkal történt: a Putyin-rezsim útlevelük nélkül adta át őket, hogy megnehezítse legális hazatérésüket és lehetetlenné tegye állampolgári jogaik gyakorlását, s a külföldi orosz képviseletek megtagadták tőlük, hogy új útlevelet adjon ki számukra. Labkovics a tájékoztatón megköszönte az ukrán hatóságoknak, hogy dokumentumok nélkül is fogadták őket.

Kolesznyikova azt mondta, a fogságban tudtak a Trump elnök képviselője és Alekszandr Lukasenko belarusz között zajló tárgyalásokról, de nem tudták, hogy azokban Kijev is érintett, s már Ukrajnában szembesült azzal, hogy oda érkeztek. A foglyok közül kilencet Litvániába vittek, s eredetileg a többiek is oda kerültek volna, de Zelenszkij ukrán elnök nyilatkozata szerint Lukasenko végül megtagadta a foglyok Uniós országokba való átadását, és Ukrajnához fordult. Mindenképp előttük állnak még azok a tárgyalások, hogy mely országok fogadják be őket.

Babariko beszélt a börtönben átélt „eszméletvesztéseiről”, amelyek alatt súlyos, többek közt tüdő- és koponyasérüléseket szenvedett, de hozzátette: „Nem mondhatom, hogy megütöttem magam, vagy hogy megvertek” – mert nem tudja felidézni, mi történt vele. Számára a legnehezebb a külvilágtól való szinte teljes elzártság volt. Azt is mondta, hogy „nagyon büszke” a vele együtt őrizetbe vett és tíz évre ítélt fiára, Edvardra, akit továbbra is büntetőtáborban tartanak. Elemzők szerint a minszki hatóságok ezzel akarják sakkban tartani a száműzetésbe került ellenzéki vezetőt.

A politikus arra kérte az embereket, ne feledkezzenek meg a Fehéroroszországban maradt többi politikai fogolyról sem: „Nagy árulás lenne a részünkről (...), ha elfelejtenénk, hogy még mindig ezrek vannak ott.” Az újságírók azt is megkérdezték Babarikótól, folytatja-e politikai tevékenységét. „Ha Fehéroroszországnak szüksége van rám, megpróbálok tenni valamit” – mondta, hozzátéve, hogy a szabadulását követő első nap boldogan tudta meg, hogy amit elkezdtek, az tovább él.

Az újságírók beszéltek Kolesznyikovának a fehérorosz nők szolidaritási akciójáról, akik szabadon bocsátásának tiszteletére vörös rúzst viselő fotókat és videókat tettek közzé a közösségi médiában. Kolesznyikova, akinek jellegzetes sminkje a 2020-as tüntetések egyik szimbólumává vált, megilletődve reagált erre. „A vörös rúzs menő” – mondta.

A 2020-as politikai szerepvállalásukat nem bánták meg. „Könnyen hoztam meg ezt a nehéz döntést, mert biztos voltam abban, és ma is az vagyok, hogy helyes eszmét támogatok, azokat az értékeket, melyeket Viktor (Babariko) és a fia is képvisel” – mondta Masa Kolesznyikova. Hozzátette, még „a nagy megpróbáltatások” után is úgy véli, „egy ilyen fordulópontban sok olyan pillanat van, amikor ha tudsz, akkor kell is (tenned)”. Babariko hozzátette: „Akkor jöttem rá, hogy mindent helyesen tettem, amikor Masa (akit 2020-ban a határra vittek, hogy kitoloncolják) széttépte az útlevelét.”

Az egykori fuvolaművész és zenetanárnő megköszönte Trumpnak, Zelenszkijnek és Lukasenkónak is a szabadon bocsátásukat, mondván, hogy ez a lépés reményt ad a pozitív változásokra.

Az ukrán újságírók arról is faggatták őket, követték-e az ukrajnai háború fejleményeit, s mi a véleményük a belorusz diktátor Putyin rezsimjével való együttműködéséről. Babariko azonban – aki csakúgy mint Kolesznyikova öt évet töltött a rácsok mögött – kitért a kérdés elől. Azt mondta, a börtönben csak a fehérorosz média egyoldalú információihoz jutottak, ezért értelmetlen tőlük ilyen értékelést várni. Kijelentése heves kommentek tömegét váltotta ki az internetes közösségi médiában. Egyesek dühösen úgy vélték, „azt így is tudhatták, hogy ki az agresszor és ki az áldozat”, míg mások védelmükbe vették őket azzal, hogy „hagyni kellene őket először kicsit fellélegezni”.

Arra a kérdésre, hogy mit üzenne az ukrán erők oldalán harcoló belorusz önkénteseknek, Babariko szintén nagyon visszafogottan felelt, hangsúlyozva, hogy egy ilyen döntés mindig az adott ember morális alapállásától és nem nemzeti hovatartozásától függ, ezért nem szabad az igazságosságra hivatkozva támogatni. Kolesznyikova egyetértett ezzel, mondván, hogy „a háború szörnyű (dolog)”, s úgy tűnik neki, hogy „elérkezett az a pillanat, amikor megállítható”.

Nyilatkozatuk előrevetíti, hogy ellentétek alakulhatnak ki Fehéroroszország politikai jövőjét illetően a belorusz ellenzék most kiszabadult egykori vezetői, és a 2020 után száműzetésbe kényszerített harcostársaik között. Alekszandr Morozov orosz politológus a Szabad Európa belorusz adásának nyilatkozva egyebek közt rámutatott, hogy a fehérorosz ellenzék 2020 után emigrált része az évek során nagyon kiterjedt kapcsolatrendszert épített ki Európa számos országával, míg a Trump-kormányzat közbenjárására most szabadultak a Washingtonnal való további együttműködésre fogadhatnak, miközben az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok egyértelműen és súlyosan megromlottak.