Rendívül szórakoztató, ahogy a kormánypárti oldal csekkolja a Tisza Párt politikusait, képviselőjelöltjeit. Nevezhetnénk persze felháborítónak is, de a két jelző az Orbán-csapat tevékenységét figyelve teljesen összemosódik, próbáljunk inkább vidámak maradni. Szóval, mosolyt keltően megható ez az aggódás, az ország jövőjéért érzett felelősség. Vigyázzatok, emberek, ti is, ellenzéki honfitársaink! Ezek a tiszások nem kormányzóképesek! Jó, írni-olvasni még tudnak, valami diploma is összejöhetett nekik, valamilyen munkahelyecskén talán lehet használni őket. De hát ettől még nagyon távol vannak a politika szent, rendkívüli képességeket követelő magaslataitól. Egyikük ezért, másikuk azért. Nem szabad csak úgy bedőlni nekik, alaposan meg kell vizsgálni őket szakmailag, erkölcsileg, kulturálisan.
Lépéshátrányba került a Fidesz a Tisza Párttal szemben, de a valódi karaktergyilkosságok ideje még nem jött el21 Kutatóközpont: A biztos szavazók 67 százaléka voksolna a Tisza Párt nyíregyházi jelöltjére, Gajdos LászlóraÉs a kormány segít ebben. Nap mint nap folyik az értékelés, és nem túl jók, sőt általában kifejezetten rosszak az eredmények. Ha van némi szaktudás, kiderül egy válás, némi alkoholfogyasztás. Vagy megfordítva, makulátlan életvitel, de ott egy csúnya munkahelyi kudarc. Ha esetleg mind a kettő rendben lenne, durva a beszédmód. Gyakran egyik aspektusból sem látszanak biztató vonások. Bizony ám. Nagyon nem lenne jó vége, ha ezek az emberek átvennék az ország irányítását.
Kétes érdemek, magas igények
Köszönjük a kormánynak ezt az áldozatos munkát! Amelyhez olykor a demokratikus oldal tárgyilagosságra csiszolt szakértői is csatlakoznak. Tőlük is lehetett olyan minősítést hallani, hogy ezek a jelöltek „zöldfülűek”, nincs tapasztalatuk a politikában, ebből még baj lehet. Mindenesetre kis hazánkban soha nem foglalkoztak még ennyit képviselőjelöltekkel. Legalábbis ilyen alaposan, egy szigorú alkalmassági vizsga követelményeinek szintjén. Meg is lett az eredménye.
Az elmúlt 15 évben viszont végre kitermelődött egy régóta várt, kvalifikált, stabil kormányzást biztosító politikusi kör, amely méltán támaszthat igényeket kihívóival szemben. Hogy miképp sikerült ez? Beletanultak. Volt rá idejük. Teremtettek maguknak hozzá.
A miniszterelnök is azt nyilatkozta egy interjúban, a gyakorlat tette mesterré. A kérdés csak az, hogy miben. Mert két legerősebb oldala, a szónoklás és a politikai ügyeskedés mindig ment neki, a repülőrajtokba pedig még nem tanult bele. Ugyanígy megkérdezhetnénk, mivel is kápráztat el a miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely. Szolid megjelenésével, azzal, hogy finomra hangolva tud előadni kétes, alantas állításokat, és nem ordít rá kormányinfón ellenzéki újságírókra? Mire vált képessé az Országgyűlés elnöke, Kövér László azon túl, hogy obstrukciós gesztusok, akciók miatt kedvére büntet fizetésmegvonással képviselőket? Szintén homály fedi, mit köszönhetünk a kormánypárt frakcióvezetőjének, Kocsis Máténak uszításokon, vádaskodásokon kívül. Mivel segítette Budapest anyagi helyzetének rendezését Szentkirályi Alexandra? Semjén Zsoltnak az a politikusi erénye, hogy erélyesen visszautasít egy vádat, amely el sem hangzott? Miért nincsenek a kulturáltság szintjén problémák az egészségügyi államtitkárral, Takács Péterrel, aki ugyan nem hord magánál revolvert, de az indulat olykor trágárságra ragadja, vagy éppen arra, hogy meggondolatlan, sértő kijelentést tegyen a háziorvosokra?
Medián: Magyar Pétert és Orbán Viktort ugyanannyian tartják alkalmasnak az ország vezetéséreLehetne folytatni a sort, jólesik a csúfolódó visszamutogatás, de nem ez a lényeg. Azt kéne inkább tisztázni, mit értünk kormányzásra való képességen, mit várunk el egy vezető politikustól. Mi az ő rendkívüli szaktudása? Ha valóban szükség van rá, mert ez egy szakma, miért nincsenek jól meghatározható és ellenőrizhető kritériumok, készségek hozzárendelve? Miért nincs politikusképzés, alkalmassági vizsgával, valamiféle diplomával? Ha viszont ez nem egy hagyományos értelemben vett szakma, nem tanulható, a gyakorlat érleli, milyen alapon igazolható vagy cáfolható a tapasztalatszerzés lehetősége előtt az alkalmasság? Önmagában a műveltség csillogtatása itt nem jelent sokat.
Manapság amúgy is átkerül a hangsúly a kommunikációs készségre, a karizmára, a hitelesség sugárzására, ami viszont inkább csak „előadóművészet”. Másrészt pedig döntően a választások megnyerésének és a hatalom megtartásának esélyéről szól. Nem a kormányzásról!
Ahhoz valamiféle vezetői képesség kell, amelyet valóban nehéz körülírni, tevékenység nélkül megállapítani. Ráadásul hiába vezet valaki jól egy céget, intézményt, lehet, hogy egy nagy rendszerrel nem boldogul. Ésik Sándor az Intelmek a jövő jó magyar kormányához című, nemrég megjelent könyvében kételyeit fejezi ki a szakértői kormányokkal kapcsolatban. A minisztereknek az a feladata, hogy jó politikai döntéseket hozzanak, és azokat megfelelő szakemberekkel készítsék elő. Ehhez kell jó érzék és képesség, bár szerintem szaktárcáknál nem árt a terület bizonyos szintű szakmai ismerete sem. Ám minderről csak akkor érdemes beszélni, ha valóban hatékony kormányzás, az ország működőképességének biztosítása, vagy bármilyen olajozása, javítása a cél.
Nincs mit tovább rontani
Van még egy furcsasága a tiszás jelöltek körüli intenzív, aprólékos „minőségellenőrzésnek”, ami lassan kezd a tehetségkutató műsorok előzsűrizős show-jához hasonlítani. Egyéni körzetek aspiránsairól van szó. Eddig mennyire kerültek a közélet fókuszába, ha nem valamelyik nagyobb párt vezető politikusairól volt szó? Semennyire.
Biztos szépen tesznek-vesznek a napi parlamenti munkában, de a nagy politikai döntések, a törvényalkotás szintjén többségük szavazógép. A poszt betöltése nem kíván különösebb tudást, kreativitást. Ez további kérdést vet fel, amelyet egyszerű választópolgárként fogalmazok meg, nyitottan a meggyőző válaszokra: a demokrácia szimbolikus jelzésén túl mit tudnak hozzátenni az egyéni körzetek képviselői a törvényhozói munkához?
Miben tudják érvényesíteni helyi választóik érdekeit? Befolyásolni tudnak iparpolitikai döntéseket, szociális rendeleteket? Mert az alkotmány átírásánál, a gyülekezési vagy más átfogó törvény módosításánál aligha vannak regionális szempontok. Ha viszont vannak ilyenek, nem nehezíti képviseletüket a pártokhoz tartozás? Nem lenne gyümölcsözőbb, ha ez a képviselői csoport az adott régiókban élő függetlenekből állna? Esetleg kisebb számban. A Tisza jelöltállítása egyébként ebbe az irányba mozdul. Nem világos még persze, milyen lesz sokuk viszonya a párttal. Mondhatjuk kedvünkre, hogy „zöldfülűek”, de itt nem kormányzásról van szó. A polgári demokratikus parlamentek alapelve a népképviselet. És ebben talán nem ártana kiegyensúlyozottabb viszony a politikai pártokon és a civil csatornákon keresztül történő érdekképviselet között.
Félretéve a laikus fantáziálást, attól nem nagyon kell félni, hogy a jelenlegi kormányzás színvonalát „zöldfülűek” tovább tudnák rontani. Másfél éve kampánymódban az ország. Minden döntést, intézkedést szinte kizárólag az határoz meg, hány százalékot jelent a versenyben. Sőt, most már minden kijelentésnél, reakciónál is ezt kell szem előtt tartani. Lehet, hogy ki kéne állni valami mellett, de akkor támadások össztüzébe kerülünk, nem éri meg. Budapest az anyagi csőd, a működésképtelenség határán, a kritikus helyzetet szintén politikai-választási manőverek szintjén kezelik. Nem is beszélve a kormány cinizmusáról, ahogy segített előidézni a krízist. Emlékszünk még a Lánchíd felújításával kapcsolatos cirkuszolásra? Kezdje már el végre a főváros a munkálatokat, és máris utalnak neki 6 milliárd forintot. A felújítás már rég befejeződött, pénz sehol. De a frakciók csatározásai mögött sem érezni a köz szolgálata iránti felelősséget. Nem tudnak megválasztani egy főpolgármester-helyettest, ha Karácsony demonstratív közgyűlést szervez, finnyáskodnak, méricskélik, jó fényt vet-e rájuk a részvétel.
Hitelfelvételre akarja kényszeríteni Budapestet az Orbán-kormány, Karácsony Gergelyt két év börtön fenyegetiDe ugorjunk egy szintet!
A kormány a véres orosz–ukrán háborút kampánynarratívaként kezeli. Kiagyal egy „békepártiságot”, amivel a háborút szentesíti, az agresszor érdekeit védi, de leginkább szavazótáborát igyekszik növelni. A hazudozás pedig elfogadott politikai, „kormányzati” eszközzé vált.
Gyurcsány Ferencet még elátkozták a kiszivárgott „hazudtunk” vallomásért, ma már a szem is alig rebben, mikor Brüsszelből fizetett bábnak állítják be a kormány kihívóját, vagy mindenféle tisztátalan eredetű papírfecnikre hivatkozva „leleplezik” a Tisza Párt programját: ezek bizony adót akarnak emelni, meg akarják szüntetni az ingyenes egészségügyi ellátást. És ezzel ma nincs különösebb baj. A politikai elemzők a demokratikus oldalon ugyan csóválják a fejüket, de aztán tárgyszerűen értékelik, mennyire jó vagy rossz húzások ezek a választások szempontjából. Realitásként fogadva el, lényegében legitimálva a csalást, az állampolgárok tudatos megtévesztését. Ez van, a kezezéssel elért gól is érvényes, ha lefizetett bírók megadják. Ilyen a mai magyar politika normarendszere, a kormányzás eszköztára. Nem kell hát kétségbeesni, ha új, „zöldfülű” képviselőjelöltek esetleg nem képesek elsajátítani.
