Egy messzi, délkelet-ázsiai szigetország, Tajvan művészetét mutatja be a Ludwig Múzeum legújabb kiállítása, amelyen a látogató elcsodálkozhat azon, mennyi közös pont és eltérés van a magyar kortárs művészet és a tajvani között. Itt is széles műfaji skálán mozognak a művek: a tárlaton szereplő húsz művésztől láthatunk videóinstallációt, animációt, festményt és papírmunkát. Az alkotások közül több spirituális, vagy az állam rendhagyó geopolitikai helyzetére utal. Tajvan egyike a négy ázsiai tigrisnek – Dél-Korea, Hong Kong és Szingapúr mellett –, melyek a gyors gazdasági fejlődésükkel lekörözték a térség többi országát.
Erre utal a kiállítás leírása is: Tajvan egy tengeren úszó, modern hajóhoz is hasonlítható, amely bár a legfejlettebb technikával van felszerelve, időről időre olyan viharokkal kell szembenéznie, amelyek veszélyes vizekre sodorják, és próbára teszik az ellenálló képességét. E geopolitikai helyzetre reflektál több mű is, például Yuan Goang-Ming 2018-as Napi hadgyakorlat című videója, amelyen öt légi kamera mutatja a főváros, Tajpej öt fő közlekedési útvonalát madártávlatból. Ám az utcákon, tereken egy árva lélek sincs, miközben légoltalmi szirénát hallani. A szürreálisnak ható munka a valóságot mutatja: a Wanan légiriadó-gyakorlatot Tajvanon 1978 óta évente megrendezik, bár a hadiállapotot 1987-ben feloldották. Az esemény hivatalos célja, hogy a lakosságot felkészítsék egy esetleges légicsapásra, emlékeztessék a szoros túloldaláról érkező kínai fenyegetésre.
Szintén Tajvan helyzetére reflektál Yang Mao-Lin „Az el nem múló tavasz” című sorozatának egy 2021-es képe, melyen a fehér liliomok közül egy ködfoltos párduc bámul halálos tekintettel a nézőre, míg a kép egyes részein olyan lobogójú hadihajók tűnnek fel, amelyek a különböző korszakokban a Tajvant megszálló erőket szimbolizálják.
A kiállításon nemcsak politikai tartalmú, hanem univerzális üzenetű alkotásokat is láthatunk, mint Liu Yu 2020-as Ha a történetek özönvízzé változnának című kétcsatornás videóinstallációját, amely az örvénylő, folyamatos mozgásban lévő vizet mutatja, reflektálva a pusztulást és az újrakezdést jelképező özönvíz motívumára, amely a világ számos népének mítoszában fontos szerepet kap. A tárlat szerint kétszázötvennégy etnikai közösség, nyolcvannégy nyelvi terület hagyományaiban találhatók az özönvízről feljegyzések, köztük a tajvani őslakos népeknél is.
A kiállítás egy elsötétített termében Kína is fontos szerepet kap: az ország úgynevezett pandadiplomáciájáról nézhetünk meg humoros videókat falra vetítve, illetve négy monitoron. Hsu Chia-Wei 2018-as Fekete-fehér – Óriáspanda című videómunkáin ezt a jelenséget öltönybe és pandajelmezbe bújt színészek mutatják be abszurd szituációkon keresztül, vagyis azt, hogy milyen komoly politikai jelentőséggel bír, amikor Kína pandát ajándékoz egy másik országnak. A pandák kizárólag Kína Szecsuan tartományának hegyeiben élnek, a világ állatkertjeiben élő összes panda Kínából származik, a második világháború és a hidegháború idején is fontos diplomáciai szerepet játszottak.
Egy ilyen esetet mutat be az egyik kisfilm, melyben a narrátor felidézi, amikor 1972-ben a Kínai Népköztársaság az Egyesült Államoknak két pandát, Lin Lint és Sin Sint ajándékozta, amelyeket az országba látogató Richard Nixon amerikai elnök vehetett át. Amikor a két panda megérkezett a washingtoni állatkertbe, már az első napon húszezren látogatták meg őket. Ugyanebben az évben Japán is kapott pandákat, Ran Rant és Kan Kant, ami szintén óriási felhajtást eredményezett: amint a pandaszállítógép belépett a japán légtérbe, a légierő gépei azonnal felszálltak és Tokióig kísérték a mackókat, a bemutatón ötvenhatezren voltak rájuk kíváncsiak. Ám Tajvan panda nélkül maradt: a Kínai Népköztársaság megszakította az országgal a kapcsolatot, ahogy a hetvenes években számos más ország is. De egy magánállatkert ezt nem hagyta annyiban: egy fekete-fehér (vélhetően) maláj medvéjüket pandának adták ki, amihez reklámkampányt is indítottak, a látogatók pedig özönlöttek, hogy lássák őt.
Hsu Chia-Wei kisfilmje is ezt az esetet mutatja be: a színpadon egy szemüveges férfi egy kivetítőn megjelenő maláj medvének kedveskedik, aztán egy autóba csábítja, miután újra látjuk az állatot, de ezúttal pandajelmezben, miközben a közönség előtt azt magyarázza, hogy immár feledni kényszerül a maláj medve identitását.
Infó: Vihar előtt. Tajvan múlt és jövő határán. Kurátor: Szipőcs Krisztina, Hu Yung-Fen. Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum. Megtekinthető 2026. március 29-ig
