Vannak politikai küzdelmek és vannak tektonikus változások a társadalmi és gazdasági szerkezetben. És vannak nehéz, mindent eldöntő erkölcsi pillanatok, amikor társadalmi közösségek sora kerül egzisztenciális erkölcsi választás elé, dönt arról, hogy milyen sorsot szán önmagának. A három nagy vonulat kapcsolatban áll egymással. Időről időre és helyről helyre változik, hogy a három történelmi pillanat, ritkán, de egybe is essék. A XVIII. század „hosszú pillanatában” az angol ipari forradalom, a francia politikai forradalom és a felvilágosodás erkölcsi és szellemi forradalma rendkívüli együttes változások hordozója volt. Az ipari forradalom az ellátmányok, a javak növekedésének forradalma volt. A polgári forradalom az ember és a polgár jogosultságaié és szabadságaié. A felvilágosodás pedig a szuverén egyén, az önmaga mércéjéül szolgáló szabad ember történelmi kidolgozásáról hozott döntések sorozata.
A mai történelmi pillanat, az illiberális demokráciák és autokráciák ellenforradalma, vagyis az ember és a polgár jogainak és szabadságainak korlátozása és visszavonása. Amikor a technológiai és tudományos forradalom robbanása a társadalmak egymás közti és társadalmakon belüli egyenlőtlenségét növeli, a javakhoz való hozzáférést csökkenti. És megérkezünk a felvilágosodás elleni forradalomhoz, ahol a Legfőbb Jó, az erkölcsi törvény, a sors szeretete és követése helyét Isten halála, a kategorikus imperatívusz hűlt helye, a sorstalanság üressége határozza meg, ahol a gondolkodás, az ész fölösleges és káros, ahol az embert mások határozzák meg, nem önmaga, mások mondják meg kicsoda, teszik azzá, ami.
Ki van a rossz oldalán a történelemnek? A szabadságra és függetlenségre felesküdött Ukrajna és a szolidáris, liberális demokrata Európa, vagy a putyini diktatúra Oroszországa és az illiberális trumpi Amerika, amelyek éppen felosztják őket, az orbáni autokrácia Magyarországának kárörvendő gúnykacaja mellett? A szabadság alkotmánya mellett kitartók, akik gyengék és talán veszítenek, vagy a jogokat és szabadságokat visszavonók, akik erősek és lehet, hogy nyernek?
Az Európa és Kína nélküli Trump–Putyin megállapodás, ha lesz, nem(csak) Ukrajnáról szól, hanem a világ újrarendezéséről.
Amerika jelenlétének meghatározása Európában, a Közel-Keleten, az Arktiszon, cserébe Oroszország visszaemelése a nagyhatalmak közé, bebocsátása a világgazdaság vérkeringésébe és ha lehet, leválasztása Kínáról. Trumpnak üzlet, személyes meggazdagodás. Putyinnak véres hatalom. Kissinger Dobrinyin szovjet nagykövetnek tréfálkozva Felix Schwarzenberg osztrák miniszterelnök megjegyzését idézte, miután az oroszok segítettek neki az 1848–49-es magyar szabadságharc leverésében: „Egy nap még elkápráztatjuk a világot hálátlanságunk méreteivel.” Megtörtént.
Trump ki akar menni Európából, Putyin be akar jönni. Először jött az európai Oroszország, Szentpétervár és Moszkva megtörése a tízes évek elején. Most jön Ukrajna szuverenitásának megsemmisítése. Több, mint egy évtized kellett hozzá és még nincs vége. Azután jönnek a többiek sorban. Meg akarja állítani Kelet-Európát félúton Nyugat felé. Jöhet Moldávia és Szerbia, Szlovákia és ki tudja még ki. Orbán már önként visszafordult.
A diktatúra és az autokrácia nem az elemeire bomlott modern tömegek kísértése, hanem azoké, akik félúton maradtak a régi és az új, a biztos megszokott rossz és a bizonytalan ismeretlen jó között.
Akik elindultak a kádári puha diktatúrából a liberális demokrácia, a polgári társadalom felé, majd megrekedtek félúton és visszafordultak az illiberális demokrácián át az orbáni személyes tekintélyuralom irányába. Akik félúton maradtak a világgazdaságba bekapcsolt, Budapest-központú Pannónia és a peremre szorult Hunnia között. Akik a Kádár-kor felemás paraszt polgárosodásából, az emelkedő, egyenrangúsodó vidékből visszacsúsztak a szerep- és otthonvesztő világba. Akik félúton maradtunk az európai centrum, a Nyugat felé vezető úton, és akiket ország- és nemzetvesztő vezetői büszkén visznek Kelet és a periféria felé. Olyan társadalom ez, amelyről Ralph Dahrendorf azt mondaná: „Láthatóan képtelen akár a polgári társadalom felé előre haladni, akár vissza a tradicionálisabb minták felé. Az inkább önjelölt, mint tradicionális elitek uralma, amelyek megkísérlik az ősi értékek felélesztését, és ugyanakkor azt, hogy az újonnan meglelt gazdagságot kevesek zsebébe tömjék.”
Dahrendorf szerint az effajta rendszer nem hosszú életű, mert ha egy társadalom átlépi a modernitás Tocqueville-küszöbét, ha az egyenlőség demokrácia-formáját egyszer már megismerte, akkor titkon vagy nyíltan vágyni fog a szabadság alkotmányára. Ennek három nélkülözhetetlen eleme: a törvények uralma; a demokrácia; a vezetés, az elit. „A törvény uralma teszi az embereket polgárokká, a polgári társadalmak egyenlő tagjaivá. A demokrácia arra képesíti a polgárokat, hogy hallathassák a hangjukat. Megadja számukra a jogot és krízishelyzetekben a kötelességet, hogy elmondják, mit akarnak és mit nem. A demokrácia pozitív oldala – amit az emberek akarnak – alkalmasabb a politikai kultúráról tartott ünnepi szónoklatoknál, de a látszólag negatív oldal, az ellenőrzés, a kritika és a tiltakozás esetleg jóval fontosabb a szabadsághoz. A vezetés tartja mozgásban a társadalmakat. Segít megóvni őket attól, hogy benne ragadjanak a bürokrácia ketrecében, emellett megállítja a totális demokrácia szüntelen fecsegését. A polgári társadalmak a demokrácia és a vezetés összjátéka révén maradnak nyíltak.”
Orbán Viktornak igaza van – tévesztés az, amikor egy hazug politikus igazat mond –: a magyar választás európai választás. Igen, ma élet-halál harc folyik a Trump-párti, többnyire Putyin-barát szélsőséges populisták és a Trump-, Putyin- és Orbán-ellenes, az európai és nemzeti szabadságért, autonómiáért, szuverenitásért küzdő mérsékelt konzervatív, szocialista, liberális és zöld politikai pártok között. Igen, ma egybeesik az európai szuverenitásért és a magyar nemzeti szuverenitásért, az európai szabadságokért és méltóságért, illetve a magyar szabadságért és méltóságért folyó Tettrekész küzdelem a hatalmas imperialista zsarológépezetté változtatott Amerikával, és az imperialista agresszor Oroszországgal, illetve európai híveikkel és csatlósaikkal szemben. Minden választást Romániától Moldáviáig, Hollandiától Csehországig, Lengyelországtól Magyarországig e szemszögből is kell néznünk.
A magyar társadalom és elitje – tetszik, nem tetszik – világpolitikai tett, egzisztenciális erkölcsi döntés előtt áll, miként állt 1989-ben, amikor a rendszerváltó szabadság mellett döntött.
Elsőként és mindmáig egyetlenként épült ki nálunk egy felemás liberális demokráciából, jogállamból és piacgazdaságból az illiberális demokrácián át Orbán Viktor személyes autokráciája. A jogtalanságon és igazságtalanságon alapuló intézmény- és szabályrendszer példát mutatott Európában és a világban, hogyan kell leépíteni a súlyok és ellensúlyok rendszerét, korlátozni az emberi jogokat, hogyan kell kiépíteni egy élősdi oligarchikus államgazdaságot. A 2026-os választáson a társadalmi többség példát mutathat arra, hogyan dönthető meg békésen az európai autokrácia bástyája. Ha modellek voltunk az önkényuralom építésében, modelljei lehetünk az önkényuralom leépítésének. Orbán Magyarországa – ez nem a mi Magyarországunk! – elsőként állt Putyin gyilkos diktatúrája mellé az orosz-ukrán háborúban. Elsőként fogadta el és vallja máig, hogy Oroszországnak az erősebb jogán, minden nemzetközi szerződést megszegve joga van egy szuverén ország fegyveres megtámadásához, területének megszállásához, lakóinak legyilkolásához. Ellenben Ukrajnának és európai szövetségeseinek nincs joguk az önvédelemhez és szuverenitásuk, határaik megőrzéséhez. A magyar választás tétje: a kiugrás. Megmaradunk Oroszország, a diktatúrák, a Kelet táborában, szemben a magyar nemzet nyugati, európai érdekeivel és értékeivel, vagy együtt védjük nemzeti szuverenitásunkat és méltóságunkat Európával a putyini Oroszországgal és a muszkavezető, országvesztő Orbán-rendszerrel szemben. Két világháborút veszítettünk a rossz oldalon – nem tudott a vezető elit kiugrani. Most, amikor talán a Dávid Ukrajna elbukik a Góliát Oroszországgal szemben Amerika árulása folytán, látszólag nyerünk. A harang szól: most veszíthetünk harmadszor.
„Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része, a szárazföld egy darabja; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól."
