Hurrá, optimizmus, szórakozás – Mély gödörben a magyar klubélet, a biztos megoldást a jól menő szereplők sem tudják

2025-ben tovább mélyült a szakadék a kis és nagy szereplők között, de hát a talaj eközben meg így is, úgy is mindenki lába alatt ingoványos: ez jelenleg a magyar zene- és szórakoztatóipar egésze, a helyzet ugyanis nemcsak a fesztiválokat, hanem évtizedes múltra visszatekintő szórakozóhelyeket és a kisebb, újonnan nyílt klubokat is érinti. – Van hova bevonódni, van bőven honnan kivonulni, miközben egyre kevésbé látszik, hogy hova lehet kivonulni. Nem tudjuk azt ígérni, hogy ez megváltozik jövőre, pláne, hogy ez egy olyan időszak most, amikor több tankot vesznek, mint gitárt – nyitotta meg a XIII. Music Hungary Konferenciát Weyer Balázs, a szervező Music Hungary Szövetség elnöke.

2025 láthatóan rányomta a bélyegét az eseményre, hiszen mozgalmas év volt ez a szórakoztatóipart tekintve: temérdek támogatás került ki a kultúrából, fesztiválok szűntek meg, miközben a mocskosfideszezéssel a közvélemény előtt fontosabb volt az, mit ordítanak a nézőtéren, mint az, milyen zene szól a színpadon. – Szemmel láthatóak már azok a területek, ahol jó minőségű élő zenéhez nem tudsz hozzájutni a borzalmas valamin kívül – próbálom a zene szót kerülni. Ha nem állunk ki például a kisebb klubok mellett, akkor Magyarország legnagyobb része számára elérhetetlen lesz a minőségi élőzene, ez pedig azzal jár, hogy egy hatalmas réteg a zenefogyasztás egyéb más módjaiban sem lesz jelen – emelte ki Gellai Gergő a Made in Pécs Fesztivál alapítója és programszervezője, mit okoz hosszútávon a szórakozóhelyek rég látott mélységű hullámvölgye. Két fővárosi és egy kecskeméti kollégájával Gellai a haldokló klubélet lehetőségeiről beszélt, a helyzetet leginkább egy szóval jellemezve: húsbavágó.

A két évtizede a zeneiparban dolgozó szakember hangsúlyozta, rég rossz, hogy rengeteg klubtulajdonos, zeneipari dolgozó szenvedélyből igyekszik túlélni egy olyan piacon, ahol most a 10-15 évvel ezelőtti időszakhoz képest sokkal nagyobb kihívás a szórakozóhelyek életben tartása. Kollégája a budapesti Turbina Kulturális Központ programmenedzsere, Facsády Orsolya hozzátette, aki ebbe belevág jó eséllyel tisztában van vele, hogy „a szórakoztatóipar kicsit olyan, mint egy főnixmadár”, időről-időre megújulni kénytelen, szinte hamvaiból támad fel, de az kétségbeejtő, hogy a gazdasági válság már szemmel látható a klubok bevételén: jellemzően az utolsók között szerepel az, hogy az emberek nemhogy az élő zenére, egyáltalán a szórakozásra költsenek. Erre jelenleg a legtöbb klubtulaj (különösen a fővároson kívül) úgy próbál reagálni, hogy kiszélesíti a programját, ahelyett, hogy egy bizonyos műfajra, szubkultúrára rendezkedik be. – Fontos az identitás, de hogy működni tudjunk, jó alternatívát kell kínálni többféle vendég számára is. Ez a társadalmi beidegződés, hogy buborékok vannak, látszik, hogy alapvetően nem jó – egészítette ki a kérdést Marton Zsanett, a budapesti Dürer Kert egyik programszervezője.

Az identitás kérdése a nap folyamán később a nagyok, vagyis a fesztiválok esetében is szóba került. Ott vegyes a körkép: Kálocz Tamás, a Fishing on Orfű főszervezője arról beszélt, náluk valószínűleg az a siker (és az évek óta teltházas) fesztivál titka, hogy nem akartak a nagyobbakkal versenyezni, helyi szinten nyújtanak egy olyan szórakozási lehetőséget, amely egyben már valamiféle olyan szellemiség is, amit sehol máshol nem kap meg a közönség. Hasonlóan látta a helyzetet Valde Orsolya, a Paloznaki Jazzpiknik alapítója is, aki ugyan hozzátette, nem is gondolkodhatnak abban, hogy mások legyenek, mint amik, már csak azért sem, mert a növekvő költségeket még teltházzal is megérzik a bőrükön: – Van olyan külföldi előadó, aki évente 50 ezer eurót emel a fellépési díján – jegyezte meg.

Gerendai Károly, a Szigethez frissen visszatért alapító is pont abban látná a fesztivál jövőjét, hogy visszatér ahhoz, ami eredetileg is volt: egy igazi fesztiválélményhez, amely a külföldi fesztiválok között tapasztalható, inkább koncertsorozatra hasonlító esemény trendje miatt háttérbe szorult az elmúlt években. Hozzátette ugyan, hogy ez súlyos anyagi teherrel is jár, tekintve, hogy például a Sziget esetében csak a helyszín felépítése eleve több milliárdos költséget jelent. Kollégája, a SopronFestet és a Strand Fesztivált szervező Lobenwein Norbert hozzátette, ez minden fesztiválszervező törekvése, hogy időről-időre többet adjon látványban, élményben, de aztán szembejönnek a növekvő költségek és végül jönnek a kompromisszumok. – De ha csak az alapszolgáltatás marad, akkor fel kell tenni a kérdést, mitől lesz más az én fesztiválom, mint a többi?