„A szabadság nem orgia és nem polgárpukkasztás, hanem nyitottság a világra”

Mi inspirálta a Vörös Neont?

Amikor bemutattuk Az Őrült Nők Ketrecét, már a premier másnapján mondtuk, hogy nyitni kéne egy mulatót. Nyilván nem nyitottunk, mert akkor még színházat csináltunk, de rájöttünk, hogy a mulatóhelyzet elképesztően jó kiindulópont. Itt eleve eltűnik az a bizonyos „negyedik fal” – az a láthatatlan határ, ami a hagyományos színházban elválasztja a színpad világát a közönségtől. Minden előadásunkban erre törekedtünk. A kabaré vagy mulató műfaja pedig ezt természeténél fogva hordozza: közvetlenül szól a nézőkhöz. Ez csodás alapszituáció, mert a színház halála az, amikor múzeumként nézed, és azt érzed, hogy rád, mint nézőre, valójában nincs szükség. De itt nem elég nézni – jelen kell lenni.

Hogyan lett ebből konkrét terv?

2024 áprilisában abbahagytuk a színházcsinálást, mert láttuk, hogy jegybevételből nem lehet fenntartani egy professzionális társulatot, vagy ha mégis, új produkciókat nem lehet létrehozni. Nem jön ki a matek. De gyorsan rájöttünk, hogy továbbra is szeretnénk kapcsolódni a közönséghez – ehhez értünk, és ezt szeretjük csinálni. Ekkor merült fel, hogy mi lenne, ha nemcsak jegybevétel lenne, hanem fogyasztás is – és a két bevételi forrás együtt talán fenntarthatóvá teszi a működést. Most erre teszünk kísérletet.

A Vörös Neon egy kulturális projekt vagy üzleti vállalkozás?

A társadalmunk egyik legnagyobb problémája éppen az, hogy ezt a kettőt el akarja egymástól választani. Nyugaton teljesen természetes, hogy attól, hogy valaki művészetet csinál, még lehet gazdaságilag sikeres. Nem lesz senki rosszabb művész attól, hogy sikeres és gazdag. Mi sem választjuk külön: előadó-művészet és üzleti működés nem egymást kizáró dolgok. A Vörös Neont senki nem támogatja, nem nonprofit kft. működteti – a piacról kell megélnünk.

A névre hogyan találtak rá?

Az Őrült Nők Ketrecében van egy sor: „Egy vörös neon ég a bejárat fölött…” Persze rímel a Moulin Rouge-ra is – de ez csak utólagos asszociáció. A lényeg, hogy a név hangulata eleve mulatós, füstös, éjszakai. Ezt kerestük. És nem, nem vagyunk kommunisták.

A műsorok között lesz egy új műfaj is: a Trigger nevű politikai-szatirikus show. Ez tudatosabb közéleti szerepvállalást jelent?

Nem gondolom, hogy erősebb politikai szerepvállalásról lenne szó. 2019-ben kerültünk bele a közéleti térbe, amikor felszólaltunk a kulturális tao eltörlése ellen. Akkor is világossá tettük, hogy nem pártpolitikai értelemben politizálunk, hanem azzal foglalkozunk, ami körülvesz bennünket – és most sincs ez másképp. Úgy gondolom, amikor kiállsz a színpadra, az eleve közéleti helyzet: valamit mondani akarsz arról, amiben élünk. Bár nem tartom hitelesnek, amikor valaki „aktuális divatból” rak valamit a színpadra – az önmagáért való gesztus –, de ha valami jelen van a mindennapjainkban, arról beszélni kell. A színház akkor tud valóban egyetemeset mondani, ha a jelen problémáiból indul ki. A Trigger is így működik majd. Alapvetően közéleti műfaj, amit tőlünk nyugatabbra a televízióban csinálnak – mi színpadon hozzuk létre.

A drag és queer műfajok megjelenése ma még mindig politikai visszhangot vált ki. Ettől nem tartanak?

Egyáltalán nem. Most is vannak drag show-k Budapesten, működnek, és szeretik őket. Ha ez valódi társadalmi probléma lenne, Az Őrült Nők Ketrecét másnap bezárták volna. Ezek kreált politikai termékek, amik nem a társadalom valós állapotát tükrözik. És aki komolyabban veszi a színpadot, mint egy játékot, az szerintem valami nagyon alapvetőt veszített el – szabadságból kell fogalmazni. És ha ezt valaki tehetséggel és ízléssel csinálja, a drag éppúgy lehet érvényes műfaj, mint a pantomim.

Miből fogják finanszírozni a helyet?

Röviden: nagyon sok hitelből. Amikor elkezdtünk színházat csinálni, azt is hitelből csináltuk és most sincs befektető. Az önkormányzat nagyon korrekt, örülnek, hogy nem a 178. kocsma nyílik, hanem valami kulturális-művészeti hely, de ez nem anyagi segítség, csak jó viszony.

Mennyire lehet ma Magyarországon a klasszikus kabaré hagyományára építeni?

Alapvetően kortárs feladat megalkotni a Vörös Neont. Létezik egy régi kabarévilág, amihez lehet nyúlni, de azt 2025-re kell adaptálni. Láttam rengeteg előadást, amelyek a nosztalgiára építettek, de ezek általában úgy működtek, mint egy poros múzeum: volt köztük jó múzeum és rossz múzeum is, de múzeum maradt mind. Minket a jelen érdekel. Meg kell tartani a műfaj alapvető sajátosságait, de nem lehet azt hinni, hogy egy legendás múltról szóló emlékképet egyszerűen rekonstruálni lehet. Újra kell tanulnunk a szabályrendszert – együtt a közönséggel.

Mennyire inspirálják a Kultúrbrigádot a külföldi példák?

Nagyon. Volt egy elképesztően erős élményünk Hamburgban egy kabaréban. A közönség olyan önfeledt szabadsággal tudott szórakozni, hogy az ember azt hinné, előtte egy hetes tréningen vettek részt „hogyan legyél boldog a nézőtéren” címmel. Pedig egyszerűen jelen voltak, és élvezték, ami történik. Nem gondolom, hogy ez a fajta szabadság genetikai kérdés lenne. Ez társadalmi közérzet. Mi itt, Kelet-Európa szélén más lelkületben vagyunk, de szerintem meg lehet találni ezt az önfeledtséget. Ha csak mikroszkopikus léptékben is, de meg tudjuk csinálni.

A „legszabadabb hely a városban” szlogent illetően: mit jelent ez a szabadság?

Ez gondolati szabadság. Nem orgia és nem polgárpukkasztás, hanem nyitottság a világra. Szórakozni szabadon nem azt jelenti, hogy „mindent szabad”, hanem azt, hogy leveted a félelmeidet. Nem rettegsz attól, amivel amúgy semmi baj nincs. A hely ehhez ad teret.

Infó: Vörös Neon. Budapest, VII. Dob utca 1.