Nem fogja elismerni a bíróságon Iványi Gábor, hogy bűnt követett el, meg akarja védeni magát a tárgyaláson – közölte a lelkész a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában. Mint ismert, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) és az Oltalom Karitatív Egyesület vezetőjét és több ellenzéki politikust hivatalos személy ellen csoportosan elkövetett erőszak bűntettével vádolta meg a Fővárosi Nyomozó Ügyészség. A büntetőeljárást a józsefvárosi központjukban 2022 februárjában tartott NAV-razzia ellen tiltakozás miatt indították.
Iványi Gábor, akire két év felfüggesztett börtönbüntetést kér a vádhatóság, elmondta, hogy egyáltalán nem voltak erőszakosak az adóellenőrökkel szemben, az adót pedig azért nem tudták befizetni, mert jogellenesen elvették tőlük az egyházi státuszt, és az azzal járó támogatást. A jövő februárban kezdődő perben – ahogy fogalmazott – vádolni nem fogja a bírót, vagy az ügyészt, csak el fogja mondani, hogy az egész dolog, amit csinálnak, részben komédia, részben pedig valótlanságokra épülő akció.
– A MET-nek 2012-ben visszamenőleg elvették az egyházi státuszát. Ez több mint törvénytelen, és az Alkotmánybíróság is megállapította, hogy alkotmánysértő volt, és a státuszt 2012. január 1-jével helyre kell állítani – tette hozzá Iványi, megjegyezve, hogy nem állították helyre. Ezzel arra kényszerítették őket, hogy nulláról kezdjék vallási tevékenységet végző egyesületként. – Nem először fordul elő az életemben, hogy konfliktusba keveredem a hatóságokkal – a múlt század hetvenes éveiben ezt már egyszer végigéltem, felfüggesztett börtönt kaptam. Rovott múltú vagyok, igen – emelte ki.
Nemcsak Budapesten, hanem több vidéki városban is szolidaritási demonstráció szerveződik Iványi Gáborért és társaiért„Mondjunk nemet a megfélemlítésre!” – Iványi Gábor mellett tüntetnek kedden a Dankó utcábanIványi Gábor interjújában lényegében párhuzamot vont a Kádár-korszak és az Orbán-korszak között, és kijelentette: „Most sincs vallásszabadság, csak egyesek számára van lehetőség egyházként működni, de szerintem ők sem szabadok, mert kénytelenek alkalmazkodni a kormánynak az elképzeléseihez, különben esetleg úgy járhatnak, mint én.”
Hivatalos személy ellen csoportosan elkövetett erőszak miatt vádat emeltek Iványi Gábor és több ellenzéki politikus ellen„Aki Iványi Gábort börtönbe akarja küldeni, az jó ember nem lehet”– A Dankó utcai intézmény működése létfontosságú volt a nyomorban élők számára. A főispán most üzente meg, hogy be akarja zárni a hajléktalanellátást, mert egy váratlan ellenőrzésen azt találták, hogy a nyolc zuhanyzóból egy nem működik, nem adunk szappant, senki nem ad egyébként, és azért nem adunk, mert hát eldugulna állandóan a lefolyó, de az nincs benne a jegyzőkönyvbe, hogy sampont viszont adunk. Meg, hát nem adunk fogkrémet, de a társaság felének nincs foga – mutatta be a jelenlegi helyzetet a lelkész, akiért és társaiért kedd délután kiállást, fáklyás vonulást tartanak Józsefvárosban.
Két év felfüggesztett börtönbüntetést kért Iványi Gáborra a Fővárosi Nyomozó ÜgyészségIsmét kérvényezi Iványi Gábor, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség bejegyzett egyház lehessenEljárást indított a Fővárosi Kormányhivatal, be akarja zárni az Iványi-féle MET józsefvárosi hajléktalanellátó intézményeit
