egyház;Iványi Gábor;Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség;Fővárosi Törvényszék;

Korábbi felvétel

Ismét kérvényezi Iványi Gábor, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség bejegyzett egyház lehessen

A MET leszögezi, minden tekintetben megfelel az ehhez szükséges feltételeknek. A Fővárosi Törvényszéknek 30 napon belül kell hivatalos választ adnia.

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) a Fővárosi Törvényszéknek beadott kérelmében ismét kezdeményezte a MET bejegyzett egyházként való nyilvántartásba vételét.

A MET az erről szóló közleményében leszögezi, minden tekintetben megfelel a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi törvényben előírt, a bejegyzett egyház státuszhoz szükséges feltételeknek. A tájékoztatás szerint a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség javára

  • 2021-ben 39 951,

  • 2022-ben 52 030,

  • 2023-ban 73 656,

  • 2024-ben 93 193,

  • 2025-ben pedig 113 661

adózó ajánlotta fel személyi jövedelemadója 1 százalékát. Tehát – hangsúlyozza a MET – a törvénybe foglalt feltétel, miszerint a nyilvántartásba-vételi kérelem benyújtását megelőző 5 év átlagában legalább 4000 magánszemély ajánlja fel befizetett személyi jövedelemadójának 1 százalékát, sokszorosan teljesült.

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség közleménye felidézi, a 2011-es egyházi törvény következtében nemcsak korábbi egyházi státuszukat, de a tevékenységeikért törvényesen járó normatív támogatások nagyrészét is elvesztették. Akkor fordultak először a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához, amely 2014-ben és 2016-ban kártérítésre és a státusz visszaállítására kötelezte a magyar államot, de a státusz rendezését nem hajtották végre.

Ez sodorta adósságba az intézményeket, aminek következtében ma már nem jut el állami támogatás a számláinkra, mert a NAV inkasszálja adósságtörlesztés, késedelmi kamat és egyéb büntetések címén. Jelenleg kizárólag civil adományokból tartjuk fenn szociális és oktatási intézményeinket. Az állami támogatások hiánya – az ellátottak és a munkavállalók érdekeinek védelmében – több intézményünk átadására kényszerített minket” – írja a MET.

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség az egyházi törvény 2019-es módosítását követően kezdeményezte nyilvántartásba vételét. Először a 2021-ben született bírói döntés alapján vallási egyesület, majd 2019. 04. 15-re visszamenőleges hatállyal nyilvántartásba vett egyház lett. A személyi jövedelemadó 1 százalékát felajánlók száma alapján 2022-ben bejegyzett egyházi státuszt szerzett a Fővárosi Törvényszék elsőfokú és a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése alapján. Az ügyészség azonban megtámadta a döntést, mivel álláspontjuk szerint a bejegyzett egyházi státusz megszerzésének egyházi törvényben rögzített feltétele azt jelenti, hogy az egyháznak 5 éven keresztül kell kapnia felajánlásokat.

A közlemény kiemeli,

„meglehetősen cinikus az ügyészség számítási módszere, hiszen a MET 2012 és 2021 között a technikai szám hiánya miatt nem tudta az SZJA 1 százalékos felajánlásokat gyűjteni”.

A Kúria osztotta az ügyészség álláspontját, a két korábbi bírói döntést hatályon kívül helyezve, illetve megváltoztatva elutasította a MET bejegyzett egyházi státuszra való jogosultságát. Ez a döntés ugyan meghagyta a technikai számukat, amely lehetővé teszi az 1 százalékos adófelajánlások gyűjtését, de elvette az ehhez járó állami kiegészítő támogatást. Ez a közlemény szerint 2024-ben több mint 500 millió forint plusz bevételt jelentett volna a MET-nek a felajánlások kiemelkedően magas száma miatt. 2025-ben pedig nagyságrendben 700 millió forintos kiegészítő támogatástól estek el a státusz elvételének következtében.

A döntés ellen a MET az Alkotmánybírósághoz fordult, azonban ez a bírói testület is elutasította a panaszt 2023 decemberében. Tavaly ismét a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához nyújtott be keresetet a státusszal összefüggő eljárás elhúzódása, valamint az egyházi törvény rendelkezéseinek diszkriminatív, egyértelműen a MET hátrányára történő értelmezése és alkalmazása miatt.

„A MET teljesítette a törvényes feltételeket, így ismét jogosult az állami kiegészítő támogatásra, amely kiemelt összegű állami kiegészítő támogatást, és újabb esélyt jelent az adósságok rendezésére, az államtól átvállalt feladatokat végző intézményeink további működtetésére”

– áll a közleményben.

A Fővárosi Törvényszéknek az érvényes jogszabályok szerint 30 napon belül kell hivatalos választ adnia a MET kérelmére.

A Tisza Párt elnöke sajnálja, hogy nincs matematikai Nobel-díj, szerinte ugyanis Takács Péter egészségügyi államtitkár most jó esélyekkel indulna érte.