Hogy van-e helye a közéletben Horváth Alexandernek, nem az én tisztem eldönteni. Ráadásul a szavazók el is döntötték: elég nagy fölénnyel juttatták a józsefvárosi közgyűlésbe az egyszer már lemondott fiatalembert. Horváth nagy eséllyel hibát követett el akkor, amikor drogozós felvételt készített, még akkor is, ha valójában semmi ilyesmit nem követett el. Nyilván ez lehet a magyarázata annak, hogy újra megmérette magát, és lám, győzött. Pikó polgármester és Karácsony főpolgármester örülhetett, jelöltjüket sikerre vitték.
A többiek viszont pont úgy viselkedtek, ahogy azt tőlük megszoktuk. A Fidesz a szokásos otromba támadásokkal reagált mind a támogatókra, mind pedig jelöltjükre. Durva sértésekkel, olcsó hangulatkeltésekkel és persze ítélethirdetésekkel. De ez nem meglepő, a Fidesz már csak ilyen, ritkán találunk tagjai között olyan megszólalót, aki a tisztelet hangján beszél. Ha lehet, gyalázkodnak, és úgy vélik: miért ne lehetne. Kicsiben és nagyban egyaránt. Elég ránézni most azokra az utcai plakátokra, amelyeket a kormánypárt kihelyezett: Zelenszkij, Von der Leyen vagy Magyar Péter mint háborúzni akaró szerepel a hirdetményeken. Az ukrán tankok – egy másik plakáton – bankjegyekből épültek fel, az Unió akarata szerint. (Csak zárójelben: Putyinról nem jutott az eszükbe semmi a fideszeseknek.)
Maradjunk azonban a nyóckernél. Pontosabban annál, miként is viselkedett az ellenzék a választást megelőzően. Nos, pont úgy, ahogy várható volt tőle: mindenki beszállt a kórusba. Abba a kórusba, amely persze nem a Fideszt támadta, hanem Horváth Alexandert. Meg azokat, akik őt rajthoz állították; elsősorban Pikó Andrást. Lehet természetesen így is; miért kellene az ellenzéknek egymást támogatnia, bármiben is megegyeznie? Csak az a baj, hogy ez a mostani választás megint előképe annak, ami majd jövő áprilisban történik, és ami oly sokszor megtörtént már a múltban is.